Yunus Musah élete első Bajnokok Ligája-mérkőzését játszotta és a meccs után interjút adott az újságíróknak.
A 20 esztendős középpályás a 72. percben csereként lépett pályára a Milanban a keddi Newcastle elleni BL-meccsen a csoportkör első fordulójában. Musah-nak ez volt a debütáló mérkőzése a Bajnokok Ligájában és abszolút pozitív benyomást keltett a teljesítményével. Stefano Pioli is elismerően beszélt róla a meccs utáni interjúban és elmondta, hogy Musah egy nagyon érdekes játékos és lehetőséget fog kapni.
„Nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem tudtunk gólt szerezni. Egy ilyen mérkőzést meg kellett volna nyernünk hazai pályán.” – vélekedett Musah a meccs után.
„Szeretnék fejlődni és tanulni. Ez egy erős csapat és az a célom, hogy kiharcoljam a helyemet. Mindig igyekszem készen állni a játékra, akár kezdőként játszom, akár csereként beállva. A legfontosabb, hogy játéklehetőséghez jussak.”
„Nagyszerű fogadtatást kaptam a csapattársaktól. Csodálatos érzés visszatérni Olaszországba, hiszen sok szép emlékem van az országról. Az átigazolás könnyű volt, hiszen ismerem a nyelvet és beszélek olaszul.”
Az amerikai válogatott középpályás a nyári átigazolási időszakban 20 millió euróért érkezett a Milanhoz a Valencia együttesétől és eddig 3 meccsen lépett pályára a csapatban, ezeken 46 játékpercet töltött a pályán.
1 hozzászólás
Remélem tényleg fog kapni már kezdőként is lehetőséget, mert tényleg nagyon jó volt a nufc ellen. 6 os ként, és 8 as ként is megállná a helyét bőven