Tijjani Reijnders nagyszerű időszakot él át, hiszen gólpasszal mutatkozott be a Milanban, míg a napokban élete első mérkőzését játszotta a holland válogatottban.
A 25 esztendős középpályást a nyáron 19 millió euróért szerződtette a Milan vezetősége az AZ Alkmaar együttesétől és nagyszerűen kezdte a 2023/24-es szezont, hiszen a Bologna elleni debütáló meccsén 11 perc alatt gólpasszt adott. Ráadásul az első 3 fordulóban Reijnders nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a csapatból.
Reijnders a remek teljesítményének hatására meghívót kapott a holland válogatottba és csütörtökön debütált a nemzeti csapatban a Görögország elleni 3-0-ra megnyert meccsen a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében. A Milan középpályása 25 percet töltött a pályán és boldogan nyilatkozott a debütálás kapcsán.
„Nagyon büszke vagyok. Ez az, amiről mindenki álmodik gyerekként. Amikor néztem az Európa-bajnokságokat és a világbajnokságokat, az járt a fejemben, hogy én is ott akarok lenni. Büszke vagyok, hogy viselhetem az Oranje mezét.” – mondta Reijnders.
„Ez még csak a kezdet, ez a kiindulópont és bizonyítanom kell a következő edzéseken.”
A holland középpályást a becenevéről is kérdezték, amelyet a Milannál kapott.
„A Power Reijnders a becenevem, ami a Power Rangersből származik. Ez egy csodálatos klub és jó itt futballozni a rengeteg szurkoló előtt. Nagyon büszke vagyok, hogy a Milan játékosa lehetek.”