A Milan vezetősége készen áll három fontos játékosnak is meghosszabbítani a szerződését.
Múlt héten véget ért az átigazolási időszak és a klub az elkövetkező hetekben illetve hónapokban a szerződéshosszabbításokra koncentrálhat. A Sky Sport Italia szerint a Milan vezetősége három játékosnak is meg akarja újítani a szerződését, nevezetesen Mike Maignannak, Malick Thiaw-nak és Rade Krunicnak.
Maignan két évvel ezelőtt szerződött a Milanhoz és a kezdetektől fogva a csapat egyik meghatározó játékosává vált. Jelenleg éves szinten nettó 2,8 millió eurót keres Milánóban, amellyel a tizedik a fizetési listán a csapatban. A klub a következő hetekben tárgyalásokat kezdeményez a hosszabbítás kapcsán és ennek részeként jelentős fizetésemelést fog felajánlani a francia válogatott kapusnak, aki mostanra nem csupán a Serie A, hanem a világ egyik legjobb kapusává vált. Maignan jelenlegi kontraktusa 2026 nyaráig szól és még három év van hátra a lejáratig.
Thiaw esetében szintén kiigazításra van szükség a fizetés terén. A német középhátvéd tavaly nyáron érkezett a Schalke együttesétől és ötödik számú középhátvédből kulcsemberré vált, ugyanis az előző idény második felében megkapta a lehetőséget és kiváló teljesítménnyel rukkolt elő. Thiaw beverekedte magát a Milan kezdőcsapatába és a német válogatottba is meghívót kapott. A 22 éves védő a jelenlegi 2027-ig szóló kontraktusa alapján évi nettó 800 ezer eurót tesz zsebre és a Milan ezt kívánja megemelni a játékos remek teljesítményének és fejlődésének elismeréseként.
Krunicot a nyáron megkörnyékezte a török élvonalban szereplő Fenerbahce, amely a jelenlegi bérének háromszorosával, évi 3 – 3,5 millió eurós fizetéssel csábította. A klubok között nem született megegyezés az átigazolási árról és a Fener nem volt hajlandó eleget tenni a Rossoneri 12-15 millió eurós követelésének, ezért a bosnyák válogatott középpályás végül maradt Olaszországban. Két év van hátra a jelenlegi szerződéséből és a vezetőség hamarosan neki is megemelheti az évi 1,1 milliós bérét.