A török élvonalban szereplő Fenerbahce ismét bepróbálkozott és egy végső ajánlattal állt elő Rade Krunic játékjogáért.
A Fener már hetek óta Krunic nyomában van és megegyezése van a játékossal egy 4 éves szerződésről illetve évi 3,5 millió eurós fizetésről. Ugyanakkor a Fenerbahce ajánlatai eddig jelentősen elmaradtak a Rossoneri által kért 12-15 millió eurós átigazolási árhoz képest, azonban most a törökök az átigazolási időszak végéhez közeledve újra megkísérelték a leigazolását.
A Fanatik értesülései szerint a Fenerbahce benyújtotta a legújabb ajánlatát és 12 millió eurót kínált Krunic játékjogáért a Milan vezetőségének néhány nappal az átigazolási piac lezárása előtt.
A Rossoneri vezetőinek válasza hamarosan várható az ajánlattal kapcsolatban. A török klub egyértelművé tette, hogy ez az utolsó, végső ajánlatuk a 29 éves középpályásért. Amennyiben a Milan nemet mond, a Fener végleg kiszáll a játékos megszerzéséért folyó versenyből és más célpont után néz a középpálya megerősítése érdekében.
Egyelőre olasz források nem erősítették meg, hogy a Fenerbahce ajánlatot nyújtott be.
Krunic a felkészülési mérkőzéseken és az első két fordulóban a Bologna illetve a Torino ellen is a kezdőcsapat tagja volt Ruben Loftus-Cheek és Tijjani Reijnders mellett a 4-3-3-as játékrendszerben. Stefano Pioli álláspontja továbbra is egyértelmű és nem akarja elveszíteni Krunicot a nyáron, ugyanis Ismael Bennacer sérülés miatti távollétében fontos szerepet szán neki a középpálya tengelyében a védelem előtt.
7 hozzászólás
Ez igy már elgondolkodtató lehet. Kèrdès h. Pobegaval vagy netán Musahval / Adlival hogy nèzne ki ez a közèppálya. Idő már nincs próbálgatni ès nagy rizikót vállalni sincs èrtelme.
Na ez így már valóban jó kérdés. 🤔
Ebből a pénzből kb el is lehetne hozni Dominguezt, amivel papíron meg is van oldva egy update csere, de ugye a papír és a pálya nem mindig ugyanaz…
Ha az emberi oldalát is nézem, akkor elengedném, mivel ő menni szeretne, és letett itt annyit az asztalra, hogy jó ajánlat esetén elengedjük.
Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből.
Bravó, köszönjük szépen. Ez egy tök jó ajánlat lett volna akár két héttel ezelőtt, és ennyiért simán mehetett is volna. De most…
Mindenki már a finomabb hangolásokat végzi a csapatépítésben augusztus végén. Ilyenkor már nem jó kivenni egy alapembert, és berakni egy újat. Büntetlenül ezt nem lehet, főleg olyan meccsek előtt, amik most fognak jönni nekünk. Szóval bár maga az ajánlat jó, de elkésett. Ha nem tököltek volna ennyit, már rég ott edzene, nálunk meg a helyettese illeszkedne épp befelé serényen.
De ha az amerikaiak nagyon racionálisan gondolkodnak (értsd: pénz beszél), akkor lehet, hogy eladják. Maga a deal tényleg jó. Akkor viszont gyorsan kell Dominguez vagy valaki. Avagy elkóltik a pénzt csatárra, és Musah-val, Adlival és Pobegával megpróbálják kihúzni januárig azon a poszton. Az is lehetséges, de Pobega eddig csere volt, Adli még az sem nagyon, Musah pedig új.
Tessék választani. A stabilitás jegyében inkább maradjon.
Ha a Milan kinéz egy játékost, akinek a klubja 20-25 milliót akar, de a Milan csak 10-15 milliót akar fizetni, akkor most egy 12 milliós ajánlaton meg gondolkodnak?
Kicsit olyan érzésem van mintha eladnám a házam 80 millióért, de azt hinném, hogy amit én akarok megvenni az megragadt a 2018-as áron.
Hozzáteszem gyorsan, hogy én nagyon csípem Krunicot, de azért nem kezdőként képzelem el. Vannak csapatok, ahol kezdetném, azért hogy a sorban előtte lévő pihenjen (vagy egy fontosabb meccs előtt besárguljon).
Az év üzlete lenne ! Ha megegyeznek a pénzt lottónyereményként kell felfogni 🙂
Gyenge játékos, nem Milan szint. Ezen a pénzen lehet venni nála sokkal jobbakat is!
Sajnos ezt nem lehet elfogadni. És nem a pénz miatt. Az ár nagyon jó, de egy nappal az átigazolási időszak vége előtt…a formációban 3 középpályás van. Ebből 2 új szerzemény a padon is egy új és egy tavalyi van. Bennacer januárig nem fog játszani ( novemberben visszatér, de ha jól tudom decemberben vagy januárban lesz az Afrika kupa …hála az égnek :/ ) 4 (vagy talán Adli az 5.?) középpályással nekimenni az idénynek, bajnokság, BL, kupa, azért nagyon rizikós. Nem nem spiler ez a Krunyó, de az utóbbi időkben elég stabil játékot tud hozni. Ha ez az ajánlat júliusban futott volna be oké, de így … Nem adnám el.