Stefano Pioli, a csapat vezetőedzője egyértelműen fogalmazott a létszámfelettivé vált játékosokról és elmondása szerint nem akar boldogtalan játékosokat a keretben.
Jelenleg 32 játékos alkotja a Milan bő keretét és az átigazolási időszakból hátralévő 1 hétben többen is távozhatnak azok közül, akik nem szerepelnek Pioli terveiben a 2023/2024-es szezonra. Ante Rebic, Junior Messias és Charles De Ketelaere már hivatalosan is távozott, továbbá Mattia Caldara, Alexis Saelemaekers, Divock Origi és Fodé Ballo-Touré kikerült a keretből és teljes mértékben létszámfelettivé vált.
Pioli úgy véli, hogy a nyári átigazolási időszakban csökkenteniük kell a 32 fős keretet és nem akar boldogtalan játékosokkal dolgozni, akiknek nem tart igényt a szolgálataira. Továbbá az olasz tréner kitért a lehetséges erősítésekre is.
„Úgy gondolom, hogy meg kell válnunk néhány játékostól az átigazolási időszakban. Abszolút azt kértem a vezetőségtől, hogy alacsonyabb létszámú keretünk legyen. Olyan játékosokat akarok a csapatomba, akik bevethetőek, boldogok és a rendelkezésemre állnak. Nem akarok boldogtalan játékosokat, akik már kedden tudják, hogy vasárnap nem fognak játszani.” – mondta Pioli.
Pioli szerint amennyiben megfelelő lehetőség adódik a mercato hátralévő részében, akkor lesz új igazolás is. Sajtóhírek szerint a Milan csatárposztra tervez igazolni.
„Ha lesz lehetőségünk erősíteni a csapaton, akkor a klub készen áll megtenni.”
A négy létszámfeletti játékos, azaz Origi, Ballo-Touré, Alexis és Caldara átadólistán van.
10 hozzászólás
Ebből a négy névből, szerintem Saelemaekerst és Ballo-Tourét lehetne reálisan eladni. Origi és Caldara távozásánál komoly fizetéscsökkenésbe kellene belemennie az érintetteknek, amit nyilván nem fognak megtenni, ehhez hasonló bérezéssel meg senkinek nem kellenek. Origi esetében abban lehetne még bízni, hogy befut egy újabb arab ajánlat, amire ő kénytelen-kelletlen módon, de igent mondana, így az átigazolási szezon végén, hogy már nincs sok opciója.
Annak viszont örülnék, hogyha már Adli nincs a létszámfelettiek között kezelve, akkor Pioli több lehetőséget adna neki.
Origi bérét szerintem bármelyik PL csapat is megadná. Ha van egy kis esze, akkor el fog menni.
Caldara veszélyesebb, hiszen az ő karreierje kb. kuka, így neki lehet megéri még itt felvenni egy évig a fizetést és utána akár vissza is vonulhat.
Az a baj, hogy konkrét ajánlat nem érkezett Origiért az arabokon kívűl. Azzal egyetértek, hogy ki tudnák fizetni őt az angol csapatok is, de most augusztus végén ott tartunk, hogy a PL egyesületek egyikének sem kell! Eddig ajánlat érte egyedül az araboktól jött, amit a játékos és az ügynöke elutasítottak… itt két dolgot tudok elképzelni: egyrészt abban a hitben voltak, hogy az elmúlt szezonja ellenére még mindig kell majd valamelyik angol klubnak, másrészt nem biztos, hogy mindenki szívesen igazolna a sivatag közepére és inkább itt tömi még a zsebét egy ideig.
A PL-en és a szaudi ligán kívűl másik bajnokságba ilyen fizetésért (ráadásul ehhez fogható szinte 0 teljesítménnyel) se Origit, se Caldarát nem lehet értékesíteni. Origiról legalább el lehet mondani, hogy régebben voltak jobb időszakai a Liverpoolban és hátha valamelyik szaudi klub lesz akkora madár, hogy elviszik innen. Amúgy a legjobb az lenne, ha rálőcsölnék Pintóra, a Rómának úgyis csatár kell… 😀
Ha Originak a pénz számítana már Saudiban lenne amúgy meg a PLben a 4 milliós fizuja még csak nem is magas hanem full atlag. 4m kb a 150. Legjobban fizetett lenne
Jogos, tavaly gondolom neki is elege lett a kényszer (?) pihentetésekből és az abból következő rengeteg pontvesztésből. Ha a B sor megy fel egy meccsen, ahol csak a győzelem az elfogadható, akkor ne essen keljen a fél csapat, meg ne kelljen örülni 3 sikeres passznak zsinórba, kicsit magasabban kéne lenni a lécnek. Nem olyan irreális elvárás a második sortól, hogy mondjuk bizonyítani is próbáljanak, hogy kapjanak több lehetőséget, akár csereként, akár kezdőként a jövőben.. de a legtöbben csak azt bizonyították, hogy miért a padon ülnek.
Évek óta probléma, hogy a kezdőben is voltak gyenge, vagy hiányos posztok, a padról nem is beszélve, néhány csere után érezhető volt már a minőségi visszaesés, és sokszor a meccs végén hullajtottunk pontokat. Ha évekig meghatározó, TOP 3 csapat akarunk lenni olaszba és nemzetközi szinten is, akkor bizony a padon is minőségnek kell ülnie, nem motiválatlan, kiégett, irreálisan magas fizut felvevő, de eligazolni nyilván nem akaró maradéknak.
Nekem azért van egy kis aggályom rotálás terén Piolival. Ugyanaz a csapat megy fel mint a Bologna ellen, persze most mèg érthető ez.
Kivàncsi leszek ha 7-8 meccs utan se lesz kezdő Chuki vagy Okafor egyszer sem ők boldogok maradnak e?
Csapágyasra fogja járatni már előre látom a két új középpályást..
Érthető amit mond de szerintem ő az egyik oka hogy a játékosok a cserék tudják már kedden hogy vasárnap nem lesznek kezdők.
Okafor még most lábadozik sérülésből.
Csukumakákó pedig kihagyta a fél felkészülési szezont az átigazolási mizéria miatt.
Akkor úgymondom hogy Pioli eddig csak akkor rotált amikor BL fontos meccs jott akkor nagyot fél csapatot ami hiba de általában mindig a szerelmes kezdő 11 e volt a pályán. Csapágyasra hatja nem számítva ha valaki épp már 3 meccse formán kívül volt. Most a pad erősebb, de az nem működik hogy 10 meccsenként dobsz be valakit főleg sok játékost akik nincsenek meccsbe hónapok óta és azt várod hozzák a szintet. Rebic is jobb játekos volt mint amivè lett… Ez Pioli sara.
Mert nem volt minőségi keret, és nem tudott rotálni. Ezen a szinten gyenge játékosokkal nem tud mit kezdeni sajnos. Meg értem, hogy sokan felháborodtok, hogy nem tud rotálni, de egyszer össze kell szoknia a keretnek, mert sok új játékos van. Rebicet is Piolira fogni, nem is értem ez honnan jön. A horvátnál komoly hozzáállásbeli problémák voltak, a vállogatottból is kicsapták a viselkedése miatt. Tudom, hogy Piolit is divat szidni, hogy nem tud pl rotálni, de legalább adjunk neki esélyt, ha nem tud mit kezdeni úgy is kirúgják. 1 meccs telt le, de már előre tudjuk, hogy nem fog tudni rotálni…., majd kb a szezon felénél térjünk vissza erre.
Rebic 14mérkőzést hagyott ki sérülés miatt, emellett 1200játékpercet kapott. A szezon végefelé pedig már magatartásbeli gondok miatt került a pálya szélére, ez egyáltalán nem Pioli sara..