Amint az AC Milan tulajdonosa kirúgta júniusban a technikai igazgatót, Paolo Maldinit, azon melegében felkérte Billy Beane-t és a korábban az AS Románál, illetve a Sacramento Kingsnél is dolgozó Luke Bornnt, hogy vegyék át az átigazolási ügyeket. A Moneyball című filmben Billy Beane-ről formázták Brad Pitt alakját, a menedzser egy elemző segítségével tökélyre fejlesztette az építsünk kevés pénzből nagy csapatot filozófiát. Bornn segítségére lesz Milánóban, ő az adatelemzéssel foglalkozó Zelus Analytics társalapítója. Beane-ék feltűnése azt jelzi, hogy a klubot birtokló RedBird Capital Partners vezetője inkább bízik az algoritmusokban és a statisztikai alapú játékosmegfigyelésben, mint Maldiniék tapasztalatában. Az alábbiakban a Büntető.com portálon megjelent írást közöljük Gabay Balázs tollából.
A Milan-családot sokkolta, amikor június elején Gerry Cardinale, a Milant tulajdonló RedBird Capital Partners alapítója átszabta a klub agytrösztjét: négy év után távozott Frederic Massara sportigazgató és Paolo Maldini technikai igazgató. Hat év után vette a kalapját a csapatmenedzser, Andrea Romeo is. Cardinale a La Gazzetta dello Sport szerint elégedetlen volt a 2022-es nyári átigazolásokkal, ezért határozott a váltás mellett. Maldiniék Charles De Ketelaere átigazolására fordították a pénzügyi keret csaknem háromnegyedét, a játékos pedig nem vált be a Milannál, sőt a tulaj úgy látja, egyedül Malick Thiaw leigazolása bizonyult jó döntésnek. Paolo Maldini az elmúlt négy évben az összes húzóember átigazolásánál központi szereplő volt, ő utazott el meggyőzni a kiszemelteket, és folyamatosan „gondját viselte” a játékosoknak, sokat beszélgetett velük, egyfajta mentori szerepet is betöltött a klubnál.
Nem beszélve arról, hogy a volt világklasszis védő 10 éves korától pályafutása végéig a Milanban futballozott, majd 2018-ban fejlesztési igazgatóként visszatért szeretett klubjához, kirúgásáig 36 éven át szolgálta a csapatot. Emiatt háborodott fel Carlo Ancelottitól Leonardón át Arrigo Sacchiig mindenki, akinek valaha köze volt a Milanhoz, a szurkolótábor nyílt levelet írt a vezetőségnek, a klub dolgozóin pedig a hírek szerint elkeseredés lett úrrá. Az átigazolási módszereket illetően sokatmondó volt, hogy a tulajdonos nem nevezett ki új technikai igazgatót, hanem Giorgio Furlani vezérigazgatót és Geoffrey Moncadát, a scoutcsapat vezetőjét (a Monaco korábbi scoutját, Kylian Mbappé „felfedezőjét”) bízta meg a transzferek lebonyolításával. A tulajdonos június végén kifejtette, hogy teljesen át akarja alakítani a klub működését: új, saját használatú stadiont szeretne építeni, az orvosi részleget is átszabná, akárcsak a marketingtevékenységet és a játékosigazolások technikai hátterét. Kérdéses a paradigmaváltás sikere, hiszen kis túlzással az a tét, hogy az algoritmus segítségével tökéletesített transzferek érnek-e majd annyit, mint Maldini játékosokkal, ügynökökkel ápolt kapcsolatrendszere.
A milanreports.com a La Repubblicára hivatkozva már Maldini kirúgásának másnapján arról írt, hogy a Milan-tulaj tanácsadóként Billy Beane szolgálataira szeretne alapozni az átigazolások terén, illetve Luke Bornnra, a sportos adatelemzéssel foglalkozó Zelus Analytics társalapítójára, aki az AS Románál és a Sacramento Kingsnél is dolgozott már vezető elemzőként. A Zelus a Milant birtokló RedBird Capital tulajdonában lévő Toulouse csapatánál is sikeresen működött. Beane nagy fogás lehet, egy igazi forradalmár, róla szól a Brad Pitt főszereplésével forgatott Moneyball című film, mely dióhéjban arról szól, hogyan érdemes üzleti szemlélettel kialakítani egy profi baseballklub átigazolási politikáját. A lap azt írta, aznap, hogy Cardinale elköszönt Maldinitől, találkozott Beane-nel is, hogy megbeszéljék a munka részleteit. Mindez egyértelműen arra utal, hogy a tulaj az intuíció és a gyakorlati tapasztalatok mellőzésével teljesen átállna az adatalapú játékosmegfigyelés és játékosigazolás rendszerére.
A Sabermetrics csodája
A 2003-as Moneyball című könyv alapján forgatott film megtörtént eseményeket dolgoz fel. Arról szól, hogy Beane, az egykori baseballjátékos segítőjével, a Harvardon végzett elemzővel, Paul DePodestával a hagyományos scoutinggal szemben megalkot egy olyan rendhagyó módszertant, amelynek révén a piac és az ügynökök szemében alulértékelt, olcsó játékosok egy-egy kecsegtető képességük vagy mutatójuk miatt bevállnak az Oakland Athletics csapatánál, mely hiába egyike a legszegényebb csapatoknak, elképesztő sorozatot fut az amerikai baseball ligában (MLB). A statisztikai módszertan (Sabermetrics) alkalmazásával, új mutatók figyelésével Beane-ék előre tudták jelezni, hogy bizonyos játékosok hosszú távon akkor is előrelendítik a csapat játékát, ha ebben még maga az Oakland vezetőedzője sem hisz. Nekik lett igazuk. 2002-ben úgy nyert bajnokságot az Oakland, hogy a fizetési rangsorban a 12. helyen állt a klub. Ezért kapta a könyv a Moneyball címet.
Nos, Gerry Cardinale is erre hajt: a lehető leginkább megtérülő formában építeni nagycsapatot Milánóban. A régi fény visszanyerése Maldiniékkel elindult, erre igazolás a tavalyi bajnoki cím és az idei Bajnokok Ligája-elődöntő, most kiderül, hogy tartható, esetleg emelhető-e a szint, ha a statisztikákra helyezik a hangsúlyt. Beane-ről tudni kell, hogy nem szűz kézzel nyúl a labdarúgáshoz: amikor az Oaklendet birtokló társaság megvásárolta a San José Earthquakes futballcsapatát, elkezdte átültetni módszerét. 2015-ben az AZ Alkmaar holland klub kezdte alkalmazni tanácsadóként, majd 2020-ban a csapat kisebbségi tulajdonosa lett. 2017-ben a Barnsley csapatában is tulajdonrészt szerzett.
Miután kiderült, hogy Beane is az átigazolásokért felelős stáb tagja lesz a Milannál, a szakmabeliek rögtön előrevetítették, hogy a csapat innentől a 25 alatti játékosokat fogja megcélozni. Így is lett, Ruben Loftus-Cheeket és az Atalantától ingyen érkező Marco Sportiello kapust leszámítva mind a hat – első osztályú ligából érkező – futballista 18–24 év közötti.
Ha a csupasz számokat nézzük, a Milan eddig 109 millió eurót költött a nyári átigazolási ablakban, és 75 millió euróért értékesített a piacon, tehát 34 milliós mínuszban van, ez egyelőre nem Beane-ék filozófiájának megnyilatkozása. Christian Pulisic, Samuel Chukwueze és Yunus Musah volt a legdrágább vétel (20-20 millió euró), a bevételi oldalon pedig a Newcastle-nek eladott Sandro Tonali (70 millió euró) található, mutatós adat, hogy az ő ára visszahozta a fenti három labdarúgóét. Tijjani Reijnders az Alkmaartól közvetlenül a résztulajdonos Beane révén kerülhetett Milánóba.
A „Moneyball-módszertan” jegyében az öt legmagasabb fizetésű labdarúgó közül a Milan megvált Ante Rebictől, Sergino Desttől, és dolgozik Divock Origi eladásán. A magasabb bérű játékosok közül ugyancsak távozott Tiemoué Bakayoko, kölcsönbe került Charles De Ketelaere, Zlatan Ibrahimovic pedig visszavonult. Az érkezők legnagyobb valószínűséggel nem érik el a „drágább” távozók bérkeretét: a Red Bull Salzburgnál (Noah Okafor), az AZ Alkmaarnál (Tijjani Reijnders) biztosan alacsonyabb fizetések vannak, mint Milánóban, de a Valencia (Yunus Musah) és a Villareal (Samuel Chukwueze) is kevésbé számít bőkezűnek. A Theo Hernández cseréjének Riccardo Calafiori a Baseltől érkezhet, a svájci focistabérek is messze vannak a Serie A szintjétől. És természetesen nem vitatható, hogy Beane-ék minden valószínűség szerint azért igazolnak az osztrák, a holland és a svájci bajnokságból, mert az adatok ezt diktálják.
Reijndersnek például az elmúlt egy évben meccsenként 5 lövést előkészítő passza volt, 87 százalékos pontossággal továbbítja a labdát, és 90 percenként másfél labdát szerez. Okafor a progresszív labdavezetésben és a sikeres cselek számában kiemelkedő, míg Christian Pulisic a tizenhatos környéki, és a büntetőterületen belüli labdaérintések számában. Brahim Díaz rendkívül összetett tudású játékos, egyéni összevetésben felülmúlja Pulisicet, Loftus-Cheeket és Okafort is, de az amerikai például több légi párbajt nyer, és aktívabb a tizenhatoson belül, az angol pedig jobban cselez, illetve jobb a progresszív labdavezetésben. A Moneyball-tétel szerint, ha hármójuk egy-egy legjobb mutatóit összesítjük, akár jobb összteljesítményre lehetnek képesek, mint Díaz vagy épp Tonali. Már ha Beane-ék nem tévednek…
Nem mellékes az sem, hogy a július közepe óta bejelentett átigazolásokkal a keretértékeket tekintve a Milan a Serie A rangsorában a negyedikről az első helyre lépett előre (579 millió euró), és Stefano Piolinak a bajnoki címért való küzdelem mellett bizonyosan az lesz az egyik legfontosabb feladata, hogy a fiatal szerzemények árát jó játékkal párosuló bőséges játékpercek révén feljebb tornássza.
Anyagi értelemben nem is kérdés, hogy a tulajdonos RedBird az elmúlt évekhez képest kiegyensúlyozottabb gazdálkodást vár el. A Milan 2019 óta évi 43–88 millió eurós mínuszt halmozott fel, a kivétel a 2020-as, 20 milliós pluszt hozó szezon (a 4 éves mérleg –176 millió euró).
Szakmai vizekre evezve, Stefano Piolinak Brahim Díaz és Sandro Tonali távozásával új középpályát kell építenie Loftus-Cheek, Pulisic és Reijnders segítségével, ez lesz a legnagyobb kihívás a San Siróban. A Milan mozgástere szűkös a tengelyben, hiszen Ismael Bennacer sérülés miatt még hónapokig nem bevethető, ezért érdeklődik a klub a bolognai Nicolas Domnguez iránt is, és a közeledés még élénkebb lesz, ha esetleg a Fenerbahce sikerrel jár, és a törökök kifizetik a magas vételárat a két és félszeres bérért csábított Rade Krunicért.
Az adatelemzésből, az adatalapú kiválasztásból, az olcsón megvásárolt és felnevelt játékosok tökéletesítéséből, majd értékesítéséből az elmúlt években az Atalanta adott leckét a Serie A-nak. Az olasz középcsapatból a 2010-es évekre élcsapattá váló bergamói klub a magas szintű adatelemzés segítségével 2016 és 2020 között 22–68 millió eurót keresett évente a játékosértékesítésből. Eközben rendre a Bajnokok Ligája főtábláján és időnként a kieséses szakaszában szerepelt. Miközben a fenti időszakban a Milan, az Inter vagy a Roma több száz millió eurós mínusszal zárta a pénzügyi évet, az Atalanta 129 milliós pluszt hozott össze, természetesen vezetve ezzel a vonatkozó olasz listát.
12 hozzászólás
Érdekes cikk. Ez a rendszer esetleg az edzők tevékenykedését nem tudja elemezni? És LFC 90 percenként másfél ládát szerez? Az nem túl kevés?
Reijnders lesz az. 🙂
Igen, bocsánat Reijnders, nem LFC.
Az utolsó bekezdés – egy szurkolónak – teljesen lényegtelen. Kicsit úgy hangzik, mintha az lenne a siker, hogy mennyi a klub nyeresége. Nyilván fontos adat ez is, de kit érdekel, ha a csapat nem nyer semmit??
Lehet én értelmeztem rosszul, de nekem a kommentedből az jött le, hogy ha eladunk egy kulcsjátékost, akkor már nem nyerünk semmit. 2020-23 között az inter generálta a második legtöbb nyereséget játékoseladásokból 202M el. (146M kiadás, 349M bevétel az első az ajax 215M el amiből 160M kiadás 346M nyereséggel). Úgy hogy adtak el játékosokat. Ezen időszak alatt 6 trófeát sikerült begyűjteniük, illetve bl döntőig mentek. Tehát lehet úgyis eredményekket elérni, ha adsz el (drágán is kulcsembereket, nem csak a ballasztokat) játékost. Tehát így is lehet sikeres egy csapat.
Akkor igen félreértettél. Kizárólag az Atalanta példájára reagáltam. A cikk szerint leckét adott a serie A-nak, ill. úgy hangsúlyozza ki a 129M-s nyereséget a mi veszteségeinkkel szemben, mintha ez lenne a fő cél. Pedig ez „csak” egy lehetséges eszköz a célok eléréséhez. Értem hogy más csapatoknál összejöhet a pályán is az eredmény a gazdasági siker mellett, de az Atalanta, mint példa (követendő példa) nálam nem állja meg a helyét, mert nem nyertek és nem is nyernek semmit. És ez a lényeg. Eladhatunk minden évben 100M-ért játékosokat; de ha nincs új trófea a vitrinben, akkor ez csak mese habbal…
Ja értem, így okés. Bár szerintem nem fogunk nagyon sűrűn trófeákat nyerni, mert nemhogy nemzetközi, de hazai szinten is elég kemény a bajnokság, meg ennek a rendszernek is idő kell mire sikeres lesz. Én szerintem ha a bl helyeket stabilan tudjuk elérni, alkalmanként behúzzuk a scudettót, vagy az olasz kupát, szerintem azzal már előreléptünk, tehá gyakorlatilag én egyáltalán nem számítok sok trófeára (első körben). Az Atalanta példája nem a legmeggyőzőbb, de ez a jövő zenéje hogy alakulnak a dolgok.
Az Atalanta azert nem rossz pelda mert BL helyekert harcol minden evben kb toredek penzbol.
De talan jobb pelda a Lipcse! Minden evben eladnak tobbszaz millioert es okosan potoljak olvson es a teljesitmenyen nemigen latszik. De ez a Dortmundra is igaz.
A nemeteknel annyibol gazdalkodhatsz amennyi bejon kb es latva oket megsem lognak ki lefele….
de …
mindez nem ér egy kutyagumit se, ha nem jön be az MF. Ugyebár, Mr. Cardinale?
Röviden tömören ez szerintem működik de csak egy bizonyos szintig.
Utána már nem vagy csak eseti jelleggel. És, hogy a statoknál maradjunk elég csak megnézni kik nyernek nagy trófeákat. Szóval ha meglesz a profit meg a kötelező BL indulás akkor jól működik minden és ennyi.
Köszi, hogy beraktad ezt a cikket! Nagyra értékeltem! 🙂 Az egymás utáni igazolások és átigazolási díjak után olyan dejavu érzésem lett! Pont ez a film jutott eszembe. Így már a valóságot is tudom!
Jól hangzik ez az Oakland Athletics a film alapján, de aztán ha ma ránézel a tabellára, akkor legutolsó csapat. Nem hiszem, hogy a Milan-nal is ez lesz, de érdekes, hogy ezt a részletet mindig kifelejtik.