Maignan: „Minden nap azért kelek fel, hogy a legjobb legyek”

Mike Maignan terjedelmes interjút adott az ESN Talks elnevezésű podcast műsorban, amelyben a Milan kapusa egy olyan oldalát mutatta meg, amit talán eddig kevesen ismerhettek. A francia válogatott kapus beszélt a balhés gyerekkoráról, az elutasításokról, az iskoláról és a mentalitásáról is.

A KEZDETEKRŐL
„Hat vagy hét éves koromban kezdtem el futballozni. Kezdetben csatár akartam lenni vagy legalábbis mindenképpen mezőnyjátékos, aztán végül a kapuban kötöttem ki, de majdnem az összes utánpótlás csapatban mindkét poszton játszottam. Többet akartam játszani. Aztán 12-13 évesen egy edzővel elmentem a Clairefontaine edzőközpontba próbajátékra, itt tesztelik a fiatal játékosokat. Tényleg nem akartam kapus lenni, mert számomra unalmas volt. Csak vársz és nézed a többieket, ahogy játszanak, de nem élvezed és dühös leszel. Az edző azt mondta, hogy ha eljutok az utolsó fordulóig, akkor kapus maradok. Végül elértem az utolsó fordulót és így a kapuban kellett maradnom. Akkoriban a PSG figyelemmel követett engem, így kezdődött minden gyerekként.”

AZ ISKOLAI ÉVEKRŐL
„Az iskola katasztrófa volt számomra. Tudod, hatással volt ránk az utcai élet és minden, ami ott történt. Hét évesen kezdtem az iskolát és nagyon kemény volt. Az első év szörnyű volt. Gyűjtöttem a figyelmeztetéseket, beírásokat. Ha az édesanyám bejött volna a suliba, teljesen kiakadt volna. Mindig kirúgtak verekedés miatt, nem volt jó. Mondjuk azt, hogy a harmadik évben kezdtek a helyes irányba menni a dolgok, mert akkoriban érdeklődött a PSG irántam. Rajtam tartották a szemüket és az első időszakokban olyan zűrzavart csináltam, amit el sem hinnél. Soha nem fogom elfelejteni, hogy behívtak a Camp des Loges sportközpontba. Elvették a bizonyítványomat, rám néztek és azt mondták: »Te egy bunkó vagy!« Mindezt édesanyám szeme láttára, aki elsírta magát. Ez volt számomra az, ami felnyitotta a szemem. Anyám nagyon rosszul érezte magát és kérdéseket tett fel. A problémám az volt, hogy otthon nevelve voltam, de ott volt az utca, ahol kemény dolgok mentek. Attól a pillanattól kezdve minden megváltozott, hogy a PSG nyomást helyezett rám, Azt mondták, hogy amíg nem viszek jó iskolai bizonyítványt, addig nem fognak felvenni. Sok visszautasítást kaptam az iskola miatt, számos klubtól, de nem fogom megnevenzi őket. Aztán elkezdtem mindent beleadni, amit csak tudtam. Azelőtt soha nem tettem ilyet. A következő nyáron aláírtam a PSG-hez és onnantól kezdve a helyes úton maradtam a középiskola első évéig.”

A MENTALITÁSRÓL
„Kapusként személyiséggel kell rendelkezned. Kreatívnak kell lenned, megfelelő gondolkodásmóddal. Az elme kulcsfontosságú. Amikor először megérkeztem az akadémiára, azt gondoltam, hogy mindannyiunknak sikerülni fog profi futballistává válni, szóval csak a játék öröméért játszottam és nem volt bennem meg az a gyilkos ösztön. Aztán az egyik srác megkérdezte tőlem: »Megvan már az időpontod, hogy megtudd, maradsz-e az akadémián?« Én pedig visszakérdeztem, hogy mégis mire gondol. Azt mondta, hogy az idény végén számos játékost el fognak küldeni közülünk. És ezt decemberben mondta nekem, ha jól emlékszem. És én nem igazán játszottam. Nem annyira érdekelt, mert azt hittem, hogy mindannyiunk útja ugyanaz lesz. Onnantól elkezdtem dolgozni azon a gyilkos ösztönön, amely olyan sráccá tett, aki soha nem adja fel. Valójában akkor derült ki, hogy ez már megvolt bennem, csak elengedtem magam, mert azt gondoltam, hogy már megcsináltam. Tévedtem, az még csak a kezdet volt. Szóval az akadémián edzettem, nagyon sokat. Keményen dolgoztam és megvolt a helyes gondolkodásmódom. Minden, amit megtanultam az utcán a környékemen, az segített. Ez segítette a fejlődési folyamatomat. Az akadémián azt hiszed, hogy a többi játékos a haverod, de ez nem így van. Valójában az ellenségeiddel vagy körülvéve, mert mindenki a Te helyedre pályázik. De nem fair módon akarják megszerezni a helyedet és nem igazságos versennyel. Egyáltalán nem. Ha lehetőségük van piszkos trükköt eszközölni, akkor hezitálás nélkül meg fogják tenni annak érdekében, hogy megszabaduljanak tőled. Ott a légkörben érezhető a versenyszellem. Bizonyos értelemben ez jó dolog, de más szempontból ez egy probléma, mert mindannyian azért vagyunk ott, hogy megcsináljuk és segíteni kellene egymást. De valójában ott mindenki egyedül van, ez a helyzet. Aztán lépsz előre 17 évesen, 19 évesen és más edzőkkel dolgozol, akik különböző módon edzenek téged. Ha felkerülsz a negyedosztályba, akkor már profivá válhatsz. Onnantól kezdve minden egyes hétvégén és edzésen teljesítened kell. Kemény és nagyon nehéz fenntartani az iramot, ezt nem is tudod mindig megcsinálni. Néha megsérülsz és időnként kétségek vannak benned. Valójában az edzőközpontban átélt pillanatok és amiken keresztül mentél, segítenek abban, hogy azzá válj. aki végül leszel. Néhány edző képes előre látni azt, hogy képes leszel-e megcsinálni vagy sem. Fontos tudni azt is, hogy az akadémián az ellenségek mellett természetesen igazi testvérekkel is találkoztam. Olyanokkal, akik ma szintén profi labdarúgók és nagyon közel állnak hozzám. Gyakran találkozom velük, mint például Rabiot-val, Kimpembével, Comannal, Dembelével. Ők mindannyian ugyanabban az edzőközpontban kezdték, mint én. Csak, hogy érzékeltessem, hogy milyen szintű akadémiáról van szó.”

A NYOMÁSRÓL
„Határozott vagyok. Tudom, hogy el kell végeznem a munkámat és ha mindent beleadok, akkor semmi rossz nem történhet. Nem csalok. Mindent kizárok, a negatív kommenteket, a sajtót, mindent… A családom, a srácaim és a környezetemben lévők a legfontosabbak számomra. Felhívom őket és beszélünk egymással a mérkőzések előtt vagy bármikor. Például: Hogy vagy? Hogy mennek a dolgok? Minden rendben van? Aztán egyenesen előre.”

A LEGJOBBNAK LENNI
„Mindannyian a legjobbak akarunk lenni abban, amit csinálunk. Ez a cél. Könnyű egy évig a világ legjobb kapusának lenni, de több éven keresztül folyamatosan annak lenni már nem az. Ezért kell rengeteget dolgozni és megfelelő mentalitással rendelkezni. Dolgozni, motiváltnak lenni és soha nem szabad feladni. Nem számít, hogy hány milliót keresel vagy mennyire vagy híres, csak tovább kell dolgoznod. Így látom a dolgokat. Nem állhatsz meg és nem mondhatod azt, hogy elértem az első célom, kész, ennyi volt. Az élet hosszú és tovább akarsz haladni előre az úton.”

A MOTIVÁCIÓRÓL
„Ami segített motiválni magam, hogy eljutottam egy szintre és még nem végeztem. Ez számomra még csak a kezdet. Megállhatnék és azt mondhatnám magamnak, hogy oké, egy évig vagy két évig megcsináltam.”

A KÍVÜLRŐL ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEK HATÁSÁRÓL
„Őszintén szólva, ez számomra semmin sem változtat. Minden egyes nap háromszor annyit dolgozom és most még csak finomhangolást végzek. A legtöbb alapelemet letettem és arra törekszem, hogy ezeket fenntartsam és dolgozzak a részleteken. Miért állítottam meg azt a labdát? Miért nem másképp helyezkedtem? Ez egy idő után sokkal inkább mentális feladattá válik. Egy mentális harc, amelyben minden szituációban két vagy három másodperccel előre kell gondolkodnom. Amikor a játékosnál van a labda, abban a pillanatban én már tudom az összes lehetséges opciót. Ennél nagyobb nyomást nem helyezek magamra. Csak dolgozom és dolgozom. Minden egyes reggel azért kelek fel, hogy teljesítsek és a legjobb legyek. A csapattársaim velem vannak és hétvégén ugyanabban a csapatban játszunk, de az edzés végén jobbnak kell lennem náluk. Amikor edzésen egymás ellen játszunk, az én csapatomnak kötelező nyernie. Ha nem nyerünk, akkor az azt jelenti, hogy valami gond van. Így gondolkozom arról, hogyan tudom fenntartani a szintemet és még magasabbra jutni. Mondok egy példát, hogy én hogyan kezelem a szituációkat. Tegyük fel, hogy egy mérkőzésen vesztésre állunk 2-1-re és két olyan gólt kapok, amelyeknél nem tehetek semmit. De azon fogok gondolkozni, hogy mit tehettem volna. hogy megakadályozzam azt a szituációt. Felteszem a kérdést magamnak, hogy mely ponton kellett volna kommunikálnom az egyik csapattársammal, hogy ne történjen meg az a szituáció. Ez a gondolatmenetem. Ha én vagyok az, aki hibát követett el, akkor leülök a számítógépem elé és visszanézem a videót – akár egyedül, akár az edzőmmel. Általában éjszaka, mert szeretek időt fordítani arra, hogy gondolkodjak. Minden apró részletet figyelek és ha már egyszer kielemeztem, hogy mit rontottam el, utána megnézem, hogy hol volt a többi hiba. Ha egy játékos hibázik, akkor azon gondolkozom, hogy én mit mondhattam volna neki, hogy figyelmeztessem annak érdekében, hogy ne hibázzon. És ezek az apró részletek azok, amelyek meghatározzák azt, aki ma vagyok. Mögöttem is van egy csapat, én nem olyan típusú srác vagyok, aki olvasgatja, hogy mit ír a sajtó, de néha olyan értesítéseket kapok, amelyek nem igazán tetszenek. Például, ez és ez jobb nálad! Az ilyen dolgok nem tetszenek. Idegesítenek, mert tudom, hogy ez nem igaz. Szóval tudod mit csinálok ilyenkor? Néha egyszerűen megőrülök és este 11 órakor felállok, átmegyek a sport szobába és edzek. Ez szokott lenni a harmadik edzésem egy nap, mert korábban napközben már edzettem. Másnap felkelek és nem vagyok fáradt. Mérkőzés után pihenhetek, amikor legyőztem az ellenfelemet. Aztán utána újra készülök, de nem az ellenfélre, hanem a teljesítményem alapján. Röviden fogalmazva igyekszem túljutni a heteken, a feladatokon és bizonyos dolgokban néhány apró változtatást eszközölök. Minden a teljesítményemről szól, hogy mit mondtak rólam, még akkor is, ha nem érdekel. Szeretem bebizonyítani az embereknek, hogy tévednek. Van egy dolog, ami eszembe szokott jutni:, az a szezon, amikor rosszul teljesítettem. Hat rossz hónapon mentem keresztül és megsemmisítettek engem. És azon kezdtem gondolkodni, hogy mindig megpróbálhatnak eltiporni engem. Ezért minden alkalommal egyenesen csak előre tekintek.”

A PÉNZRŐL
„Őszintén szólva, az első fizetésemből – amit profi futballistaként kerestem – nem tudtam semmit venni, túl kevés volt. Aztán amikor aláírtam a második szerződésemet, elsőként azonnal vettem egy házat az édesanyámnak. Szerette a környéket, de elhoztam őt Villiers-le-Belből, mert ez felbecsülhetetlen volt. Minden, amit értünk tett – értem és a családért – felbecsülhetetlen. Megérdemelte ezt az életmódot.”

A DIVATRÓL
„Egy kicsit én is beléptem a divat világába csak a változatosság kedvéért. Volt egy együttműködésem a Missonival. Megkerestek engem és úgy gondoltam, hogy szuper lesz. Valójában volt olyan időszak, amikor érdekelt a divattervezés, de nem mindig. Meglátjuk, hogyan fog alakulni, de úgy gondolom, hogy jól néz ki. Mindenesetre gyakran találkozunk a divatstúdiójukban Milánóban, szóval látom, hogyan dolgoznak. Minden kézzel készül és nagyon sok ember dolgozik rajta. Én elmondom az ötleteimet és az elképzeléseimet, ők pedig megmutatják, hogy mik vannak. Igyekszem segíteni nekik olyan dolgokat tervezni, amelyek mindenki számára vonzóak. Akár a fiataloknak, akár az idősebbeknek. Az első kollekció kiadására várunk és meglátjuk, hogy hogyan fog menni, aztán majd kiderül, hogy mit hoz a jövő. Az egyik célom a jövőt tekintve, hogy több lábon álljak. Természetesen még mindig vannak céljaim a futballal.”

AZ ÁLMÁRÓL
„Nem vagyok egy nagy álmodozó, ha őszinte akarok lenni. Elég objektív ember vagyok, de van valami, amit szeretnék, hogy mindannyian egészségesek legyünk. Tudjam folytatni a munkámat a pályán, tudjak haladni előre, új ajtókat megnyitni, mert ezek segítenek abban, hogy gyarapítsam az örökségem és erősebb legyek. Azt szeretném, hogy mindenki, aki a kezdetek óta mellettem áll – vagyis a családom, a srácaim és a közvetlen környezetem – tudjon előrelépni. Ez fontos dolog számomra. Erőt adtak nekem és ha Isten is úgy akarja, akkor az összes erőt vissza akarom adni nekik. „