A Milan vezetősége nemrég érdeklődött Clément Lenglet, az FC Barcelona középhátvédje iránt a védelem megerősítése érdekében.
Matteo Gabbia a következő szezont kölcsönben tölti a Villarrealnál és a vezetőség terve, hogy a helyére szerződtessen egy középhátvédet. Jelenleg négy játékos áll Stefano Pioli rendelkezésére a védelem közepén, nevezetesen Fikayo Tomori, Malick Thiaw, Pierre Kalulu és Simon Kjaer, viszont a csapat három fronton lesz versenyben a 2023/24-es szezonban és Pioli erősítést kérhet erre a posztra a mercato hátralévő részében.
Matteo Moretto, a Relevo újságírója szerint a Milan vezetősége nemrég bepróbálkozott és puhatolózott Lenglet esetleges megszerzése ügyében, de jelen pillanatban a túlságosan magas költségek miatt nem valósítható meg a transzfer.
A La Gazzetta dello Sport mai száma szerint a 28 esztendős védő átigazolási listán szerepel az FC Barcelonánál, amely 10 millió euró körüli összeget kér a játékjogáért. Lenglet az előző szezonban kölcsönben szerepelt a Tottenhamben és 35 mérkőzésen játszott. A játékos éves szinten körülbelül 6 millió eurót keres a katalánoknál.
A 15-szörös francia válogatott védő 2018 nyarán szerződött a Barcához a Sevillától mintegy 35,9 millió euróért és összesen 160 tétmeccsen játszott a katalánoknál. Az aktuális szerződése még három évig, azaz 2026. június 30-ig érvényes.
9 hozzászólás
A Piquet-Lenglet pároshoz képest az ütemhibás Maguire maga volt a védelem tanára.
A Maguire-témát talán túlzásnak tartom, de amúgy ja. 😀 És Piqué volt ott még sajna messze az erősebb. Nem sok rosszabb játékost láttam Lenglet-nál Barcelona-mezben, pedig követem őket, és mostanság azért volt egy pár gyenge ember ott.
Nem lesz egyszerű feladat 4 ilyen KH mögé találni egy 5diket.
Simic egész ígéretesnek tűnt. 5.hátvédnek bőven elég lenne, közben játszhatna a primaverában is.
Szerintem Simic teljesen jó lenne. A turnén pozitív volt számomra, így egy esélyt. Visszatérve Lengletra utoljára a Sevillában volt jó, de akkor tényleg nem volt rossz (talán a Milanba is elnéztem volna anno) a Barcaba igazolása óta keresi önmagát, Tottenhambe elment, de a fizuja nem kevés. Az a 10M amit kérnek érte az Taremihez jobban kell, mert csatár is jobban kell.
De ha felvennénk megint a Malang Sarr vonalat, talán azzal járnánk a legjobban, mert ő jó lehet középen és balbekknek is, a Chelsea amúgy is nagy kománk, nem hiszem, hogy nehéz lenne megegyezni.😁
Ne is egy normális csatár legyen a prioritás. Miért kell egy 5. KH? Nincs a Primaverában egy játékos sem, aki pár meccsre be tud ugrani ha kell?
Csatár posztra van Giroud, Okafor, Colombo és egyelőre Origi is. Amíg itt a belga ne is reménykedjünk új csatárban.
Míg belső védő posztra ott van Thiaw, aki talán a legmegbízhatobb; Tomori, aki tavaly nagyon következetlen volt; és Kjaer akiről megint csak elmondható ugyanaz, mint Tomoriról, csak ő még sérülékeny is; és végül ott van Kalulu is aki jó, viszont úgy néz ki, az ő dolga lesz az üveglábú jobbhátvédeink helyett beugrani, ha úgy van. Szóval igenis kell egy normális belső védő, legalább annyira, mint csatár.
Azt, hogy meglehetne-e oldani az ifiből? Szerintem igen, Simic megérdemelne egy esélyt, de akár még Bartesaghi is megérne egy misét Theo mögé. És akkor a Bl keret miatt sem kéne aggódni. 🙂
Felteszem a kérdés, mi értelme volt Gabbia-t elkutyázni ha egy sokkal magasabb fizetésű kutyaütőt akarunk hozni helyette, aki lehet még nyafogni is fog a padon?