Giorgio Furlani, a Milan vezérigazgatója az ESPN mikrofonjainak nyilatkozott Christian Pulisic-ről. Az olasz igazgató elismerően beszélt az amerikai válogatott támadóról és elmondta, hogy a szerződtetésekor döntően a képességeit vették figyelembe, nem pedig a marketingértékét.
Pulisic-et 20 millió euróért plusz bónuszokért szerződtette a Milan vezetősége a Chelsea együttesétől. A 24 éves futballista kegyvesztetté vált Londonban és a Rossoneri kapva az alkalmon lecsapott rá és a piaci értékénél alacsonyabb összegért megszerezte a játékjogát. Furlani az ESPN műsorában nyilatkozott Pulisic leigazolásának okáról és kitért a játékos hatására az amerikai piacra vonatkozóan.
„Azt mondanám, hogy 90 százalékban a pályán nyújtott teljesítménye és képességei alapján döntöttünk a megszerzése mellett. Azért szerződtettük Christiant, mert szerintünk ő egy kiváló játékos és sokat tud adni a csapatnak. Az edző, a szakmai stáb és a csapattársak is boldogok, hogy Christian velünk van, pedig még pár hete sincs, hogy csatlakozott hozzánk.” – mondta Furlani.
„Így tehát az első, a második és a harmadik legfontosabb szempont a játéka volt. Természetesen a Milan egy globális márka a labdarúgás és a sport világában és mi olyan játékosokat szeretnénk szerződtetni, akik következetesen játszanak és globális vonzerejük van. Nyilvánvalóan ez a szempont is képbe kerül, de elsősorban azt vizsgáljuk, hogy egy játékos mennyire jó.”
„Nem sokkal azután, hogy Pulisic-et leigazoltuk, nagy fellendülést tapasztaltunk az Egyesült Államokból és az online kereskedelmünkben nagyon aktív volt az USA. Gondolok itt arra, hogy az értékesített Milan-mezek több mint 90 százalékán – amelyeket az USA-ba adtunk el – Pulisic neve és a 11-es mezszáma szerepelt. Egyértelműen láttuk a kiugrást az eladásokban és remélhetőleg ez folytatódni fog.”
„Nem aggódom, mert Christian játszani fog. Véleményem szerint a Chelsea-nél egy kicsit balszerencsés volt, de ettől függetlenül ő egy nagyon jó játékos. Szóval játszani fog a Milanban és tényleg úgy gondoljuk, hogy jól fog teljesíteni nálunk.”
Pulisic a Lumezzane és a Real Madrid elleni felkészülési mérkőzéseken is a kezdőcsapat tagjaként kapott lehetőséget és 2 mérkőzésen 3 gólpasszt osztott ki.