A Milan vezetősége értékesíteni akarja Charles De Ketelaerét a nyári átigazolási időszakban, miután nem tudott maradandót alkotni az első olaszországi szezonjában.
Mint arról beszámoltunk, az Aston Villa bejelentkezett érte és állítólag egy 25 millió eurós ajánlatot tett a játékjogáért a Milan vezetőségének. Sajtóhírek szerint az Aston Villa mellett a PSV Eindhoven, az RB Leipzig és a Lens is érdeklődik. Holland híresztelések szerint az eindhoveni alakulat készen áll 15 millió eurót kínálni érte.
Matteo Moretto, a Relevo átigazolásokra szakosodott sportújságírója arról számolt be, hogy De Ketelaere szándéka egyértelmű és nem akarja elhagyni a Milant a nyári átigazolási időszakban.
Az elmúlt hetekben számos csapat kopogtatott a Milannál, azonban Charles akarata egyértelmű és nem szeretne távozni egy év után. A 22 esztendős futballista célja, hogy a csalódást keltő szezonja után bizonyítsa képességeit és formába lendüljön a Milanban. De Ketelaere első milánói idénye nem az elvárásoknak megfelelően alakult és 40 mérkőzésen közel 1500 játékperc alatt mindössze 1 gólpasszt osztott ki.
Ezzel szemben a vezetőség szeretne megválni De Ketelaerétől a nyáron, hogy a játékjogáért kapott összegből tovább erősítse a csapatot és a támadó-szekciót.
21 hozzászólás
HÁt ez akkor komoly huzavona lesz sajna.
Bakayoko-Origi-CDK….
Előzmény filmben: Montolivo
Kezdődik. Eleve nincs posztja a csapatban, de elbohóckodna még egy évet. Ő is (mint Saelemaekers) leginkább szimpátia miatt lett idehozva. Valahogy már az elején éreztem, hogy egy hamis 9 es, nem fog irányítóként tudni játszani. Csatárt még talán tudott volna, de ráeröltették nagyon ezt az irányítót. Ha lett volna posztja a Pioli féle rendszerben, azt mondom maradjon még 1 évet, de így a büdös életben nem fog fejlődni, de nem baj rajtunk marad, azt majd egy 10 est ha kapunk érte örülhetünk. Mindenesetre ha marad azért drukkolok neki, hogy beválljon, de így a sajnos nem fog, de ne legyen igazam.
Szerintem, ha valaki ad érte 28-30at, akkor maga Cardinale pakolja be a bőröndjéd és adja ki az útját.🤣🤣🤣
Érdekes, hogy a Bakayoko-Origi-Montolivo hármast emlegetitek vele kapcsolatban, ők nagyon jol kerestek itt, míg CDK lemondott a fizetése egy részéről, hogy csatlakozhasson, kb akárhol jobban kereshetne…én inkább Adlihoz hasonlítanám a helyzetét. Szeretne bizonyítani, de jól láthatóan Pioli nem számol egyikkel sem. Mindkét játékos a távozással járna a legjobban szerintem is.
Max akkor lehet esélye, ha 4-3-3ra váltunk és Giroud mellé nem jön másik csatár.
Ha jol olvasom Pioli celja pont a 4-3-3 felallas.
Erről tudsz forrást hozni?
Több cikk is megjelent már erről, valamint az eddigi célpontok alapján is gyanús a váltás. LFC, Reijnders, Musah sem KVK, egyedül Dominguez akit szóba hoztak velünk, akinek ténylegesen ez a posztja. Plusz lemondunk Kamadáról, aki egy top irányító, úgy hogy közben CDK és Adli lábára is útilaput akarunk kötni.
https://sempremilan.com/preseason-mercato-factors-pioli-formation-change
De ezenkivul sok mas helyen is foglalkoznak/foglalkoztak ezzel.
1500perc után azt mondani Pioli nem számol vele, erős túlzás, nem? Legalábbis annak fényében, hogy egyetlen gólpasszt tud felmutatni. Adli szerintem épp miatta nem játszott, ráadásul Pioli feje feletti döntésnek tűnt.
A milánói idénye nem a megfelelő elvárások szerint alakult?????? Így is lehet mondani,hogy valaki lassú,körülményes,és akaratgyenge? Röhej ez a krapek.
Maradni akar….amúgy Tonali is állítólag maradni akart nem? És hol van? Maradt? Akkor így állni hozzá is mint Tonalihoz. És legalább kiderül hogy milyen az ha valaki tényleg maradni akar….
Szerintem, de ez csak az én véleményem, Tonalit azzal győzte meg a vezetőség, h rekord összeget kapna klub, amivel erősödhetnek. (Persze nyilván nem ment volna el bagóért.) A másik ok, hogy Tonali alapember volt, rá is szolgált a teljesítményével. Ezek után elég nagy gyomros lehetett, amikor közölték vele, hogy tipli van….
Cdk ezzel szemben egy rakás szerencsétlenség, talán azzal is tisztában van, hogy máshol is meg fog bukni, és aztán 22-23 évesen el köszönhet a nagy álmoktól.
Amúgy az, higy valaki lassú, elnyomják, lepattan az ellenfélről független attól, hogy 8as, 10es, 12-es pozícióban játszik. De még a körülményesség és a kapuralövési impotencia is csak részban magyarázható a nem megfelelő pozícióval – hiszen nem a barca vagy a real ellen betlizett, hanem mindenki, azaz mindenki ellen.
Hogy úgy mondjam, De Ketelaere kevés modern futballra és futballistára emlékeztető dolgot csinált az elmúlt idényben.
Formába akar lendülni, bizonyítani a képességeit… De Ketelaere egy olyan színészre emlékeztetett, aki mindig elfelejti a szövegét… Akivel nem lehet mit kezdeni. A futballistákra jellemző kell hogy legyen valamiféle vagányság, hogy meg akarja mutatni az ellenfélnek és mindenkinek, hogy mennyire jó. Ennél a gyereknél egyszer sem láttam, hogy doppingolta volna a San Siro vagy az, hogy a Milan mezét viselheti. Teljességgel hiányzott belőle az akarat. Nem láttam rajta, hogy egy-egy gyengébb teljesítménye után össze lett volna törve, mert lecserélték, vagy hogy sorozatban több rossz dőntést hozott. Ez pedig elfogadhatatlan.
Ez nem képesség és forma kérdése. Lehet, hogy CDK képtelen kezelni a nyomást, hogy egy legendás klubban kell játszania. Lehet, hogy ez lenne vele a Realban vagy a MU-ban is. Úgy gondolom, hogy VALAMIT mutatnia kellett volna 1500 játékperc alatt, és legalább valami jelét kellett volna adnia annak, hogy tudna fejlődni…
Ugyanakkor a Milan nehéz helyzetben van, mert CDK elmúlt idénye egy rakás nulla volt. Eladni úgy, hogy nyerjünk rajta, kész csoda lenne. Sőt, már az is, hogy ne bukjunk nagyot rajta… (Az Aston Villa ajánlata teljességgel erthetetlen.) A kézenfekvő tehát lehet, hogy az lenne, ha maradna még egy évet, hátha feljebb viszi az árát, vagy bizonyítja, hogy mégis alkalmas arra, hogy a Milanban játsszon. Ez persze kockázatos is, mert ha még az előző idénybeli produkcióját is alulmúlja, akkor egy fillért sem kapunk érte.
A Milan projektje elvileg a fiatalok felfedezéséről, felépítéséről szól, ami azt is jelenti, hogy lehetőséget adnak a fiataloknak a bizonyításra. Mondhatjuk, hogy CDK-nak volt 1500 perce bizonyítani, de nézhetjük úgy is, hogy egy kicsit hülyén nézne ki, hogy egy év után lemondunk valakiről, akiért tavaly annyit melózott a klub (még akkor is, ha az egy azóta menesztetttechnikai igazgató volt)… Tehát CDK ennyire rossz lehetett…
Én az első idénye után nem vettem volna meg Tonalit, ahhoz képest jobb lett. CDK esetében is hajlok arra, hogy adjuk el. A tervezett játékrendszerváltás ráadásul még nehezebb helyzetbe hozná, mert még 4-2-3-1-ben talán lett volna helye, de a 4-3-3-ban nem tudom, hová lehetne berakni.
Csak ugye mi van, ha ugyanaz lesz vele, mint Tonalival?
4-3-3-ban játszhatna visszavont csatárt, amit a Bruggeben, máshol nem lenne helye. 🤷
A 4-3-3-ban hol van visszavont csatár?
Pl ahol 1 KVK előtt 2 KK játszik, Benzema, Firmino szerű szerepre gondoltam, nem klasszikus centerre, mint Giroud.
Igen, erre azért elég sok példa van „hamis kilencesként”. Firmino remek példa volt rá fent, ő még hamis kilencesnek is alig volt nevezhető, intelligens labdaelosztó volt majdnem 9-es poziban. De hát láttunk ilyet a Barcában, Cityben, Reálban, stb.
Persze ehhez CDK kevés.
Én amúgy nem értek egyet azokkal, akik a posztra fogják a dolgot. Szerintem CDK-nál pont a labdaérintés az, ami prémiunak néz ki, jól lát, látszik, hogy okos és jó passzok vannak benne, szerintem ő simán 10-es. Sőt, azokkal sem értek egyet, akik szerint egy kis nyomi, béna, elnyomható, gyenge, fejben lassú játékos. Az volt a szezonban, meg lehet, hogy az is lesz, de ez 99%-ban a nyomás számlájára írható, szerintem. Tonali is egy elnyomható, fejben irtózatosan lassú, nyomi kis játékos volt egy évig, aztán még hirtelen egy szívós, gyors gondolkodású alapember lett.
Nyilván a legnagyobb gond nála a mentális blokk, de valószínűleg az új szerepkör sem segített neki. Gondolj csak bele, hogy Leao milyen gyengén muzsikált a 3 védős rendszerben.
Egyetértek összeségében, viszont aki posztidegen játékos egy rendszerben, az az és ezt el kell fogadni. Lehet azzal jönni, hogy nem a kapust rakjuk csatárba, de a hamis 9 es/csatár nem irányító. Ennyiből akkor Benzemat, meg Firminot is be lehetne rakni irányítóba, ott pedig nem hiszem hogy megállnák a helyüket, hiába vám több mint 10 év rutinjuk. Ha tényleg formáció váltás lesz, és hamis 9 est játszik, akkor még lehet belőle valami, de így hogy irányítóba eröltetjük, így nem.
Mondjuk Firmino szerintem pnt megállná a helyét. 🙂 Meg nem is azt vitatom, hogy semmit ne számítana, persze, hogy számít. Inkább úgy gondolom, hogy ez a teljes 0 amit mutatott, nem róható fel ennek a számlájára, hanem ha mondjuk mentál blokk nélkül játszott volna egy 10/7-es szezont hamis kilencesként, akkor annál kisebb visszaeséssel hozott volna valami 5/6-öt irányítóként, kicsit kevésbé magabiztos játékkal.