Paolo Scaroni, a Milan elnöke nyilatkozott a Corriere della Serának azok után, hogy Paolo Maldini és Frederic Massara távozott a vezetőségben betöltött pozíciójából. A 76 esztendős szakember magyarázattal szolgált a menedzsmentben történt változásra.
„Mindannyiunknak – különösen nekem – mindig is kiváló kapcsolatunk volt Paolo Maldinivel, aki egy úriember, egy Milanhoz kötődő személy, aki jó munkát végzett a klubért. Mi azonban olaszországi viszonylatban egy újszerű, innovatív modellt követünk a klub irányítására vonatkozóan, ami arra késztet bennünket, hogy minden tevékenységet együtt végezzünk és csapatként dolgozzunk. Ez egy olyan szervezeti modell, amely a tulajdonosunk számára nagyon fontos és nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ő egy sikeres szakember a sport világában, így amikor javaslatot tesz, akkor nagyon figyelünk rá, hiszen innovációt hoz.” – mondta Scaroni.
„Ebben a szervezeti modellben az volt a benyomásunk, hogy Paolo kényelmetlenül érzi magát. Amikor valaki nem érzi kényelmesen magát, akkor jobb a szétválás. Mondok egy példát, ami engem is érint. Az elmúlt években a stadionprojektnek szenteltem magam, olyannyira, hogy voltak olyan emberek, akik elneveztek Stadioninak. Igaz, hogy legfőképpen az Elliott-éra alatt foglalkoztam a stadionkérdéssel. Amikor megérkezett a RedBird a klubhoz, akkor természetes volt számomra, hogy elveszítem az önálló szerepemet és csapatban fogok dolgozni, hiszen ők olyan szakemberekkel rendelkeznek, akik a világ minden táján építettek már stadionokat. Ez kicsit hasonló ahhoz, mint aminek a klub technikai részlegén kellett történnie.”
„A RedBirddel együtt mindannyian azt szeretnénk, hogy a Milan folytassa ezt a növekedési folyamatot. Nem felejtem el, hogy egy drámai pillanatban kerültem a klubhoz elnökként. Emlékezhetnek arra, hogy akkor a következőt mondtam: egyszerre két hegyet kell megmásznunk: az egyik a pénzügyi stabilitás, a másik a sporteredmények. Most még nem vagyunk a csúcson, de hosszú utat tettünk meg. Sőt, azt mondhatom, hogy Olaszországban azon csapatok közé tartozunk, akik a legmesszebbre jutottak. Továbbra is felfelé akarunk törni szem előtt tartva azt, hogy a magasabb bevételek több befektetést eredményeznek a sportrészlegen, míg a több sportsiker több bevételt hoz. Ez egy körforgás, amelyet be kell indítani.”
„Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy az elmúlt négy évben több befektetést hajtottunk végre, mint mások. Egyesek talán azt mondják, hogy nem mindig bölcsen tettük, de a tulajdonosaink lehetővé tették számunkra, hogy egy erős csapatot építsünk és ezen az úton fogunk együtt haladni. Úgy gondolom, hogy lesz néhány eladásunk és néhány fontos igazolásunk. Ambiciózusok vagyunk.”
„Az átigazolások irányítása egy olyan csapat kezében lesz, amely különböző képességű szakemberekből áll. Ennek tagja lesz Giorgio Furlani vezérigazgató, akinek a sportrészleget is koordinálnia kell, valamint Geoffrey Moncada és Stefano Pioli is. Elvárjuk az edzőtől, hogy beleszóljon ezekbe a döntésekbe a RedBird nemzetközi szakemberei mellett.”
„A RedBird hisz a játékosok képességeinek tudományos elemzésében, amit a Premier League-ben már évek óta végeznek. Ráadásul sikerült nekik más sportágakban alkalmazott modelleket adaptálni a labdarúgás területén. Nekünk az egyéni szakértelmet, a tehetségek felfedezésének rálátását és a környezetünkbe való implementálást kell kombinálnunk ezekkel. Szeretnénk egyesíteni a csodálatos múltunkat a lehető legjobb jövővel, amit a RedBird hoz el számunkra. Én ragaszkodom a múlthoz, de miért kellene lemondanunk a képességekről és az innovációról? Végül az eredmények fognak magukért beszélni. Én sohasem szerettem veszíteni, ahogy Gerry Cardinale sem.”
„Igaz, nagyon igaz, hogy Maldininek nagy hatása volt és ezért nagyon hálás vagyok neki. Azt kell mondanom, hogy ma már kevesebb szükségünk van rá és anélkül mondom ezt, hogy hálátlannak tűnnék. Yonghong Li Milanja nehezen tudta magához csábítani a tehetségeket, de a mai Milan – amely megnyerte a Scudettót és bejutott a Bajnokok Ligája-elődöntőjébe – sokkal vonzóbb.”
„Ibrahimovic? Az a benyomásom, hogy egy év szabadságot akar adni magának. Továbbra is egy barát marad, akinek nagyon sokat köszönhetünk, mert a legnehezebb pillanatokban is ott volt, hogy megfordítsa a dolgokat. Ha elképzelései vannak, akkor az elsők között fogjuk meghallgatni.”
Scaronit arról is kérdezték, hogy aggódik-e a játékosok hangulata miatt a hozzájuk közel álló Maldini távozása kapcsán.
„Természetesnek tűnik számomra, hogy szomorúak. Másrészt ők profi futballisták, akik hozzászoktak a változásokhoz. Meg fogják érteni, hogy azért döntöttünk így, hogy jobban teljesítsünk. Magyarázatot fogunk nekik adni. Helyes, hogy ragaszkodnak Maldinihez.”
„Pioli? Abszolút központi szerepet játszik a projektünkben.”
„Stadionprojekt? Összefoglalom a jelenlegi helyzetet. A helyi polgármesterhez hasonlóan nekem is nagyon tetszett az elképzelés, hogy a La Maura lóversenypálya területén épüljön meg az új stadion, de ezt nagyon nehéz megvalósítani. Függőben van a San Siro lebontásának tilalma, amely 2025-től léphet életbe, így nem tudunk továbblépni és biztosat mondani. Sesto San Giovanni területén problémát jelent a vízelvezetés megoldása, ezért jelenleg egy tervet dolgozunk ki San Donatóban, hogy készenlétben tartsuk arra az esetre, ha le kell mondanunk a San Siro projektről.”
14 hozzászólás
És tényleg ez a helyes sorrend? Kirugjuk, majd pár nappal később magyarázkodunk?
Simán véghez lehetett volna vinni ezt a váltást úgy is, hogy ne legyen ennyire gáz érzés mindenkiben!
Érdemes elolvasni Ancelotti is mit gondol erről:
„Egy klub történelmét mindig tisztelni kell. A Realnál Di Stefanót, Amanciót, Gentót és Puskást exkluzív értékekként tartják számon, a mai napig mély tisztelettel viszonyulunk hozzájuk. Ahhoz, hogy a történelmet a legmagasabb szinten megőrizzük, meg kell védenünk a múlt emlékeit. Ami Maldinival történt, az egyértelműen jelzi a történelemmel kapcsolatos kultúra, valamint a Milan hagyományai iránt tanúsított tisztelet teljes hiányát. A történelem az, ami megtanítja nekünk a győzelem mikéntjét”
Jobban tette volna ha csendben marad Ancelotti. A realnal hany korabbi jatekos van a managementben? Gento a tiszteletbeli elnok es ennyi. A milannal Baresinek van hasonlo pozicioja meg Massaronak. Abate a junior csapat edzoje. Bonera az edzoi stabban van. (Dida is kapusedzo volt tavalyig ami most Fiori aki szinten regi motoros.
Maldini meze vissza lett vonultatva amikor visszavonult ahogyan Baresie is tehat exclusiv ertekkent tartjak szamon oket. De mind mind representativ poziciot kaptak. Tanacsadok, Milan brand managerek.
Milan rugott ki legendakat korabban is: Seedorf, Gattuso, Pippo, Leonardo (megha o nem is legenda) Oket is meg kellett volna mind tartani mint edzok mert hat nyertek meccseket. Egyiknek sem volt fortelmes a statja…. De ott is a tulajdonos mashogy kepzelte el az utat es a kituzott celokat es ugy ertekelt, hogy jobb kulon valni.
Ez miben mas most? Azon kivul, hogy Maldininek hivjak az illetot.
Massararol a kutya nem beszel nem kommentalt oda senki. pedig o is ment .
Az elozo kommenteddel sem ertem igazan. Hogy mashogy lehet elbocsatani valakit mint, hogy kozlod vele, hogy nem tartasz ilyen formaban igenyt a szolgalataira es szivesen latlak mint tanacsado de nem mint donteshozo.?
A strategia, a penzugyi egyensuly, az hogy az UEFAval settlement alatt vagyuk az FFP miatt ez mint tudott volt. Az is, hogy fiatalokban kepzelik el a jovot….
Mit kellett volna mashogyan, hogyan? Eloszor elmondja Scaroni, hogy hat valtozasok jonnek? es utana bocsatod el? vagy hogyan?
Igen, én is pont ezen gondolkodtam tegnap, hogy a Real Madrid pont a legrosszabb példa. Ott a nagy ikonok max olyan himi-humi nagykövetek voltak ingyen ebéd meghívással és örök ital bónusszal. Raúlról már ne is beszéljünk.
Én értem az öreget (Scaronit).
Ahogy korábban írtam, vasárnap én is ledobtam a láncot a Maldini hír hallatán, pedig – tudom ez majdnem Istenkáromlás – az én szívemben mindig is Franco volt a capitano. Másnak ő az etalon, nekem más. Különbözünk. Nálam egy Totti klubhűségének is nagyobb respektje van, hiszen ő nem családi vonalat vitt (ami persze marha fontos) és nem is olyan csapatban volt, amelyik mindig Scudetto és BL/BEK esélyes, vagyis hova a francba mentél volna el, ha te vagy a világ egyik legnagyobb klubjának kapitánya? Ennek ellenére Totti sehova nem ment. Na de az más világ is volt.
Mindegy, sajnálom, de az élet menni fog tovább. Szerintem Paolonak sem kell majd a sajtóban fricskázást indítani, mert szarul is elsülhet számára. Ha bejön ez a projekt, akkor duplán üt vissza neki, ha pedig valami csoda folytán itt egyszer tulajdonosváltás lesz, akkor tuti az első intézkedés lesz az ő visszahozatala.
Én azon sem lepődtem meg, hogy a Curva Sud sem vágta fel az ereit a hír hallatán, valószínűleg a felszín alatt bennük is ott él még a sértődött kapitány, aki semmilyen ajánlatot nem fogadott el 10 éven át és csak kérette magát.
Szegény Massarát ne is említsem. Így Massara, úgy Massara, nekem meggyőződésem, hogy inkább ő volt az „agy” kettőjük között és mégsem foglalkozik vele senki. A „Már nem Massara a Milan sportigazgatója” című cikkre egyetlen egy hozzászólás sem született. Kb. ennyi volt szegény pali, pedig biztos vagyok abban, hogy neki nagyobb lesz a keltje azon körökben, ahol nem nevet, hanem szakembert akarnak venni.
Gusztustalanná vált a foci világa, de az egész sportvilág is. A horribilis pénzek, ezáltal az ehhez kapcsolódó szerencsejáték, egy színtiszta üzlet.
Ez már nem a „szegény ember sportja”, hiszen a fikáját eszegető 10 éves Medoxka a budapesti (vagy akármelyik) fociklubba is csak akkor rúg labdába, ha apuciék bőkezűen támogatnak. Az, hogy a kis takony az 50 ezres rózsaszínzöld neon cipőjében nem fog automatikusan egyeneset rúgni a labdába az mellékes.
De ha már ennyire kőkemény üzlet, akkor viszont a Milan se maradjon le nagyon az elittől és ehhez kellenek az újítások. Persze ezt Olaszországban nehezebb lenyeletni, mert ott azért még van hagyomány. Viszont ez a beteg világ nem a hagyományok felé megy. Fájó elfogadni.
Pontosan erről beszélt Ancelotti is. És ne vedd rossz néven, de nekem Ancelotti szava kicsit többet ér, mint Zsoltié…
A lényeg, hogy egy legendát nem baszol ki a csapatból. Megadod neki a tiszteletet akkor is, ha nem értesz vele egyet, esetleg nincs is igaza.
Ilyenkor szoktak jönni „közös megeggyezéssel elváltak útjaik” szövegek. Amiről persze mindenki tudja mit jelent, de akkor sem ez van, mint most, hogy napokig kavargatják a szart az újságírók, mert senki sem tudja mi történt.
Ezt fogalmazta meg Carlo úgy, hogy „a történelemmel kapcsolatos kultúra, valamint a Milan hagyományai iránt tanúsított tisztelet teljes hiánya”.
Senki nem mondta hogy nem lehet elküldeni Maldinit, de így szerintem semmiképp. Szerintem még az is járt volna neki, hogy az utolsó meccsen elbúcsúztassák a szurkolók. Csak ha hamarabb jön ezzel az amcsi, akkor lehet Leao sem hosszabbít.
Szóval megint csak Carloval értek egyet. Ez gerinctelen magatartás volt.
Neyd nem tudjuk mi volt de kijott egy kozlemeny ahol megkoszontek az eddigi munkassagat mint ahogy az edzoknel is szokott lenni meg kb minden menesztettnel. A kozos megegyezesnek sem lett volna kissebb visszhangja. Nem tudjuk mi volt. Lehet hallani sem akart a kozos megegyezesrol ahogyan a tanacsadoi poziciot is nyelbol elutasitotta. (sokan igy tettunk volna szerintem mint Maldini ha elbocsatanak).
Elbocsatott edzoket sem szoktal elbucsuztatni. Sedorfot sem bucsuztattak el mint edzot vagy Pippot amikor elbocsatottak.
Focistakent mint legenda el lett bucsuztatva. Orokke ikon marad es a vilag egyik legjobb vedoje.
Boban mikor anno felallt Maldini mellol akkor nem volt ekkora felhaborodas mert O mondott fel de igazabol ott is kvazi kitettek….O is Milan legenda. Nem mint Maldini de attol meg az.
Tegnap Ancelotti az Il Giornale-nak adott nyilatkozatában az amerikai tulajdonosról is elmondta a véleményét:
„Azok a klubok, amelyek az üzleti érdekeket a sport szellemisége fölé helyezik, kudarcra vannak ítélve. Azt megértem, hogy mecénásnak lenni már nem ugyanolyan, mint korábban, de a profit ész nélküli hajszolása továbbra is egy negatív jelenség”
Ancelottit nagyon nagyra tartom mint edzot meg mentort de ez a csendben maradtal volna bolcs maradtal volna tipikus esete.
A Juves idotol szamitva 2szer volt olyan helyen ahol nem kapta meg kb akit kinezett. A Napoli es az Everton. De meg ez is csak felig igaz mert az evertonnal odavitte Jamest, Allent meg meg 4-5 embert. Mindket helyen 1.5 evet birt.
FAxan hangzik, hogy nem a profit a lenyeg csak sajnos nem igaz. Scaroni szemleltette a korforgast az anyagiak es a sikerek kozott.
Ott az Inter ahol 300m a tartozas es van ra egy evuk…. VAgy kiarusitas lesz vagy eladas de az is nyigvenyelos 300m tartozassal. Ezt hozta a kinai a bodulates befektetesekkel a jatekospiacon. VAgy ott a Barca ahol 608m a tartozas… es meg stadiont is kene ujitani aminek a torlesztoje 94m evente… es jatekosokat nem tud regisztralni mig nem ad el…. Kessie is mehet ahogy olvasom 35mert a Spursbe. Kell a love
„Igaz, nagyon igaz, hogy Maldininek nagy hatása volt és ezért nagyon hálás vagyok neki. Azt kell mondanom, hogy ma már kevesebb szükségünk van rá ”
Részemről húzatok fel azt a stadiont(úgytűnik utána akarják eladi) és takarodjatok innen.
Az eredményeket és a csapat erősségét nézve nem lett volna indokolt az elküldés. Azt eddig is tudtuk, hogy szépen tudnak ígérgetni, úgyhogy ebben semmi új nincs, Maldini is a csapatért dolgozott Massara-val csapatot alkotott és néha felülbírálta Moncada-t vagy mást, ahogy ez máshol is megtörténik. Az amerikaival nem volt jó a kapcsolata és ezért küldte el, a többi csak mellébeszélés, amivel igazolni akarják ezt a hibás döntést.
Tök jó hogy a stadiont hozza fel magával kapcsolatban példának. Az Elliott érkezésével kezdődött a „stadion-projekt”, azóta eltel 5 év, 5 x 365 nap és mennyit is sikerült elérni az 5 év alatt? Több mint 1800 nap alatt annyi történt hogy még mindig hűdenagyonhiperfontos a stadion és majd lesz valahol-valamikor. Akkor ki is végzi rosszul a munkáját? Kb. már költözhetnénk is ennyi idő alatt.
A Maldini ügyhöz. Majd az idő eldönti hogy előre- vagy visszaléptünk ezzel és nem is az a gondom hogy ezt megtették (szívük joga volt), hanem AHOGYAN tették. És ez ebben a nyilatkozatban is benne van:
„Ebben a szervezeti modellben az volt a benyomásunk, hogy Paolo kényelmetlenül érzi magát. Amikor valaki nem érzi kényelmesen magát, akkor jobb a szétválás.”
Az volt a BENYOMÁSUNK???? Mekkora kamu duma már ez. Miért nem kérdezték meg róla? Ja, hogy valójában személyes gondjaik voltak vele és ezért már eldöntött tény volt hogy menesztik. Akkor legyenek már annyira korrektek hogy ezt kimondják, nem baxakolnak kamu nyilatkozatokkal.
Még egyszer mondom, megtehették, megtették, oké. De legalább a tiszteletet adják meg. A többit meg úgyis majd hozza az élet, kiderül kinek volt igaza. Maldini összerakott ennyi idő alatt a nulláról egy ezüstérmes, majd aranyérmes, majd BL elődöntős csapatot, jöhet a bizonyíték hogy Ők most nélküle ennél jobbat csinálnak. Mert ugye ez most is elhangzott (többször is) hogy a sportsikerek fontosak és fejlődni akarnak ebben is ezzel a lépéssel (tehát nem az anyagiak miatt történt ez, aha…). Lássuk akkor.
Nekem kb az az érzésem, hogy az amcsi kirúgta Paolot, majd kiadta Scaroninak, hogy találj ki valami történetet. Ehhez kellett ez a pár nap…
Nekem nagyon tetszik, ha angol minta alapján (Pool a leghíresebb ebben) AI-al, egyéb mélystatos módszerekkel találják meg a legnagyobb gondod, és a lehető legjobb megoldást is rá. Ez szerintem már elég régóta a helyes út, le lehet szorítani a baklövések, de főleg a felesleges igazolások számát.
A Brighton erre jó példa, ott más megoldásokat is alkalmaznak a játékosok kijelölésére és igazolására és a legtöbb igazolásuk jó volt, ezért is végeztek ott a bajnokságban ahol.
Magával a menesztéssel meg sokat nincs mit foglalkozni, ellentét volt a vezetőség és tulaj között és a tulaj eldöntötte, hogy amennyiben nem kell a tanácsadói kapcsolat, akkor ő befejezettnek tekinti a közös munkát.
Az meg összetett dolog, Scaroninak természetesen árnyaltan meg kellett fogalmazni a miértet, mivel direkt nem mondhatja ki azt, ami nem feltétlen egyértelmű, hogy nem kedvelte Cardinale Maldinit, vagy a követelőzés és a hibás transzferek miatt került perifériára. Ezt máshol is hasonlóan virágnyelven közlik, amikor felmond valaki egy munkahelyen vagy kirúgják, akkor sem feltétlen írja le az illető egyik oldalról sem, hogy a kapcsolat x y dolog miatt megromlott, hanem inkább ír valami köztes dolgot a nyilatkozatba.