A legfrissebb hírek szerint hétfőn a reggeli órákban rövid találkozó volt Gerry Cardinale, a Milan tulajdonosa és Paolo Maldini között. Állítólag nagyon közel van a búcsú, így Maldinit minden bizonnyal elküldik a pozíciójából.
A La Gazzetta dello Sport és a Sky Sport Italia jelentése szerint nézeteltérés van Cardinale és Maldini között az átigazolási piacot és a lehetséges büdzsét illetően.
Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője szerint hamarosan elválnak Paolo Maldini és a Milan útjai. Hétfőn személyes találkozó volt Maldini és Cardinale között, azonban ez nagyon rövid ideig tartott. Állítólag a tulajdonos tájékoztatta Maldinit arról, hogy a továbbiakban nem kívánja vele folytatni a közös munkát.
Cardinale kifejezte és megismételte a megbecsülését Maldini felé, azonban tulajdonképpen még vita sem alakult ki a felek között azzal kapcsolatban, hogy a klub vezetősége mit rontott el és miben hibázott az aktuális idényben az átigazolásokat tekintve. A MilanNews szerint a felek közötti párbeszéd nem változtatta volna meg a technikai igazgató és a tulajdonos közötti feszült kapcsolatot, mivel teljesen ellentétes nézeteik vannak a jövőbeli projekt terén. Maldini több beruházást és nagyobb átigazolási költségvetést kért, ám Cardinale nem szándékozik ezt teljesíteni annak fényében, hogy a klub gazdasági lehetőségeinek határain belül költenek.
A MilanNews hozzátette, hogy Maldinivel együtt Frederic Massara sportigazgató is távozni fog. A menesztésük a végső fázisban van és a tulajdonos kommunikálni készül a döntését és rövidesen kiderülhet, hogyan tálalja a szurkolók felé a szétválást Maldinivel, a klub történetének egyik, ha nem a legnagyobb ikonjával.
FRISSÍTVE: Fabrizio Romano, Gianluca Di Marzio, Daniele Longo és Nico Schira transzferguru megerősítette, hogy Cardinale kirúgja Maldinit és Massarát.
A klub egyelőre hivatalos kommunikációt nem adott ki Maldiniék ügyében.
Maldininek és Massarának is 2024. június 30-ig élő szerződése van a Milannal, miután tavaly nyáron hosszú heteken keresztül tartó tárgyalások közepette végül megállapodtak az új tulajdonossal és további két évre aláírtak.
MEGVAN, HOGY KI LEHET A MILAN ÚJ SPORTIGAZGATÓJA
ÍGY FOGADTA A CSAPAT MALDINIÉK KIRÚGÁSÁNAK HÍRÉT
71 hozzászólás
Hoppá! 😮
Hoppá??!!! Inkább 😡🤬😡🤬😡🤬😡🤬😡🤬🤬🤬🤬🤬🤬🤬🤬
Úristen… Ha ezt megteszi a Cardinale, akkor nem fogja zsebre tenni, amit a szurkolóktól kapni fog. Maldini kirúgása megbocsájthatatlan bűncselekménnyel érne fel. Elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan döntés lenne az elmúlt 4 évet tekintve, szem előtt tartva a hibákat illetve hiányosságokat is a vezetőség pozitív munkája mellett.
Megtette.
Na ez már nem csak sajtóhír…
Már az beszédes volt, hogy egy évvel ezelőtt alig-alig akart megszületni Maldiniék hosszabbítása. Ennek ellenére ez a döntés teljesen váratlanul ért. A Maldini név összenőtt a Milannal. Ezt a szurkolók akkor is nehezen nyelik majd le, ha euro százmilliókat tol a piros papagáj a csapatba. Egyszerűen nem tudom ezt a lépést hova tenni…
Szarházi jenki, akinek fogalma sincs mit “vásárolt” hitelre.
S ehhez hogyan asszisztálhatott az Elliott?
Akkor azt hiszem indul a lejtmenet…mások az érdekek, de ez a suttyó nem fog érvényesülni a filléres projektjével-kár hogy az ő bukása a klubunk bukását is jelenti.
Az egy dolog, hogy Maldini nagyobb összeget kért volna a keret megerősítésére. Lehet azt mondani, hogy egy alkalmazott ebbe ne dumáljon bele. Ugyanakkor ez nem Maldini agyából pattant ki, hanem minden épeszű ember, aki kicsit is ismeri a klubfutballt, így gondolja.
Nekem az a megdöbbentő, hogy az amerikaiak képtelenek megérteni, hogy ez a rendszer nem önműködő. A sikerre a sok elköltött pénz sem garancia, de az is biztos, hogy megfelelő befektetés nélkül, folyamatosan a túlélésre játszani sem kifizetődő. Sőt, akkor szinte biztos a bukás.
Rengeteg kérdés merül fel, és Maldiniék menesztéséből akár következtetni lehet arra is, hogy mi (nem) várható nyáron… Maldini szerintem 100 millió körüli összeget kérhetett erősítésre. Cardinale ennek jó, ha a felét ígérte. Az oké, hogy a CDK-üzlet rosszul sült el, de azért voltak jó lépések is.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Leao hosszabbítása kapcsán lesznek-e még fejlemények. Oké, aláírt, de gondolom, érdeklődhetett, hogy milyen erősítésekre lehet számítani. És Maldiniék akár mondhattak neki pár nevet. Akikből most lehet, hogy nem lesz semmi. Őszintén szólva annyira nem vagyok nyugodt, és 100%-ban biztos abban, hogy Leao nyáron nem igazol el.
Egyébként nekem kicsit furcsa volt, hogy Cardinale nem volt ott a pályán Ibra búcsúztatásán… De erre nem gondoltam.
Ezzel a lépéssel és a várható lépésekkel sajnos megvan az esély arra, hogy a Milan rövidesen (pár éven belül) visszazuhan oda, ahol az Elliott előtti időszakban volt.
Igazolások kellenek, mert azok nélkül a meglévő klasszisaink megtartása is rohadt nehéz lesz.
Mar leirtam par hete, hogy ez fog tortenni es felvazoltam, hogy miert.
Maldini folyamat osztja, hogy beruhazni kell meg penz kell csapatepiteni kell de az igazsag az, hogy 2019tol a Milan mercatoja -176m. Ha a Leonardos idoszakot idevesszuk akkor ezt meg meg kell dobni egy ujabb -100mval.
A Nagy csapatok kozul a Milannak a legnagyobb a netto kiadasa jatekosokra. Nem a Milan veszi a legdragabb jatekosokat de a Milan az aki NEM TUD ELADNI!!!
Hague volt az egyetlen aki hasznot hozott amit el is mertek Messiasra aki nem fog penzt hozni…
Ott a Napoli aki nullas a merlege tehat nem termel veszteseget de nezzuk meg, hogy milyen a mercatojuk. Eladtak koulibalyt, F Ruizt es vettek belole, Kim-et ,Kvarat, Oliverat, Raspodorit..
A milan mikor adott el utoljara haszonnal embert akit jol forgatott vissza?!? Maldini meg Massara ilyet nem csinal.
A koncepcio a Red Bull lekovetese volt, hogy vesznek fiatal tehetsegeket akiket beepitenek es jo penzert eladnak parat amit ujra visszaforgatnak es lesz egy jo csapat es onfentarto csapat mint ahogy a Lipcse is teszi!
Nos ettol a Milan es Maldiniek fenyevekre vannak… Ha kell penz a tulaj miert ne mondhatna, hogy figyu adjad el Leaot es K sok penzed lesz utana amit jol forgass vissza. De ha nem is Leao add el Kalulut vagy Tomorit es vegyel helyette ujakat olcsobban es tobbet. Vagy eppen Theot vagy Thiawot…
Lehet huhogni de sok csapat ezt teszi. Lasd Napoli vagy akar az inter aki megvalt Lukakutol meg Hakimitol jo penzert. Vagy ott a Benfica aki megvette Enzot es fel evvel kesobb 10szeres aron eladta meg D Nunezt…
Igazad van.Adjuk el Leaot,Theot,Tonalit,Tomorit adjuk oda a pénzt Mr.Cardinálisnak és hátha visszadob egy 50 est.Te jó isten🤣.
Latom nem igazan fogod fel mi a lenyeg. De a profilkepeden levo Sheva is el lett adva rekord osszegert….
Froccsoghetsz ahogy akarsz de a az Inter papiron gyengult mert eladta Hakimit meg Lukakut es megis elottunk vegeztek most.
A Napoli is eladta vedelem oszlopos tagjat Koulibalyt es vett helyette egy ugyanolyan jot Kim szemelyeben…
Te nem érted hogy ez nem a fifa.Veszel egy tehetséget majd az biztos beválik (CDK 35M),utána eladod (80M).Na ezt igy tök jó elképzelni,de nem igy van.Én értem amit írsz és talán pár év múlva müködhet is,de most erősíteni kell,nem gyengiteni,ês ezt nagyon jól látra Maldini.Igy csak egy bólogató kutya kell Cardinálisnak nem sportigazgató.
Ebben nem fogunk egyeterteni de ugy tunik a tulaj pont ugy latja a dolgokat mint en. Ez a veszek fiatalokat akiket beepitem es 1-2t eladok es profitabilis onfentarto leszek ez nem tegnap lett kitalalva hanem az Elliott ota. Az Elliott kva sok penzt adott es a mostani tulaj joggal mondhatja, hogy figyu iden Nullasak lettunk . Nem termel veszteseget a csapat es ezt igy akarom latni. 5 eved volt epitkezesre adj el 1-2 jatekost ha tobbet akarsz kolteni mint az az 50 amit adni tudok, hogy fentartsam a jo merleget… Semmi nem tortenik ha eladja a csapat Kalulut… ezt nem erted… megcsak nem is Leaot vagy Thot vagy Maignant mondtam. .
50m Cardinaletol +Kalulu+Origi+Rebic+Messias es ott van KB 100m vehetsz egy sztar csatart 35-40mert es a tobbit 15m tehetsegekre szorhatod….
Ellenben Maldini odallt penzt kerni es Arnautovicsokat meg Berardikat akart idehozni….
.
Maldini mar Gazidissel is rossz viszonyban volt.
Cardinalenak hosszabbitani kellett tavaly de most elengedte mert nem osztotta a velemenyet. Amugy nem volt semmilyen egyezkedes siman menesztette. Furlani illetve Moncadat emeli fel.
.
Amugy ahogy irtak kulfoldi portalokon Furlaninak be kellett szallni Leao szerzodeshosszabitasos egyezkedesebe….
Zsolti azt kellene megértened, hogy csak akkor lehet kiárulni időnként 1-1 játékost ha távozásával nem sérül/gyengül a csapat. Egyrészt nálunk még nincs ilyen létszám, másrészt itt emberi kapcsolatok (lásd majd most Maldini kapcsán mi fog történni) is vannak amik befolyásolták az ide igazolásokat. Ez itt nem egy szimpla áruház még ha úgy is működik.
1-2 év múlva lehetett volna eladni mert akkor már meglett volna a stabil létszám de így most Cardinale tönkretesz mindent. Biztos vagyok benne, hogy innentől irány a süllyesztő a csapatnak.
Aztarohadt. Én kivárásra játszottam az amcsival kapcsolatban, mert azért eddig nem bizonyította, hogy ne lenne alkalmas. Ha ez viszont végleges, akkor az undorító. Sz@rból várat építettek, nem véletlenül lettek a FIFA év legjobbjai sem.
Hát ez nagyon szomorú, és dühítő hír. Persze, voltak hibái, mellé nyúlásai Maldininek, de mellette nagyon sok jó üzletet bonyolított le, és koncepciózusan felépített egy bajnok csapatot. Nem minden sikerülhet jól, és biztos nagy szálka volt a vezetőség szemében pl a CDK blama, de akkor is valahogy túlélte a csapat a bajnokságot, a BL “menetelés” pedig sikerként könyvelhető el, akárhogy is nézzük.
De pont ez a kérdés, ha így is csak túlélni sikerült, és épphogy megvan a 4. hely, akkor méginkább lowbudget üzemmódban mire számítanak odefent?? Nagyon aggasztó, hogy szeretett csapatunk felfelé ívelő pályája most még bizonytalanabb jövő elé néz mint amire eddig lehetett számítani. Az összeférhetetlenség sosem jó, de akkor is egy összességében pozitív eredménymérleggel bíró klublegenda menedzsert félreállítani nagyon nem jó üzenet. Semmilyen szempontból.
Szurkolóként meg extra fájdalmas, amikor a régi szobámban Maldini poszterek lógtak (Kaká, és a többiek mellett).. és látni azt, hogy vasárnap elköszön Ibra, akinek érkezésével a klub és a projekt emelkedésbe kezdett, másnap pedig elköszön a klub egyik legnagyobb alakja, aki fémjelezte a klubot és fordítva..
Nagyon lehangoló.
Ez nagyon durva és letaglózó hír! Én bíztam a felemelkedésben az idei bevételeket nézve, de most nagyon ködös jövőképet látok. Várom a mielőbbi tulajdonosváltást! Ezekkel úgy tűnik befürödtünk.
Adja el a Milant ha nincs pénze
Ez miez? Azt hiszem újra jön a 10 szűk esztendő. Ha nincs pénze a csapatra mi a francért vette meg? Az amcsi major sportokban fizetésekre dobálnak 50 milliókat écente sok kutyaütőnek, itt meg egy igazolási szezont akar letudni vele, és elvárja, hogy bajnok, BL győztes legyen a csapat vagy mi?
Tény a bajnokságban visszaesett a csapat, de télen sem adott egy buznyákot sem, amikor nár látszottak problémák, Paolóék mégis mit tehettek volna akkor?
A Kamada igazolással vajon mi lesz?
Kíváncsi vagyok, hogy fogja ezt kommunikálni, és mit fognak szólni a szurkklók.
Sokkoló hír, de valahol talán nem meglepő. Alapvetően nekem úgy tűnik, hogy Maldini kicsit talán összeférhetetlen személyiség vezetőként. Elég komoly összetűzések voltak már Gazidis és közte is, de tavaly sem volt egyszerű menet a hosszabbítása. Mi az, amit lehet tudni a hírek alapján? Az előző szezonban a hírek szerint Maldini azt kérte, hogy technikai igazgatóként kapjon teljes autonómiát az átigazolásokat tekintve. Korábban mindent jóvá kellett hagyatnia a tulajdonossal. A RedBird ebbe nyögvenyelősen, de belement. Ennek eredménye volt a tavalyi mercato, amit talán senki sem vitat, hogy totális kudarc lett. (Talán nem véletlen, hogy ennek fényében sem akaródzott a tulajnak még több pénzt januárban invesztálni)
Idén a fentiek dacára Maldini valószínűleg még több pénzt szeretett volna (ugyanolyan jogkörrel) és látszólag (mint a szurkolók 75%-a) nem volt hajlandó megérteni, hogy a klub anyagi helyzete nem tesz lehetővé akkora költekezést. (Azt a részt, amely szerint a tulajdonosnak ne lenne pénze vitatnám, tekintve, hogy az elsődleges prioritás, a stadion sem két fillér lenne)
A fentiekhez jön még egy alapvetően kudarcos szezon. A csapat önerőből képtelen volt elérni a BL-indulást jelentő helyeket, ami a minimum cél volt a szezon előtt. Az, hogy a Juve ügy miatt surranópályán mégis ott vagyunk, az nem feltétlenül a csapat/vezetőség érdeme. A BL-menetelés szintén nagyon szép dolog, de ebbe majdnem belerokkant a csapat a bajnokságot tekintve.
Ha félretesszük a szurkolói mivoltunkat, akkor azt kell mondanom, hogy némileg radikális, de végső soron racionális lépés ez a tulaj részéről. Maldiniék megkapták a kért felhatalmazást, de nem tudták szállítani az elvárt eredményt és ez (innen Magyarországról nézve tudom, hogy fura módon) következményekkel jár.
A nagy kérdés a hogyan tovább lesz. Lehet sok dolgot olvasni (Moncada feljebb lép a hierarchiában; jön Tare a Laziotól; stb), de az eddig egyértelműnek tűnik, hogy itt bizony nem számít múlt és kötődés, csakis az eredmények. Kíváncsi vagyok, hogy ez a tisztogatás még csak a kezdet, vagy Maldini és Massara elviszik a balhét? (Khm, Pioli…)
Cardinale lépése tökös annak fényében, hogy itt bizony a szurkolók szemében ő minden lesz, csak tisztességes ember nem. Ennek dacára nekem ennek az ügynek az az üzenete, hogy itt bizony kőkemény célorientáltság lesz és nem lesznek szent tehenek a csapat körül. Aki nem teljesít, az repül.
Ez elsülhet jól, de akár nagyon rosszul is. A magam részéről óvatos szkepticizmussal várom a további fejleményeket.
Nagyon jól látod a dolgokat. Ne harangozzunk, míg nincsen dél!
Nagyon jol latod. Mindamellett, hogy Maldini netto – 175m kolott jatekosokra 4 ev alatt ami a legmagasabb a ligaban. Es tovabbra is penzt ker, hogy a csapat nincs kesz. Mint focista legenda de mint sportigazgato nem. Ez szerintem ennyire egyszeru.
Milan ikon de ebben a pozicioban nem jo…. eleg csak az ingyen tavozokra gondolni (Donna, Calha, Kessie, Romagnoli, Boneventura, Biglia)..Es heszonnal nem adott el senkit Hanue kivetelevel amit a remek befektetes Messiasra koltott 🙂
Te mit nem értesz azon hogy Maldini csapatot akart építeni?nem eladni a legjobbjainkat!Szerinted nem tudta volna eladni pl.Theot?Van egy nagyon jó gerince a csapatnak!A vak is látja hogy ha ezt minőségel megerősítik akkor lehet egy ütőképes csapatot építeni.Ezt akarta Maldini is,hozzáadni nem elvenni!
Mit nem ertesz azon, hogy a Milan nem a Manchester City meg PSG?!?
Minoseget hozni ugy is lehet, hogy eladsz egy minoseget es veszel helyette kettot olcsobban…
Lipcse eladott egy minoseget Upamecado szemelyeben es jott egy noname Gvardiol 3ad aron es lam….
Milan is hozott minoseget Thiaw szemelyeben 8m pedig boszen 35m akart adni Botmanre …..
Nem nagyon erted, hogy mi a strategia ami ki lett tuzve es mi az a penzugyi beszamolo meg, hogy ez nem a fifa manager hanem uzletemberek akik nem penzt kidobni jottek ide mert olyan sok elbaxni valo penzuk vak ami nem terul meg.
DE nezzuk akkor a tavalyi mercatot. Jott CDK Dybala helyett aki igyen jott volna. Nem jott mert Dybalanak sok a fizuja de azert Origi netto 4m keres.
Kergettek Renato sanchezt aki kikosarazta a Milant es elengedtek Enzo Fernandest aki 10szeres aron cserelt gazdat fel evvel kesobb.
Leigazoltak Origites elengedtek Kolo Muanit aki ontotte a golokat iden ….
.
Plusz maldini ideje ajatt a Fel kezdo ingyen tavozott…
Utólag Te milyen PSG meg cityről beszêlsz????100-150 M vesznek játékosokat!!Ki beszél itt ilyenről???Maldini is csak annit kért amennyi simán elérhető(mert bőven megkereste a csapat),és rádásul befektetné játékosokba(amiket majd később eladhat akár haszonal is).Azt egyébként nyilván tudod hogy hiába találjuk meg a tehetséget ha nem tudunk normális ajánlatot leteni.
Ha neveldét akarunk akkor fel kell válalni amit a lipcse benfica stb csapatok csinálnak,de mi nem ezt akarjuk,legalább is mindíg azt nyilatkozzàk hogy európa élvonalába akarunk ismét eljutni.Igy nehéz lesz.
figyu van egy fokonyv amit a tulaj nez. A Milan idenre elerte, hogy a PNL ne veszteseget mutasson. A Serie Aban a nagy csapatok kozul a Milan meg a Napoli ilyen.
Szep dolog itt emlegetni a BL bevetelt stb mert megkereste a csapat de az arra ment, hogy az eddig felhalmozott vesztesegeket ellensulyozza.
Hogy ezt megtartsa nem fog 150m csak ugy adni, hogy veszteseget csinaljon. 50enet tud adni a tobbit teremtsd elo eladasokbol…
Ez nagyon sok helyen igy van. Jobb lenne ha felvenne 300m kolcsont mint az Inter tulaja amit a mostani inflacio mellett 15% kamattal kene visszaadni 1-2 ev mulva ?
.
Ertem, hogy Maldini mit akar de 5 eve van ebben a poziban. es jatekost meg nem adott el haszonnal 1et kiveve.
Es most is arnautovicokat akart ideigazolni…
Valahol egyetertek az irasoddal, valahol viszont nem. A tulajdonosok valoban celorienteltak, de ez labdarugas, senki sem varhatja el, hogy egy stab egy vagy ket ev alatt csodat csinaljon. Marpedig Maldini csodat tett, hiszen egy Serie A-ban talan top5-os keretbol bajnokcsapatot tudott osszefabrikalni, a jatekosok legalabb fele tulteljesitett, azert is nyerhettek meg a Serie A-t.
De az, hogy tulteljesitettek, jelen esetben ketlem, hogy csak az edzoi stab erdeme, mivel Maldini rendre szemelyesen nezte meg az edzeseket, folyamatosan kontaktolt a jatekosokkal, nem is veletlen, hogy allitolag a fel oltozot sokkolta a kirugasa. Mert Maldini hatassal volt rajuk, motivalta oket, apafigurakent, mentorkent tekintettek ra. Es ez azert oriasi plusz, amirol sokan elfeledkeznek.
Iden a bajnoksag gazos lett igy a hajrara, de azert csak elmentunk egy BL-elodontoig, ugyhogy nem mondanam, hogy a Maldini-fele hatalmi rendszer alulteljesitett volna. Persze, az elozo szezont bajnokkent zartak, de legyunk realisak, sem az akkori, sem a jelenlegi keret sincs koszonoviszonyban sem egy igazan utos csapattal, aki ilyen nevsorral akar bajnoksagot nyer/BL-elodontot jatszik, azt en nagyon nem kritizalnam.
Igen, valo igaz, hogy Maldini eleg gyenge nyarat zart legutobb, nem jottek be az erositesei, valami nagyon nem sikerult ezuttal, de Maldini is jol latta valoszinuleg, hogy ez a csapat hemzseg a lyukaktol, egesz egyszeruen nem lehet elvarni Brahim Diazoktol, Messiasoktol es tarsaitol, hogy allandoan tulteljesitsenek, marpedig ezekbol az olasz sajtoban olvasott 50-70 millio eurokbol a modern futballban nem lehet igazan erositeni, amit Cardinale adna a nyarra. Nem lehet, amikor Diazokert kernek el 20-25-30 milliokat, aztan az ilyenek meg a szezonban lejatszott 40 meccsbol 7-en tudnak igazan jol teljesiteni, egyebkent teljesen szurkek, kulcszituaciokban pedig foleg eltunnek (lassuk az Inter elleni BL-elodontos meccseket).
Lehet, hogy nehez ember Maldini, de azt elmondhattuk rola, hogy sosem onos erdekbol cselekedett, minden lepesevel egy jobb Milan osszerakasa volt a celja. Mert Maldini itt nem csak a munkajat vegezte, hanem elte egy almat is, hogy a szeretett klubjat, a masodik otthonat ismet a nagyok koze emelje.
En tovabbra sem azzal vitatkozom, hogy Maldini jo munkat vegzett-e itt az elozo nyari mercatoban, mert azt tenyleg elszurta, az viszont nalam azert meg nem lehet eleg indok arra, hogy egy jocskan tulteljesitett bajnok ev utani visszaesesnel egybol kirugd az igazgatot, akiert egyebkent odaig es vissza van az oltozo, es aki tett rola, hogy a keretben levo harom kulcsembered (Theo, Leao, Tonali) hosszu tavon elkotelezze magat a csapatodhoz.
Azt nem feltetlenul varrnam a nyakaba, hogy mennyien tavoztak ingyen, mert azert koztudott, hogy Kessie, Donna, Calhanoglu sokkal magasabb fizetest akart kieroszakolni, azt viszont nem gondolom, hogy Maldinin mulik a keretre szant berkoltsegek kiszamitasa. A klub penzugyi helyzete nem tette lehetove, hogy peldaul Donnarummanak PSG-szintu gigaszi fizetest adjunk, errol a Berlusconi-era utani leszalloag tehet, nem az igazgato.
De ha mar neves tavozok, azert en kozuluk nemigen tudnek olyat mondani, akinek megerte volna a faszfejeskedes: Donnarumma PSG-je a vilag top jatekosaival is egy Ligue 1-cimre, netan kupagyozelemre eleg, Kessie meg kitorolheti a hatsojat azzal, hogy egy nagynevu Barcelonaban a padot koptatja, Calhanoglu meg elvezkedhet arra, hogy egy kisebb vagyonert jatszik evi 50-bol 10 jo meccset a szezonban, de en kicsit sem sajnalom, hogy az ember elment innen.
Cardinale atmehet kamikaze modba, hogy odaultet egy babot Maldini helyere, aki majd bologat mindenre, vagy atmehet Palermo-feelingbe, hogy akkor evente kirug valakit, ha ez a nem Serie A-top keret nem alkot valami kiemelkedot, de azert az elmult jo par ev futballtapasztalatait nezve aligha fogja meghozni a nagy attorest, az elcsapatok legtobbjenel a gyakori valtoztatasok nem szoktak jol elsulni.
Előbb vártam Pioli menesztését, mint az övükét. Én Maldiniék helyébe már egyből lemondtam volna, mert ilyen emberrel nem lehet dolgozni, aki még azt a keveset is zsebre rakja ami van. Ha megnézzük a bl pénzt, jegyárakat, szponzori pénzeket és a többit, az már több mint 150M, de gondolom megint egy kemény 50M t akart a kezükbe adni. Valamilyen szinten örülök, hogy nem marad, és nem azért mert nem szeretem, hanem mert rossz nézni, hogy Cardinale hülyét csinál belőle. Legjobban szerintem azzal lehetne javítani, hogy Moncadat kinevezik sportigazgatónak, így több teret kapna, mint játékosmegfigyelőként, és Zlatan jönne technikai igazgatónak.
Remélem nem az lesz, hogy kiárusítjuk a csapatot, és megint szürke középcsapat leszünk.
Én sokkal borúsabban látom a dolgokat! Ebből még egy óriási káosz is lehet és véleményem szerint lesz is! Szerintem durván megindulnk a lejtőn! A szurkólók nem tudom mit fognak csinálni de azon se lepődnék meg ha lincs hangulat alakuljon ki!
A játékosok fejébe szintén káosz
Vége a családias Milannak
Szerintem bszottt nagy öngólt rúgtak maguknak!
Tökéletesen egyetértek. Itt a káosz!
A szentségit.
Egyetlen esélye van arra, hogy a szurkolók szemében ember legyen: ha csinál egy olyan mercatót, amilyet szeretnénk. Akkor szeptemberig TALÁN megbocsátja neki ezt a Curva Sud. Vagy legalább addig lecsitulnak kicsit a kedélyek. Első blikkre simán kinéz neki egy bojkott is, akkor aztán a kieső jegybevételek láttán majd vakarhatja a fejét a híres pénzember.
Remélem, megérti ez a paprikajancsi, hogy most 3-4 jó igazolás hosszú évekre megoldja az egész keretet. Csak sérülések esetén kellene feltétlenül igazolni. Most megkerestük rá a pénzt. Most van miből. Nem neki kell zsebbe nyúlni érte, úgyhogy kussoljon, és nagyon gyorsan intézze, amit kell. (Remélem, valaki elmagyarázza neki, hogy középtávon ezzel mennyit spórol.) Ha nem így lesz, akkor az mindenki számára egyértelmű üzenet.
Kifejezetten optimista voltam az idei nyár kapcsán. Ez elmúlt. És tényleg fura volt, hogy nem exponálta magát az évadzárón. Mindenki más ott volt. Scaroni is ott tapsolt mosolyogva, pedig ő nem egy exhibicionista típus.
Szóval ezért jött Milánóba a fejedelem, szart ő a szezonzáróra meg Ibrára. Mindent megérdemel, amit kapni fog ezért. Már most elkezdhetjük hangosan visszasírni az Elliot-Gazidis tandemet. Ők is kétszer megnézték, mire költenek, de meggyőzhetőek voltak. Racionálisan működtek, de látszott a jobbító szándék és az érdeklődés. De ez… Az én szememben innentől rongy ember. Ami persze kit érdekel. De ha az ottani szurkolók is így gondolkodnak, akkor gondoskodni fognak arról, hogy ez eljusson hozzá. És ha rossz illetve bizonytalan lesz a légkör, az végső soron a csapaton is látszani fog. Tehát ezért sem jó ez, neki sem.
+1
Szerintem ez mindenkinek elveszi a kedvét mindentől a csapat körül.Látszot hogy a játékosok is nagyon kedvelik,tisztelik,és örülnek hogy egy Paulo Maldini ott van közötük.Óriási hiba,amit sosem lehet elfelejteni.Nagyon rossz üzenet ez.
Egyetértek!
Olyan jó hírek jöttek… Túl szép volt, hogy igaz legyen. 🙁
Mekkora bizonytalanságot, milyen hangulatot szülhet az, ha egy Maldinit mindenféle egyeztetés nélkül, egyik napról a másikra kirúgnak a Milantól?! Mert a hírek alapján itt kb. ezért utazott csak Milánóba, ez el volt döntve a részéről.
Fordítva ül a lovon a cowboy…
és Kamada kivel fog szerződést aláírni??? ha ma holnap megjeleni ahogy erről egy hete írnak???
Eddig se volt szimpatikus nekem az új tulaj, de innentől kezdve nálam teljesen elvágta magát! Elmehet a francba! Adja el a klubot az araboknak, aztán húzzon vissza Amerikába!
Maldini a Milan! Ez a bugris jenki mit képzel magáról?
De ami aggaszt, hogy Maldini nem szállt be a kínai projektbe, mert látta, hogy nem jó az irány. Most meg kiszáll ebből a projektből, mert megint rossz felé kezd menni a dolog…
Egy ilyen húzáshoz nagyon a végleteknél kell lenni, minden tekintélyt és morált le fog rombolni. Kinyírja a projektet, amit Maldiniék elkezdtek és tönkreteszi azt a munkát, amit eddig beletettek, mindezt azért, mert képtelen megoldani a saját feladatát. Maldiniék eddig is nagyon jól gazdálkodtak a pénzzel (ha volt), egy nagyobb hibájuk volt, nem mondhatja ez a seggfej, hogy sok pénzből építettek bajnok csapatot.
Derékbetörte azt a reményt, hogy ott lehetünk megint a top európai csapatok között.
Par hettel ezelott leirtam, hogy ez siman benne lehet a pakliban. Sok szurkolo itt mondja, hogy ne vegyen ha nincs penze stb de emberek itt az Elliott ota a fenntarthatosag volt a lenyeg meg, hogy ne veszteseges legyen a csapat es Gazidist azert hoztak ide aki ezt mara kb elerte.
Anno az Elliottal a Lipcsei modell lett kituzve aztan jott Maldini es a Ragnick kipenderult es jott Gianpaolo aztan meg Pioli es kb a Lipcsei modell ment a kukaba mert 2019 ota a Milannak a legnagyobb a netto kiadasa a jatekospiacon az osszes olasz csapat kozul. -176m. Meg lehet nezni a transfermarkton. Ez a 176m az Elliottol jott szoval nem lehet mondani, hogy nem kapott penzt.
Amit Maldini nem csinalt az a jatekoseladas! Ez egy nagyon fontos resz mert ez tok az ellentetje az Elliott es a vasarlassal a Redbird elkepzelesevel. Maldiniek NEM TUDNAK JATEKOST ELADNI!!!!
Redbird tok oksan mondhatja, hogy adok 50m ami a klub ertekene 4% es a tobbit old meg jatekoseladasokbol mert, hogy ugye fiatal tehetsegeket vettel akiket beepitettel vagyis be kellett volna es novelted az ertekuket tehat dragabban el tudod adni. Itt van az egyik legjobb jatekosmegfigyelo akit alkalmaz a csapat az edzo akit te kertel… Add El Mondjuk Kalulut meg Origit meg Rebicet es akkor lesz 100m es vasarolj belole 3db 10m jatekost ahogy meg vegyel Opendat stb… De az ugy nem mukodik, hogy veszem a fiatalokat franciaobol akiket szamuzok a primeveraba elkallodni es jatekos Milanobol csak aron alul vagy Ingyen tavozik….
ott a Benfica meg Napoli peldaja, hogy eladnak es vesznek helyettuk olcsobban ugyanolyan jokat….
De meg egy Penzben uszok Man City is eladta Sterlinget meg Zichenkot meg Terran torrest hogy jojjon Haaland….
Napoli jo nagyot kaszalt Koulibalyn meg F ruizon, hogy vegyen Kvarat meg Kimet meg Raspodorit belole…es lam nem gyengultek.
Benfica eladta D Nunezt, Enzot… Enzot raadasul ugy, hogy tizenmillaert vette es fel evvel kesobb 100ert eladta… Megjegyzem ez is Maldiniek balfaxsaga, hogy Enzo a Benficahoz ment tavaly mert ok minden lapot feltettek Renato Snachezre (aki aztan hatat forditott)
.
Es ott van az a K sok ingyen tavozo… Donna, Kessie, Calhanoglu, Romagnoli, Boneventura, Biglia….
.
A lenyeg, hogy a felvazolt Modellt a csapat nem kovette. a Francia bajnoksagbol vasarolt fiatal sracok akik a Primaveraba mentek ott r*hadnak meg. Maga a primavera egy oriasi temeto es penzkidobas . Inkabb hagyja ott oket ahol vannak kolcsonben….
.
Lenyeg a Lenyeg a Lipcsei fenntarthato modelltol a Maldini strategiaja meg mercatoja Kva messze van, hogy adjal adjal de az erteknovekedes nem materializalodik….
Faj nem faj adjon el egy Theot es akkor lesz kva sok penze venni 2-3 igazan jo jatekost….
Zsolti és társainak alapvetően igaza lenne, de…. A játékoseladás akkor működik, amikor már van egy erős magod, s adod-veszed a játékosokat… A Milan-nal ezzel szemben mi volt? A szenátorok visszavonulása óta lejtmenet, összekukázott játékosok innen-onnan. A 0-ról kezdtünk építkezni, s mikor Maldiniék jöttek, akkor valóban volt már épkézláb játékos, de kb. ha abból bármit eladtak volna, újra jött volna a nullszint. Kb. amiről beszéltek, most jött volna el az ideje, hogy igen, egy Theot vagy Leaot eladjunk, de óriási lutri lett volna ez is, amikor végre van egy mag, akikért megtelik a stadion, akik tényleg nem a horror fizetésért vannak itt, hanem átérzik ennek a klubnak a légkörét, tradícióját, mert van egy Maldini, aki ezt megmutatja nekik. Szóval ha a középszer a cél, akkor erre nem jó Maldini… Rengeteget köszönhetünk neki, csak az erdőtől itt sokan nem látják a fát. Hamar elfeljtik az emberek, hogy itt kik futkároztak pár éve…
+1👍
Ezt próbáltam pont elmagyarázni én is Zsoltinak
„Add El Mondjuk Kalulut meg Origit meg Rebicet es akkor lesz 100m??????WTF???Te totál valami fifa homályban élsz)))))eddig olvastam,ne haragudj.
Zsoltinak cimeztem.
Sejtettem. Borzasztó csúsztatásokkal teli írás.
Meselj mi a csusztatas?!?az, hogy -176m a transzfer market az elmult 4 evben?
Azzal, hogy eladsz egy Kalulut meg Origit meg rebicet a mag nem valtozik ellenben Kalulu erteke emelkedett amit vissza lehet forgatni. Nem azt mondtam, hogy add el a Fel csapatot de ha epiteni akarsz tok ok, hogy megvalsz 1 jatekostol. Theo piaci ertek 60-70m.
Hogy a Lipcsei peldaval eljek Eladtak egy Upamecadot 40x millioert es jott helyette a noname Gvardiol 19mert..
De adtak el Konute-t meg Nabt Keitat meg Wernert de jol forgattak vissza a penzt.
Nem borul azzal semmi, hogy elmegy 1 jatekos es jon belole masik ketto.
De az, hogy ingyen elmegy 4 meghatarozo jatekos az sok volt es az a penz hianyzik is…
Maldini mint jatekos legenda es voltak jo igazolasai de mint manager nem kiemelkedo. Napolinak nincs Maldinije megis kva sok jo igazolasa van…. Lipcsenek sincs Maldinije megis valahogy mukodnek….
Az előbb már leírtam, hogy nem volt kit addig eladni, míg nem volt 5 épkézláb játékos a keretben, a maradékért meg kb a kutya se jelentkezett. Kalulu most tett le annyit az asztalra, hogy van értéke, s ha van rá jelentkező, biztosan megfontolná a vezetőség, Maldini sem hülye, nem csak Te nem vagy az. Ahogy írtam is, ennek kb. most jött el az ideje. Ha az eddig épülő csapatból kiárultak volna piacképes játékosokat, akkor a BL lett volna veszélybe, ami jóval nagyobb bukó, mint ami túloldalon bejön egy Rebicből pl.
Ugy, hogy a fel kezdo ingyen elment ugy valoban kisse bonyolultabb de ha joltudom az is az o feladata volt, hogy targyaljon veluk es idoben megvaljon toluk. Donna, Calha, Kessie, Romagnoli es akkor nem emlegetem fel a bomba uzletet amikor elcsereltek Bonuccit Caldarara aki szinten ingyen tavozott…
Tavaly volt egy bajnok csapatunk amibol elment Kessie es romagnoli ingyen.
A tulaj adott 50m.
Maldiniek nem igazoltak le ingyen Dybalat mert magas a bere de adtak kb ugyanannyit Originek,
Kergettek Renato snachezt es elengedtek Enzot aki a Benficahoz ment. Ugye az ingyen Dybala helyett jott CDK (35m). Thiaw 8m, meg a kolcsonok.
De szinten idehoztak SDestet k magas berert meg kolcsonszerzodesert. Itt tartottak Bakayokot aki szintem keres vagy 2.5 milliot es fizetnek a kolcsonszerzodesert. Jott Origi es elengedtek Kolo Muanit…Ja meg jott Lazetic…
Szoval azert volt Baki rendesen. Es most akkor kernel ujra penzt Az az 50m felett. es a mindenhol nyilatkozod, hogy befektetni meg penz kell….
Nos az ingyen tavozok also hangon olcson 100m siman hozhattak volna ebben szerintem egyeterthetunk. Az is a Maldini dolga, hogy eladjon nemcsak, hogy vegyen… Mellesleg vettek vagy 7-8 17-18 evest akiket szamuztek a Primaveraba. Azok meg veletlen sem termeltek penzt es nem is fognak ezzel a filozofiaval.
Már akkor húztam a szám, amikor felmerült ennek a nyomorultnak a neve.
Én alapból az egész usát a tengerszint alatt látnám 500 méterrel, de ez már politika.
Reméljük a legjobbakat.
Az biztos, hogy valamit villantani kellene ennek olaszamerikai nyáltengernek, mert itt most lesz nem kicsi felzúdulás.
Olvasd mar el ember. 50m ad a Redbird abbol Kalulu origi, Rebic eladassal miert is nem lehet 100?
Te azt nem akarod megérteni hogy ha eladják Theot pl 80M-ért abból a fele se lesz visszaforgatva!!És jön majd valaki aki vagy beválik vagy nem amire kell 2év hogy igazán kiderüljön.
Ha ez igaz, hatalmas baklövés és öngól a tulajdonosunk részéről. Itt nem csupán egy szimpla ‘stábcseréről’ van (lenne…) szó, hanem a klub arculatát rombolja le ezzel a döntéssel, elképesztő erkölcsi kárt okozva ezzel szurkolóknak, már meglévő, és nem utolsó sorban azoknak a játékosoknak, akik példának okáért Maldini személye miatt jöttek, vagy jöttek volna a klubhoz. Ahogyan sokan leírták előttem sajnos ez a ‘káosz’ (ne legyen igazam) nem lesz jó hatással a mercatora, főleg azoknál, akiknél a mérleg nyelve esetleg Maldini miatt billenne a megfelelő irányba.
Erre a hírre ébredni nem volt épp szívderítő, de bízzunk a legjobbakban…
Amiben hibázott Maldini ,hogy nem írt alá Donnarummaval és Kessievel és Calhaval és aztán adta volna el őket.
De nehéz úgy eladni, hogy ha nincs kereslet rá. Rebic kinek kell ilyen szezonok után?
Itt eladni Leao-t lehetne, Theo-t meg Mike-ot, de szerintem Paolo egyben akarta tartani a magot. Szerintem a háromból valaki távozik a nyáron de lehet kettő is. Állítólag elég rosszul fogadták Paolo menesztését.
Oké, hogy a Nápolynak bejöttek a cserék az eladásnál de ez lutri. Meg mondjuk Spaletti jobb edző mint Pioli.
Ami szerintem a legrosszabb, hogy most volt egy terv, időben előkészített tárgyalások, most minden mehet a kukába és megint hátrányból kezdjük az átigazolási szezont mint tavaly.
De kíváncsian várom a jövőt.
A tavaly nyári mercato mondjuk katasztrófa volt így utólag nagyon félrement, bár akkor jónak tűnt.
„Amiben hibázott Maldini ,hogy nem írt alá Donnarummaval és Kessievel és Calhaval és aztán adta volna el őket.”
Ha egy játékos hiteget hogy Ő mennyire maradni akar, közben már a pénzkötegeket számolja és csak az motiválja hogy ha ingyen elmegy mennyivel kap többet azzal mit lehet kezdeni? Nem tarthatott pisztolyt a fejükhöz hogy írjanak alá, ahogy még azt sem követelhették ki hogy mondjanak igazat és ha menni akarnak, akkor áron alul eladjuk egy évvel a szerződésük lejárta előtt Őket. Lásd Bakayoko, akartuk mi küldeni mindenhová, de hajlandó volt menni? Nem. Ugyanezt játszotta volna el ez a 3 ember ha egyszer tudják hogy egy év múlva nagyobb fizetést, nagyobb aláírási bónuszt kaphatnak, ha lejárt szerződésűként mennek el. Egyedül a tavalyi mercato az amit számon lehetett rajtuk kérni, mert 1) vagy rossz játékosokat igazoltak, nem jól mérték fel a képességeiket, 2) vagy nem olyan embereket hoztak akiket Pioli tudott volna rendesen használni, de akkor ezt hogyan egyeztették vele?. Ott mindenképpen hibáztak, de azért a minimális cél (BL indulás) meglett (mind1 milyen körülmények között, bemákoltunk egy BL elődöntőt, szóval akkora kudarc azért nem volt ez az év. Az hogy a pályán meg milyen a játékunk az az edző felelőssége, ez lehet esetleg a másik hibájuk, hogy ragaszkodnak Pioli-hoz. De ahogy most olvastam Pioli maradhat, ami ezek után még érdekesebb.
Mindenben egyet értek, az első mondatban viszont csak akkor, ha hajlottak is volna erre ezek a jómadarak. Donna horror összegért igen, de utána kérdés el tudod adni jó áron úgy, hogy a fizetési igénye nem ment volna lejjebb, az biztos. A másik kettő meg mindenáron menni akart elvileg…
Mondjuk az megoldás, hogy nem kezdesz lejáró szerződésű játékossal idényt? Olyannal akire van kereslet. Sőt 2 évvel hamarabb már akire van kereslet és nem akar újra aláírni el kell engedni.
Hamarabb kellett volna szerződést hosszabítani velük.. ez a nagy igazság. Bár szerintem tanultak belőle.
Ez alól nem lehet őket felmenteni, ilyet nem láttam egy másik klubnál se hogy 3 ilyen értékes játékos 150M csak úgy elpárolog.
Az eladásaink tényleg a világon a legrosszabbak voltak. Talán Suso volt az utolsó profittal eladott játékos, mert ingyen jött. Végtelenségig ezt nem lehet csinálni.
Én is sajnálom Maldini-t, meg lehet rosszul fog ez kijönni, de attól még maradjunk objektívek.
Még egyszer hátha átmegy most. Mit tehetsz ha NEM hajlandó elmenni? Élő szerződéssel rendelkező játékost NEM kötelezhetsz hogy írjon alá máshova. Pláne ha azt hangoztatja hogy maradni akar, csak a szerződéstervezet legyen olyan hogy meggyőzze (ezt úgy hívják szemedbe hazudnak), aztán folyamatosan változtatják az igényeiket. És amúgy igen, Theo-val, Bennával és Leao-val is aláírtak azóta + Mike is most volt tervezve, szóval bőven máshogy álltak már a dologhoz, ez nem lehet most utólag indok. Az hogy tavaly xarul igazoltak az igen.
Ajánlom figyelmedbe a Roma-Zaniolo szappanoperát. Ha kell igenis keménynek kell lenni, és éreztetni kell, hogy senki sem nagyobb a klubnál. És láss csodát, pénzt láttak belőle. Nyilván nem annyira fekete-fehér a dolog, ahogy Zsolti leírja, de azt te sem vitathatod, hogy eladási oldalon sokkal jobb munkát is végezhettek volna Maldiniék.
Jah, Zaniolo, aki a bajnokságban 13 mérkőzésen lőtt 1 gólt 0 gólpasszal… Mintha mi Messias-sal keménykednénk kb. akkor hatása volt a csapat játékára idén 😀
Érdekes módon egy Bayern is inkább megtartott egy Alaba-t vagy egy Real egy Assensio-t, egy Dortmund egy Guerrero-t, egy Liverpool egy Firmino-t, mert tudták hogy a pályán még mindig több hasznuk van 1 év alatt, mintha apróért eladták volna őket előbb. Ki tudja meglett volna-e a bajnoki cím ha apróért elszórjuk Kessie-t vagy csak simán nem játszatjuk mert mi húúú de kemények vagyunk.
Maldini télen mégis Zaniolot akarta 20 millió euró körül elhozni.🤷 Azt ugye tudod, hogy a felsorolt csapatok ezt megengedhetik maguknak, és itt „csak” 1-1 meghatarozó játékosról van szó, nem úgy, mint nálunk.
Na de ezen kár is rágódni, nem változtat semmin. Remélem a csapat jövőjét nem fogja döntőben negatív irányba hajtani ez a lépés.❤️🖤
Paqueta volt az utolsó „nagyobb” bevétel, akiből Maldini alatt profitáltunk: Cutrone -helyére érkezett Leao-, Hauge és Origi lesz, ha egyszer távozik. Egyébként Rebicből és akár a Pobega,Adli párosból is jelentős pénzt tudnánk kiszedni.
Én egyetértek Zsolti gondolatmenetével. Ha hosszú távon nézzük, akkor nem biztos, hogy Maldini jó megoldás. Attól, hogy kiváló LABDARÚGÓ volt, nem biztos, hogy jó üzletember. A tulajdonos pedig megválogathatja, kivel akar együttműködni.
De Ketelaere akkora bukás, hogy ez simán Maldini posztjába kerülhetett.
A hibák mellett megemlíteném Kerkez Milos eltékozlását is, aki bőven lehetne Theo helyettese, ha Theo el akarna menni…
Nem tudjuk a részleteket, így kapásból ne ítéljük el az amcsikat, akiknek a bizniszhez azért jó orra van. Lehet, hogy Moncada lesz az új igazgató és lehet, hogy jobban teszi majd a dolgát. Azt mondom, várjunk még a döntés megítélésével, lehet, hogy jól sül el.
De Ketelaere nagy bukás? Egyrészt az, de ilyet kb minden topcsapatnál fel tudsz sorolni. Olyan nincs, hogy minden játékos beváljon. Egy Fradinál Hajnal Tomi magyar szinten zseni, s mégis számtalan rossz deal-je volt. Nem 35 milliós, hanem , de ez a Fradi szintjén kb egyelő. Hogy jöhetünk-e mégis ebből jobban ki? Lehet. Viszont piszok rosszul is. A szurkolók, a játékosok nagy része mind bízik Maldiniben. Nem elhanyagolható ez…
Nem csak De Ketelaere volt rossz húzás. Többen írtak az ingyen elmenő játékosokról. Aztán még itt vannak, akik nem váltak be és csak vitték a klub pénzét: Bakayoko, Adli, Vranckx, Dest, Florenzi, Origi. Ha megnézed Bakayoko, Dest, Florenzi, Origi fizetését, el fogsz képedni…
Miért képednék el? Túlnyomórészt ingyen jöttek, emiatt jó alkupozícióban voltak. Florenzi tavaly sokat tett hozzá a Scudettohoz, őt ki is venném ebből a sorból, ha nem sérül meg, lehet Calabria előtt lett volna a sorban. Vranckx egy tehetséges fiatal, őt simán el tudjuk adni, ha akarjuk, biztosan nem jövünk ki vele mínuszban. Ahogy Adlival sem, akit kb senki nem ért, miért nem játszik. Dest és Bakayoko itt, aki teljesen felesleges volt. Origi ingyen jött, az egy évi béréért csak el tudjuk adni, sőt! Az meg hogy így besült, érthetetlen. Ahogy írtam is, ennyi „hibafaktor” mindenhol van kb. Van olyan év, amikor nem. De akik beválltak, azok meg olyan szinten, hogy mindenki érinthetetlenként néz rájuk…
0 pénzből más se fog jobbat hozni, de majd meglátjuk, ezek szerint most jobb lesz a csapat, mert Maldini egy pojáca volt és majd aki jön, az megmutatja, hogy kell az európai labdarúgásban pénz nélkül elérni a nagyok szintjét, akik költenek is. Biztos Maldini volt a buta és nem a pénz hiány okozta a szenvedést, mert olyan sok példa van erre, hogy nulla pénzből nagy foci.
Ne essetek egymásnak, legalábbis még ne.
Tegnap este még én is azt írtam, hogy lógassuk a tulajt a Dóm-ra.
Most, hogy aludtam rá egyet és végig járattam az elmúlt éveket, nem tűnik annyira alaptalannak M&M elküldése – persze ezzel a tulajt NEM akarom felmenteni.
Mi szurkolók mindig győzelmet akarunk és azonnali sikereket, de ez nem így megy.
Várjuk meg a nyár végét, addigra lesz végleges keret és vezetés – nem érdemes egymást marni teóriákkal, amig odáig el nem érünk.
Nézzétek a Real-t (második kedvenc csapatom), ott Benzema és Asensio ment el ingyen (évente ~50 gól). Hazard-t és Mariano-t hagyjuk is.
De mégsem pánikolnak, pedig ott MÁR TÉNYLEG TÁVOZOTT a fenti két húzó játékos.
Szóval lássuk, mi lesz ebből! Forza Milan!
Ezek alapján, ha nem Maldini és nem is Pioli érdeme ennek a csapatnak az eredményessége, akkor még nagyobb god Ibra, mert egyedül az ő érdeme a csapat remeklése. Sajnos nem lesz még egy ilyen figura, aki az önbizalmával táplál egy egész csapatot, ezért vissza kerülünk a realitásba, ahol csak az lesz a kérdés, hogy a többi csapat mennyit hibázik vagy hány pontot vonnak le tőlük és ezen múlik majd a 4-5-6 hely, ami jellemző volt az utóbbi 10 évre. Ez a realitás, majd leülhetünk jövőre is megnézni, ahogy az utolsó helyezettek szétverik a csapatot és utána bírózhatunk meg #pioliout-ozhatunk a fórumon.
Itt a vége az egésznek gyerekek, a klub 3 legmeghatározóbb embere egyszerre távozik.
Cardinale te kontár TAKARODJ!!!!
Nem ért a dolog váratlanul, mert voltak jelei annak, hogy ez megtörténik. Eleve a szerződésük meghosszabbítása sem volt egy egyszerű dolog, meg ez minden tulajváltásnál jellemző dolog, hogy mindenki a saját embereit akarja oda tenni a pozíciókba. Itt várnia kellett, mert a csapat nyert egy Scudetto-t és felívelő pályán volt. Az teljes ciklus alatti teljesítményt nézve az megállapítható, hogy voltak jobb és rosszabb döntések, de az lehetett a meghatározó, hogy Dybala nem, Ketelaere igen. Az egyik játékos egy ígéret, míg a másik egy bizonyított játékos és nagy presztízs lett volna, később meg értékesíteni is lehetett volna. Más kérdés, hogy én nem láttam volna szívesen a csapatban, mert egy hisztigép és rendkívül unszimpatikus játékos.
A tulaj szempontjából meg érthető, mert írtam korábban is, hogy az ő céljuk a stadion projekt megvalósulása, mert az anyagilag egy stabil hátteret tudna adni a csapatnak, plusz a bevételek nem a város, hanem a csapat kasszájába mennek 100% ban és ez jelentős bevétel növekedés lenne. Később ettől függetlenül el lehet adni a klubbot jobb áron, mint amennyiért megszerezték, meg a büdzsét is emelhetik, viszont itt adott volt, hogy a tulaj ennyit szán a csapatra, ha kell bevétel, akkor el kell adni játékost és abból a bevételből lehet költeni. 50 millió nem rossz pénz, sok csapatnak az összértéke nem ennyi, de a Milan-t magasabb polcra helyezi mindenki és a szurkolók is 150-200 millás keretet várnának el minden évben, de a realitás az, hogy nem gazdag arab vette meg a csapatot és így a költekezés is korlátozott, másfelől meg értelmetlen is mert a legtöbb játékosnak irreálisan magas árat szabnak és ez viszi föl a közepes szintű játékosoknak is az árát. 50 millióból lehet építeni egy relatíve erős csapatot, de a fő szempont az az, hogy fiatal és tehetséges játékosokat is kell keresni, akik nem érték még el a milliós értéket. Ezek mellé kellenek befutott, dolgos és játszani akaró játékosok és egy-kettő tapasztalt játékos, hogy az ismereteket és a lelkesedést átadja.
A csapat hullámzó teljesítményt nyújtott és közel volt, hogy BL szereplés sem lesz és ez a teljes stáb elküldését és kiárusítást hozott volna magával. Ez elsődlegesen az edző és a játékosok sara, hogy nem gyakoroltatnak velük alap dolgokat és nem kérik tőlük számon a kemény munkát. A keret mélységével lehet ellensúlyozni a terhelést, mert lehetőség lenne a periférián mozgó játékosoknak is mutassanak magukból valamit, de sokszor nézhetetlen produkciót művelt a csapat.
Mint ember és mint aki a klubért sokat tett természetesen sajnálom Maldinit, játékosként sok dolgot elért a csapattal és ikon, viszont a múltból nem lehet megélni és ezt mindenki tudja, amikor más posztot kell vinnie. Ahhoz képest nem végezték rosszul a dolgukat, de ez egy gyilkos szakma és itt nem szoktak megbocsájtani, ha rosszul mennek a dolgok. A másik meg, hogy a tulaj a saját embereit szeretné ezekben a pozíciókban látni és ez a két nézőpont (fenntarthatóság – invesztálni) nem feltétlen jön ki egymással. Természetesen kell költeni a csapatra, mert ha nincs invesztáció, akkor nem lesz eladható játékos és nagyobb presztízs, mert a pénz pénzt termel és az amerikai üzletemberek ehhez a részéhez értenek, csak sajnos az amerikai és európai nézőpont másabb, plusz ez egy nehéz döntés, hogy megválsz egy klubikontól függetlenül attól, hogy mennyire végezte jól a munkáját, borítékolható volt, hogy jól nem jön ki, max ha Maldini mondja, hogy köszönöm, de ezt nem vállalom tovább így.
Szerintem még nem kell temetni a dolgokat, azt megtudjuk később úgyis, hogy jó döntés volt vagy sem.
Kíváncsi lennék a Berlusconi/Galliani duó véleményére. Mert Ők azért elég nagy Milanisták, és többet értenek a focihoz, mint amennyit Cardinale valaha is fog ❤️🖤