Stefano Pioli, a Milan trénere szerint a precizitás hiánya eredményezte, hogy a csapat elveszítette a Bajnokok Ligája-elődöntőjét a városi rivális Inter ellen. Az olasz szakember csalódottan nyilatkozott a vereséggel záruló visszavágó után és elmondta, hogy a célkitűzés az lesz, hogy a csapat két fronton is versenyképessé váljon.
„Jól játszottunk az első félidőben és megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de sajnos nem sikerült betalálni és a mérkőzés előrehaladtával egyre nehezebb lett. Ez hatalmas csalódás, nem fogok hazudni… Ez egy derbi volt és be akartunk jutni a döntőbe. Sajnos nem jött össze és nagyon bánkódunk az első meccs első 15 perce miatt, valamint azért is, hogy a visszavágón egy gólt sem tudtunk szerezni, ami megváltoztathatta volna a mérkőzést. Sajnálatos, hogy egyik mérkőzésen sem volt egy teljesen egészséges Leaónk. Ha egy ilyen szintű mérkőzésen nem vagy csúcsformában, akkor nagyon nehéz.” – mondta Pioli.
„Egy negatív eredmény után könnyű ítélkezni, de azt gondolom, hogy az első mérkőzésen gyorsan bekapott két gól után csapatként játszottunk egészen a végéig és a második félidőben megvoltak a lehetőségeink, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Ezúttal a visszavágón újra csapatként játszottunk, de hiányzott belőlünk a precizitás és a gyorsaság. Sajnos kedvezőtlenül alakult számunkra az eredmény. Ezúttal két nagy lehetőségünk is lett volna a vezetés megszerzésére, de nem tudok szemrehányást tenni a játékosaimnak, mert mindent megpróbáltunk, amit tudtunk.”
„Késői cserék? Hiányzott a minőség és a pontosság a játékunkból. Előkészítettem a cseréket, aztán kaptunk egy gólt, amivel szinte véget ért a mérkőzés. Nem tudtunk olyan veszélyesek lenni, mint általában. Az ellenfél egysége, tempója és pontossága miatt sokkal jobbnak kellett volna lennünk. Az Inter az első meccsen az ilyen helyzetekből – amik nekünk voltak – gólokat szerzett ellenünk, mi pedig nem voltunk képesek ugyanerre.”
„Az eddig megtett utunk szempontjából kivételes dolog lett volna bejutni a döntőbe, még akkor is, ha végül mindig csak a végső győztes csapat az, amelyre emlékezni fognak. Nehéz bukásról beszélni, ha valaki elég objektív és látja, hogy milyen utat tettünk meg. A legfiatalabb csapatként nyertük meg a Scudettót, míg idén nagyszerűek voltunk a Bajnokok Ligájában.”
„A Milan ebben a szezonban megpróbált versenyképes lenni a Serie A-ban és a Bajnokok Ligájában is, utóbbiban jól sikerült és az elődöntőig jutottunk. A bajnokságban nem teljesítünk túl jól és ebből a szezonból sokat tanulunk, hogy megértsünk bizonyos helyzeteket, amelyekben fejlődnünk, javulnunk és erősödnünk kell. A cél az, hogy mindkét fronton versenyképesek legyünk. Ha a következő szezonra nem sikerül kvalifikálnunk magunkat a Bajnokok Ligájára, akkor ez az idény negatívan ér véget. Három mérkőzésünk van hátra és jól kell zárnunk a bajnokságot.”
28 hozzászólás
Nekem semmi problémám nincs azzal, hogy kiestünk, még úgy sem, hogy 3 gólt kaptunk, a Real/City ellen sem kaptunk volna kevesebbet. De az hogy el kell szórni a pontokat, és eszetlenül rotálni, az ezen a szinten nem engedhető meg. Na mind1 ha nem lesz bl hely, akkor meg megnézzük mit alkot Conte. Elképzeltem hogy leüvölti Cardine papa fejét, ha nem kap elég pénzt nyárra, talán egy 50M t kifacsar belőle 😅😅
„Előkészítettem a cseréket, aztán kaptunk egy gólt…”
Talán nem a 74. perc környékére kellett volna időzíteni a cseréket. Ha 2 gólt kell rúgni az egyenlítéshez, és az első 30 perc után még egy gólt sem sikerült szerezni, már elkezdek gondolkodni, mert már csak 60 perc van hátra. Ha az első félidőben sem sikerül betalálni, már akkor cserélek legalább egyet. Ha 60 perc alatt sincs gól, akkor mindent egy lapra felteszek, mert az azt jelenti, hogy a 180 perces párharcból már csak ötödannyi idő maradt gólt lőni, mint amennyit addig lejátszottunk. De Pioli tovább húzta a dolgot, még várt volna addig, hogy csak kb. 15 perc maradjon 2 gólt lőni…
Az Inter jobb volt, erősebb, mélyebb kerettel, jobb helyzetkihasználással. Ez azonban nem mentség arra, amit Pioli művelt. Az, aki ebben a helyzetben még mindig óvatoskodik, az egyszerűen síkhülye. Ilyenkor minden normális edző változtat. BÁRMIT. Akár egészen extrém módon. Van, aki ilyenkor bevisz egy középső védőt csatárnak, vagy leszed két védőt, és berak két támadót. Ez az a helyzet, amikor mindent meg kell próbálni. Lautaro gólját minek említi meg Pioli??! Teljesen lényegtelen volt, mert ha az argentin nem talál be, nekünk akkor is gólokat kellett volna szereznünk. Legalább egy cserét már félidőben el kellett volna lőni, majd utána agyalni, hogy mit lehetne még. Helyette hagyta, hogy pl. Brahim 76 percen át szerencsétlenkedjen.
Nyilván annak, hogy Pioli eddig várt a cserékkel, a vezetőség, a kevés pénz, Maldini, a bírók meg az UEFA volt az oka. Gondolom, lesz, aki megvédi, mondván, a cserékkel sem tudott a Milan gólt szerezni…
Leblokkolt az öreg. Szerintem nem bírta a nyomást. Idén ő a legnagyobb fék a csapatban. Az egyik legjobb formában lévő játékosunk, Saelemakers helyett Messiast tette be, már azt sem értettem. 🤷
Kedvencem, amikor például bajnokikon egy világverő 15. helyezett ellen, ahol képtelenek vagyunk egy valamire való helyzetet kidolgozni, meglépi a mester a cserét… a 70. percben… egy középhátvéddel… posztra…
Ti egyébként kit cseréltetek volna be? Ki hiányzott a csapatból? CDK? Origi? Rebic? Salimaki? Ki adott volna bármi pluszt a támadójátékhoz? Talán Salimaki – Messias csere ok, de a többi? Hónapok óta nem tettek semmi gólveszélyeset a pályán. Én is a kezdőben bíztam volna inkább. Én Messiast jobbnak tartom Salimakinál, jobb 1v1-ben, kevésbé önző, és többször találja el a kaput is. Gyengébben védekezik, de elvileg most gólokat kellett volna rúgni… Nem csak az elmúlt pár meccs, de az egész szezon arról szól, hogy a csere támadóink teljesen fogalmatlanok. De persze, nagy számok törvénye alapján, előbb-utóbb valamelyiknek csak kijön a lépés…
Ha már így kérded. Kalulu helyett Kjaer kellett volna, mert veszély van a hosszan felívelt labdáiban. Saelemakersnek legalább 15-20 perccel korábban kellett volna pályára lépnie, és Diaznak a második félidőre időre ki sem szabadott volna jönni, helyette nem Origi, hanem Rebic kellett volna, mert a krabót legalább hajt, mint az állat. Aztán ott van Pobega is, aki átlövésekből is veszélyes, de különben, ha Pioli a szezon során normálisan rotál, akkor több játékosunkról is jobb képet láthattunk volna.🤷
Mondjuk, ha a Mesterünk nem posztra cserélgetne állandóan, hanem képes lenne egy B, netalántán egy C, és ne adj úrIsten még egy D felállást vagy szerkezetet is kialakítani az évek alatt amióta itt dolgozik, akkor a fentiek közül bárkit.
Ezt Te, én, de a kommentelők közül bárki megcsinálja, hogy a 4-2-3-1 bármelyikébe felvisz egy embert szerkezeti változás nélkül. Aztán csodálkozik, hogy a csere nem tud hozzátenni a játékhoz. Hogyan? Ha egy Spezia is mindenféle komoly erőlködés nélkül megeszi taktikalilag?
Pontoson 0:2-nél el lehet kezdeni taktikázni, hogy kockáztassunk a 3ért vagy mennyünk rá a hosszabbításra. 0:0nál mindegy volt, ha nem kapunk ki kedden akkor is kiestünk volna….
Nem csak a precizitás és a gyorsaság hiányzott hanem valami elképzelés, egy pár tudatos támadás vagy akar egy pár pontos beadás (ebből talán nem volt egyetlen egy sem) vagy valami kapura lövés, egy kis kreativitás középen…..ahogy írja Lansky annyi mindenen lehetet volna változtatni de totál semmi….teljesen ötlettelen volt…lehet nincs olyan mély keretünk de azért meg lehetett volna valamit próbálni…Diaz helyett meg Krunic is jobb lett volna mert keményebb és passzol is nem csak cselezett volna minden áron, Krunic helyére meg jöhetett volna Pobega aki legalább próbálkozik a távoli lövésekkel, vagy a szerencsétlen formán kívül levő Messias helyett egy Saelemakers aki mostanában valamit azért csinál is… Remélem Cardinale lesz annyira tökös hogy új edzőt fog akarni annak ellenére hogy Maldini ellenezni fogja mert szerinte meg talán mindig Pioli a megfelelő ember…. De nem megfelelő ember….mert januártól semmit sem játszik a csapat és nem tud mit kezdeni vele.
Szerintem Pioli es Maldini is menni fog ha nem lesz meg a BL hely.
Ez a kell penz erositesre nem csoda, hogy kibaxa a biztositekot a tulajnal ha azt nezzuk mennyi penzt ktak el az a 4 ev alatt amit Maldini emleget. 200m biztos kiment es a Bejovo oldal meg egy nagy nulla es Maldini meg penzt ker es az interre mutogat…. De azt elfelejti megemliteni, hogy az inter tavaly csinalt 160m bevetelt eladasokbol mig a Milan csinalt -160 milliot (koltoi tulzas) azzal, hogy ingyen ment el 5-6 jatekos.
Meg a Kva gazdag City is Eladott, Ferran Torrent, G Jesust, Zichenkot, Sterlinget, hogy vegyen Greilisht, Haalandot meg Alvarezt….
Vagy a Napoli koulibalyit meg F Ruizt, hogy jojjon Kvara, Kim meg Oliveria….
Érdekes gondolatokat osztottál meg, Zsolti. Legfőképpen annak fényében, hogy a tulaj kőkemény 450 ezer eurót költött „igazolásokra”, amióta hivatalosan megvették a klubot (tavaly szeptember). Abból is Vasquez érkezett a télen, negyedik számú kapusnak. Szép is lett volna, ha a RedBird 200 milliót ad igazolásra…
Maldinit biztosan nem fogják meneszteni, ez kizárt dolog. Akár lesz BL-indulás, akár nem. Esélytelen a kirúgása, főleg azok után, hogy tavaly nyáron egy hónapig kardoztak, hogy maradjon.
Elliott meg mindig ott van az igazgatotanacsban. az uj tulaj latta a fokonyvet, PNLt tudja mi tortent az elmult evekben… Plusz a hivatalos vasarlas elott is mar erdekelt volt a dontesekben szoval lehet az az 50m is tole jott ami CDK meg Thiaw es a kolcsonokre ment el.
Nem kotelessege adni penzt annak tudataban, hogy az Elliott koncepcio az volt, hogy fiatalokba fektetnek be. De eddig egyik sem materializalodott a bevetel szinten. 4 ev alatt a befektetett penzbol semmi nem jott vissza sokszoros aron.
Amugy Leao hosszabitasa is a tulaj penztarcajat terheli.
.
Siman mondhatja azt, hogy ok penzt akarsz meg vettel csomo fiatal tehetseget a primaveraba is adjal el 2 jatekost ahogy masok is teszik es vegyel helyette ugyanolyan jokat olcsobban. Elvegre a Milannal van a legjobb scout…. Es a monaco meg a Lille sikere utan jott ide..
Az egeszseges fenntartashoz nem az az ut, hogy adjal 200m-ot evente…
Standiont akar epiteni a tulaj… kereskedelmi jogokbol szarmazo bevetelt novelni… BL bevetel.
De az, hogy Gigio, Kessie, Calha, Romagnoli, Caldara, Bonaventura ingyen ment az csakis Maldiniek sara. Ezek -100-150m kb. Foleg ha azt nezzuk, hogy Kaldara 37mban fajt a Milannak, Kessie is vagy 35be es Gigio piaci erteke alatt ha ertekesiti 30 ert az is +30m…..
„De az, hogy Gigio, Kessie, Calha, Romagnoli, Caldara, Bonaventura ingyen ment az csakis Maldiniek sara. Ezek -100-150m kb. Foleg ha azt nezzuk, hogy Kaldara 37mban fajt a Milannak, Kessie is vagy 35be es Gigio piaci erteke alatt ha ertekesiti 30 ert az is +30m…..”
Ez hatalmas ferdítés. Dollár, Kebab, Kessie NEM AKART hosszabbítani és NEM AKARTAK elmenni akkor, amikor pénzt kaphattunk volna értük, mivel az ingyen távozásra játszottak (nyilván nagyobb az aláíráspénz saját zsebbe, ha nem kell értük fizetni). Mindannyian kaptak szerződés ajánlatot és mindannyian hitegették a csapatot/vezetőket hogy Ők húúú de mennyire elkötelezettek. Aztán valahogy mindegyik elkezdett emelni a kért összegeken, azonnal ahogy kaptak egy emelt ajánlatot a csapattól. Romagnoli és Bonaventura tett annyit a Milan-ért hogy ha menni akartak akkor elengedjük őket, Caldara meg kényszerpája volt a Bonucci biznisz után, el kellett kezdeni kitakarítani Mirabelli-ék szemetét.
A tavaly nyár a problémás, akkor sok volt a mellényúlás, de addig azért szépen sikerült az építkezés.
Mar bocsi de kinek a dolga lett volna felmerni, hogy menni akarnak e vagy nem es eladni oket vagy masokat idoben? Nem tudom van e meg egy olyan csapat ahol a kezdo fele ingyen tavozott…es akkor nem emlitem Bigliat meg pl.
De
Nezzuk a szaraz tenyeket. Miota Maldini a milannal a transferekert felel 2018/2019 azota a Milan -276mban van. (TRansfermarkt szerint).
Ennel egyedul a Juve koltott tobbet de csak 10m tobbet, ugy, hogy ebben benne van C Ronaldo 100m vetelara is….
Ugyanezen idoszak alatt az Inter- 36mban van!!!
Napoli -120m!
Ezek a puszta tenyek!
Szoval amikor befektetesert kiallt akkor lehet azert latni, hogy miert is fanyalog a tulaj….
Zsolti, a 2018/19-es szezont nyugodtan kiveheted az összegzésedből, mivel akkor (az Elliott első szezonjában) Leonardo felelt az átigazolásokért. Az idény végén le is mondott, miután 1 ponton múlt a BL. Maldini 2019 nyarán került a jelenlegi, technikai igazgatói pozíciójába és onnantól felelt ő az átigazolásokért. Tehát a Milan jelenlegi projektje 2019 nyarán indult el, most lesz négy éve nyáron.
Sempre – OK akkor Maldini Maga csak -170m vert el ebben a 4 evben de igy is a legtobbet koltote a 4 nagy csapat kozul. Juve -135, Inter -29 es Napoli -150… Szoval igy plane nem kell az Interre mutogatni de meg a Juvera sem….
Te mégis miről beszélsz, Zsolti? Ki mutogatott az Interre? Hogy jön ide a Juve? Mi köze ennek a cikkhez vagy a hozzászólásomhoz?
Még nem volt időm pontosan ránézni, de ha 4 év alatt valóban 170 millió eurót „vert el” Maldini és ebből lett egy Serie A ezüstérmes, Scudetto-győztes, majd BL-elődöntős csapat, akkor hatalmas pacsi jár neki. Bizonyos csapatok két átigazolási időszak alatt költenek ennyit egy év alatt, nem 4 év alatt összesen. 🙂
Sempre – Maldini az aki az Interre mutogat a tulajnak, hogy az o keretuk kesz ket fronton harcolni. Es a tulaj tudja, hogy ez a csapat nincs kesz. ..
De akkor a nagy pacsid az internek jar aki lett scudetto gyoztes, ezustermes lett 2szeres most BL dontos es ott lesznek jovore a BLben mindezt ugyanazon 4 ev alatt -30m mercatoval….
.
Ez a sztori mind mashogy nezne ki ha nem ment volna ingyen 5-6 kezdo szintu jatekos el….
„Jól játszottunk az első félidőben és megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre…”
Ez az egy mondat mindent megmagyyaráz. Ha Pioli szerint az jó játék, amit az első félidőben nyomtunk, akkor nincs több kérdés, ez az ember vagy vak, vagy totál fogalmatlan.
Biztos bennem van a hiba, de én nagyra értékelem Pioli munkáját! Hosszú évek után bajnokok lettünk, és bl elődöntőt játszottunk. Nem venném a bátorságot magamnak hogy leidiótázzam őt… Persze nálam sokkal jobban értenek itt páran a focihoz. Sőt még Piolinál és Maldininél is…
Ha kicsit figyelmesebben olvasol, akkor fel fog tűnni, hogy Pioli eredményeit senki nem vitatja el. DE! Vagyunk itt szerintem jónéhányan,, akiknek kevés az, hogy 10 évente nyerünk egy bajnoki címet, aztán utána meg csak nosztalgiázunk, hogy milyen szép is volt akkor.
„ez az ember vagy vak, vagy totál fogalmatlan.”
Szerintem ennél több tiszteletet érdemel. Lehet véleményed, de az én véleményem meg az, hogy mind Pioli mind Maldini sokkal jobban ért a szakmájához, mint mi…
Valószinüleg jobban értenek a focihoz mint mi,ebben igazad van!
Ahhoz azonban,hogy valaki reàlisan làssa a dolgokat,nem kell Paolonak vagy Piolinak lenni.
3meccs óta 270perce nem tudtunk gólt rúgni/2inter elleni meccs+a Spezia!/és kaptunk 5t.
Tettük mindezt teljesen ötlettelen jàtékkal,0 taktikai elképzeléssel!
Ha ezek utàn valóban nem lesz Bl/erre minden esély megvan,sajna/,akkor Pioli mehet és ha Maldini annyira ragaszkodik hozzà,akkor ö is!!!!
Én úgy emlékszem hogy a legnagyobb Milanoknak is voltak gyenge periódusai. Elfogadom a véleményed, de én maximálisan kitartanék mindkettőjük mellett!
Teljes mértékben egyetértek.
Ha megnézzük az elmúlt év igazolásait, akkor nincs értelme kételkedni Maldiniben. Igen, tavaly nyáron volt néhány rossz döntés, viszont Adli és De Ketelaere negatív megítélésével is érdemes várni. Volt egy rakás olyan fiatal játékos, aki a kezdeti időszaka után hatalmas flopnak lett beállítva, aztán most szinte mindannyian alapemberek és egyesek húzóemberek. Folytatni kell ezen az úton tovább, akár meglesz a BL-indulás, akár nem.
Azért az nagy merészség,hogy Dybala helyett C.D.Kt hozzuk el pl.
Dybala bàr üveglàbú,kb.10szer jobb focista mint a belga!
Elegge madar nyilatkozat volt ez. Foleg ugy, hogy gondolom a bere miatt se igazoltak le aztan kb ugyanannyit fizettek Originak (Evi 4m).
Sok h*lyeseget csinalt tavaly. Renato sanchezt kergettek es lemondtak Enzo Fernandesrol cserebe. Oeigit igazoltak le kolo Mauri helyett….
Már többször olvastam a napokbn ezt a kolo Maurit, ki ő? 😀 😀