Stefano Pioli, a Milan trénere szerint a rengeteg játékmegszakítás miatt nagyon tördelt volt a játék a Roma elleni rangadón és mentális szempontból kiemelte a fontosságát annak, hogy az utolsó pillanatban sikerült kiegyenlíteni, így vereség helyett döntetlennel zárult a meccs.
„Ha őszinte akarok lenni, ilyen mérkőzésre számítottunk. Nehéz és kemény csata volt, rengeteg szabálytalansággal. Kissé reménykedtünk, hogy ennél kevesebb játékmegszakítás lesz, mert valójában nagyon kevés volt a tényleges játék, ami még inkább megnehezítette, hogy elkapjuk a ritmust és megtaláljuk a megfelelő területeket. Ettől még teljesíthettünk volna jobban is. A saját játékunkat játszottuk és irányításunk alatt volt a meccs, egyedül a jobb megoldások hiányoztak az utolsó passzok terén.” – mondta Pioli.
„Mentális szempontból nagyon fontos volt, hogy sikerült egyenlítenünk a végén, de nem volt túl nagy lelkesedés az öltözőben a mérkőzés lefújása után, mert tisztában vagyunk azzal, hogy milyen nagy jelentőséggel bír ez az időszak. Ez egy olyan meccs volt, amelyet megnyerhettünk volna. Sajnos ez nem sikerült és javulnunk kell a következő mérkőzésre. Nyilvánvalóan kulcsfontosságú volt az egyenlítő gól egy ilyen negatív pillanatban, amikor úgy tűnt, hogy elveszítjük a meccset. Remélhetőleg ennek az egy pontnak súlya lesz a szezon végét illetően, most pedig regenerálódnunk kell és a következő meccsre fókuszálni. Keményebben kell nyomnunk a bajnokságban és minél több pontot szerezni, különben elveszíthetjük a célunkat.”
„Nem játszottunk rosszul, abszolút nem. Az ellenfél kapuja előtt nem használtuk ki a lehetőségeinket, próbálkoztunk, de nem sikerült és minél több idő telt el, annál idegesebbek voltunk. Nem ilyen eredményt akartunk, hittem a győzelemben. Furcsa mérkőzés volt, mert 106 percig tartott, de ebből 49 perc volt a tényleges játék.”
„Az utolsó percekben mentálisan kissé szétestünk és amikor ez történik, akkor kapkodsz a játékban és ez vezetett az elrontott szituációhoz, amelyben el kellett volna rúgnunk a labdát. Nehéz helyzetben voltunk, részben a Roma nyomása miatt, mivel nagyon kevés területünk volt játszani.”
„Összességében jól kontrolláltuk a mérkőzést és jó mentalitással léptünk pályára, de a támadóharmadban nem volt meg a megfelelő összjáték és azok a momentumok, amelyek meghatározzák a végeredményt. Tudtuk, hogy nagyon fontos lett volna a vezetés megszerzése, de nagyon nehéz dolgunk volt és sajnos nem jött össze. Ennek ellenére egy pozitív eredménnyel távozunk, amelynek lendületet kell adnia a következő mérkőzésekre. Nincs szükségünk extra momentumra, mert tudjuk, hogy a következő összecsapások fognak dönteni a szezonunkról. 20 sorsdöntő nap következik. A mai naptól kezdve a Sampdoria elleni bajnokiig 3 bajnoki meccsünk és 2 Bajnokok Ligája-elődöntőnk lesz. Nincs szükség jó vagy rossz eredményre ahhoz, hogy tisztában legyünk ennek az időszaknak a fontosságával és azzal, hogy ez alapján dől el az idényünk. A szezonunk még lehet dicsőséges és fantasztikus, ahogy lehet akár kevésbé pozitív is. Minden rajtunk múlik. A Cremonese és a Lazio elleni hazai mérkőzéseink alapvető fontosságúak lesznek és csak ezek után fogunk arra összpontosítani, hogy tovább hajszoljuk az álmainkat a BL-ben.”
3 hozzászólás
Valószínűleg szóltak Piolinak, hogy meg se említse a gyanús eseteket, nehogy még jobban magunkra haragítsuk a bírókat. Alapesetben ugyanis ki kellett volna térnie ezekre.
Nekem nem úgy tűnt, mintha ilyen meccsre számítottunk volna. Ha mégis, és erre készülve ennyire futotta, az nem túl pozitív. Ezek szerint 106 perc alatt sikerült 1-szer eltalálni a kaput. Ez még a Manchester City ellen is elfogadhatatlan lenne.
„A mai naptól kezdve a Sampdoria elleni bajnokiig 5 bajnoki meccsünk és 2 Bajnokok Ligája-elődöntőnk lesz.”
Nem tudom, Pioli mit és hogyan számolt, de a Sampdoria elleni meccsig a Cremonesével, a Lazióval és a Speziával játszunk. Vélhetően 5 meccset akart mondani, amiből 3 bajnoki és 2 BL-mérkőzés lesz…
A lényeg, hogy a maradék 6 bajnokiból nagyon ajánlatos lenne legalább 16 pontot összeszedni. Ha ez megvan, akkor nem kérdés, hogy megvan a BL.
Az jó Lansky, de hol szed össze ez a csapat 16 pontot? Össze-vissza bukjuk a pontokat, az elmúlt 5 bajnokiból 4-et nem nyertünk meg, ki gondolhatná erre föl, hogy mostantól meg 6-ból 5-öt megfogunk? Szerintem is 16 pont kellene ahhoz, hogy a TOP4 meglegyen, de esélytelennek látom ezt összszedni. Ennek a csapatnak főleg.
Amikor forduló volt még hátra, HegyalJani bevállalta, hogy a maradék 30 pontból 23 csont nélkül meglesz. Azóta a megszerezhető 12 pontból jött össze 5 pont. Ezt arányosan folytatva, a maradék 18 pontból meg kb. 8 pontra számíthatunk. A duplája kéne… közben meg persze egy BL-elődöntő két felvonása, és mindezt egy olyan cserepaddal, amellyel még a Perugia sem tudna feljutni a másodosztályból. Csoda kéne. Szerintem ez a helyzet.
Piolit abból nem értem amikor Kalulut becserélte miért nem a botrányosan játszó Calabriat hozta le? Miért Kjaer aki a csapat egyik legjobbja volt? Calabria 3 labdát adott el amiből majdnem gólt kaptunk. Meg a gólnál Abraham elé kellett volna futnia, és el kellett volna vennie a labdát, de nem, mert hagyta, hogy Abraham átvegye és gólt lőjjőn. Nyílván erről nem Pioli tehet, hogy egyes játékosok elfelejtenek focizni. Ha így folytatja sajnos, akkor lehet elgondolkodnék Walkeren. Az a baj ilyen hibák már nem nagyon férnek bele. Nagyon megerősödött a bajnokság. Reális cél a bl helyek, és esetleg egy beeső Coppa Italia.