Alessandro Costacurta, a Milan legendája ma ünnepli az 57. születésnapját.
Costacurta 1966. április 24-én született egy olasz kisvárosban, Jerago con Oragoban. Fiatalabb korában kosárlabdázni kezdett, innen a „Billy” becenév, ahogy később a szurkolók és játékostársak emlegették a klasszist, ugyanis akkoriban az volt minden álma, hogy a Billy Olimpia Milano igazolt játékosa legyen.
A kosárlabdázás mellett elkezdett futballozni, 1979-ben a Milan utánpótlásába került és itt meg is pecsételődött a sorsa, ugyanis egy életre szóló szerelem szövődött akkor a kis Alessandro és élete csapata, a Rossoneri között. 1985 óta volt tagja a felnőtt keretnek, de bemutatkozása a következő évig váratott magára. Az akkor 19 éves védő azonban kevés játéklehetőséget kapott, így az 1986/87-es szezont az akkor harmadosztályú AC Monza csapatánál töltötte kölcsönben. Harminc mérkőzésen lépett pályára és beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így az őszt ismét Milánóban kezdhette.
Összesen 7 bajnokin és egy kupameccsen szerepelt abban az évben, amikor Arrigo Sacchi vezetésével a Milan a klub történetének tizenegyedik bajnoki címét szerezte meg. 1988 őszétől már jóval több bizonyítási lehetőséget kapott, amit meg is hálált és stabil tagja lett a kezdőcsapatnak.
Kezdőként lépett pályára az 1989. május 24-i BEK-döntőben, amelyet Barcelonában rendeztek, ahol a piros-feketék 4-0-ra legyőzték a Steaua Bukarest csapatát. A következő idény is hasonlóan alakult, a Milan BEK győztes lett, valamint az Interkontinentális kupát is elhódította, zsinórban másodszor. Billy pedig megszerezte a profi pályafutásának első gólját, az ellenfél az Inter volt. Az 1990-től 1996-ig tartó sikersorozatban is oroszlánrészt vállalt a védelem alapembereként. Ezekben az években a Rossoneri négyszer lett olasz bajnok, elhódította a Bajnokok Ligáját és az Európai szuperkupát, valamint háromszor az Olasz szuperkupát is. Az ezek után következő csendesebb időszak alatt Costacurta elnyerte a szakma, a szurkolók és a játékostársak megbecsülését is, a védelem tengelyében mindig lehetett rá számítani, zokszó nélkül követte Maldini utasításait. Remekül helyezkedett, jól fejelt. Az 1999-es bajnoki siker idején pedig már csapatkapitány-helyettes volt.
A kétezres évektől egyre kevesebb játéklehetőséget kapott, de 38 éves kora ellenére így is a mérkőzések közel felén pályára lépett és jelentős szerepe volt a 2003/04-es BL-sikerben és bajnoki győzelemben is. A 2006/07-es idény végén jelentette be visszavonulását, immáron friss ötszörös BEK/BL-győztesként. Az Udinese elleni bajnoki meccsen góllal búcsúzott szeretett klubjától és a szurkolóktól. Billy büntetőből megszerezte harmadik gólját, ezzel pedig ő lett 41 évesen és 25 naposan az olasz bajnokság történetének legidősebb gólszerzője. Ezt a rekordot egészen 2023 márciusáig tartotta, amikor Zlatan Ibrahimovic – szintén tizenegyesből – megdöntötte.
A világklasszisokkal teletűzdelt Milanban a mindig megbízható Costacurta az ott töltött 21 éve alatt szép csendesen felhalmozott 663 tétmérkőzést és a klub történetében csak Paolo Maldini és Franco Baresi öltötte magára ennél többször a legendás piros-fekete mezt. Megnyert 7 Scudettot, 5 BEK/BL-trófeát, 5 Olasz szuperkupát és 5 Európai szuperkupát, 1 Olasz kupát és 2 Interkontinentális kupát.
VÁLOGATOTT:
Costacurta az olasz válogatottban 1991. november 13-án debütált Arrigo Sacchi kezei alatt. 1998-ig összesen 59 mérkőzésen képviselte hazáját, ezeken két gólt szerzett, Szlovénia és Írország ellen. Legjobb eredménye az 1994-es VB-n elért második hely volt. Az Azzurrival részt vett két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon.
ALESSANDRO COSTACURTA
ADATOK:
Születési dátum: 1966.04.24.
Születési hely: Jerago con Orago, Olaszország
Poszt: középhátvéd
Becenév: “Billy”
Eltöltött szezonok a Milanban: 22
Mérkőzések a Milanban: 663
Gólok a Milanban: 3
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 1987.10.25. Verona-Milan 0-1
Olasz kupa – 1986.08.24. Milan-Sambenedettese 1-0
BEK – 1988.09.07. Levski-Milan 0-2
UEFA kupa – 1995.09.26. Lubin-Milan 1-4
MEGNYERT TRÓFEÁK:
Scudetto: 7 – (1987/88, 1991/92, 1992/93, 1993/94, 1995/96, 1998/99, 2003/04)
Olasz kupa: 1 – (2002/03)
Olasz szuperkupa: 5 – (1988, 1992, 1993, 1994, 2004)
BEK/BL-serleg: 5 – (1988/89, 1989/90, 1993/94, 2002/03, 2006/07)
Európai szuperkupa: 5 – (1989, 1990, 1994, 2003)
Interkontinentális kupa: 2 – (1989, 1990)
Isten éltesse sokáig!
2 hozzászólás
Mindig is nagyon szerettem, soha nem vallott szégyent. Isten éltesse 🥳
Nagyon kedveltem. Annyira sallangmentesen dolgozott a védelemben, hogy alig lehetett észrevenni, de az ő oldalán nem nagyon jutott a kapu előterébe senki. Mellette meg Baresi dolgozott, ahol szintén nem volt könnyű dolga a támadóknak.
Emlékszem, egyszer a Bayern ellen játszottunk a BL-ben, talán 2003-ban, amikor egy sérülés miatt pályára kellett lépnie jobb hátvédként. Mindenki aggódott, hogy közel a negyvenhez mit fog alkotni, és valami fantasztikusan játszott. Szerényen, csendesen, nem ünnepelte és ünnepeltette magát, csak elvette a labdát mindenkitől, aki szembejött. Elképesztő volt, és a közönség imádta.
Nekem ez a kép maradt meg róla leginkább. Az attitűd, ami manapság annyira hiányzik a túlsztárolt divatmajmok uralta labdarúgásból, ahol a séró és a cselezés fontosabb, mint az, hogy a csapat előbbre van-e a cseleidtől.
És ha jól emlékszem, Ibra megdöntötte a korrekordját pár hete.