Alexis Saelemaekers remek cserének bizonyult és a második félidőben egy fantasztikus szólógóllal beállította a 4-0-s végeredményt a Napoli elleni rangadón a Diego Armando Maradona stadionban. A belga válogatott futballista a 67. percben négy játékoson cselezte át magát, majd Alex Meret lábai között a kapuba lőtte a labdát. Saelemaekersnek ez volt az első találata a 2022/2023-as szezonban a bajnokságban.
A GÓLÖRÖMÉRŐL
„Az elmúlt hónapokban sokan elfelejtették, hogy kik vagyunk, talán azért, mert kevésbé jól teljesítettünk abban az időszakban. Fontos volt, hogy megmutassuk, még mindig mi vagyunk az olasz bajnoki címvédők és a szezon végéig azok is maradunk.”
A GYŐZELEMRŐL
„Nagyon jó mentalitással léptünk pályára. Fontos volt számunkra, hogy önbizalmat szerezzünk, de tudjuk, hogy a Bajnokok Ligája meccsek különlegesek. El kell felejtenünk ezt az eredményt, az önbizalmat meg kell tartanunk. Keményen fogunk dolgozni, hogy szembenézzünk velük a Bajnokok Ligájában. A Napoli erős csapat és ezen az estén elvégeztük a feladatunkat, de az igazi munka a következő meccsen lesz.”
A GÓLJÁRÓL
„Először lőttem ilyen gólt. Edzésen már sikerült, de mérkőzésen ezt megelőzően még soha. Amikor hozzám került a labda, észrevettem, hogy van terület előttem az ellenfél térfelén és mivel egyedül csak Giroud volt körülöttem, ezért úgy voltam vele, hogy megpróbálom egyedül befejezni a támadást. Egész jól ment ezúttal.”
A FORMÁCIÓVÁLTÁSRÓL
„A négyvédős formációra való visszatérés az edző döntése volt. Pioli sokat dolgozott a mentális szempontokon is és úgy gondolom, hogy boldog lehet az eredményt látva.”
A CSAPATRÓL
„Nem volt olyan játékos, aki ne akarta volna ezt a győzelmet. Büszke vagyok a csapattársaimra és remélem, hogy így folytatjuk.”
2 hozzászólás
Nagyon szép gól volt. A blben is ilyen játékot várok, ilyen hozzáállással, és most lehet túlozni fogok, de ha így játszunk talán még a bl cím is meglehet. (Nyílván erre nem sok esély van, de ilyen akarattal, és hozzáállással meglehetne)
És majdnem lőtt egy kétszer ekkorát rögtön utána… az az év gólja lett volna a Serie A-ban.