Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője elmondása szerint szeretné elkerülni a korábbi csapatát, a Milant a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Délben lesz a BL-sorsolás és kiderül, hogy mely csapat ellen fog pályára lépni a Milan az elődöntőbe jutásért. Jelenleg három olasz, két angol, egy spanyol, egy német és egy portugál csapat szerepel a legjobb 8 között. Benne van a pakliban akár az is, hogy a Milant a BL-címvédő Real Madriddal sorsolják össze.
A Real Madrid kettős győzelemmel, összesítésben 6-2-vel búcsúztatta a Liverpoolt a nyolcaddöntőben és az összecsapás után Ancelottit a Milanról kérdezték. Az olasz szakember elmondta, hogy inkább a döntőben szeretne találkozni a Rossonerivel.
Ancelotti edzőként nyolc éven keresztül irányította a Milant, amellyel két alkalommal is felült Európa trónjára: 2003-ban és 2007-ben is megnyerte a Bajnokok Ligáját a csapattal, míg 2005-ben ezüstérmes lett.
1 hozzászólás
Legyen így, találkozzunk a döntőben, Mester!