Hosszú várakozás után elérkezett a pillanat: 9 hónapot, azaz pontosan 280 napot követően Zlatan Ibrahimovic visszatért a pályára. A 41 éves csatár az első mérkőzését játszotta a 2022/2023-as szezonban. Ezt megelőzően tavaly májusban, a Sassuolo elleni 3-0-ra megnyert bajnokin játszott és a térdműtétje miatt 9 hónapig kényszerpihenőn volt, azonban az Atalanta elleni 2-0-s győzelem alkalmával visszatért a pályára és a 74. percben Olivier Giroud-váltotta. A svéd klasszis a mérkőzés után nyilatkozott a riportereknek.
„Köszönöm azoknak, akik erőt, adrenalint és motivációt adnak nekem a folytatáshoz. Az ő segítségük nélkül nehéz lett volna. Jól érzem magam. Ha kicsit visszatekintünk, akkor egy év és két hónap telt el azóta, hogy úgy éreztem magam, mint ezen az estén. Most végre újra felszabadult voltam, hogy azt csinálhatom, amit imádok, vagyis futballozhatok.” – nyilatkozta Ibrahimovic a lefújás után.
„Ha mindent meg kellene magyaráznom, akkor most órákig itt lennék, hogy elmondjam az egész történetet. Sokat szenvedtem, még a tavalyi szezon utolsó hat hónapjában is. Minden lehetséges módon segíteni akartam a csapatnak, még akkor is, ha nem igazán tudtam játszani. Hat hónappal korábban megműthették volna a térdemet, de az előző szezonban tudatosult bennem, hogy a mi évünk lesz, hogy megnyerjük a Scudettót. Megígértem az edzőnek, hogy a szezon végéig kihúzom a térdműtétet, mert ott akartam lenni a csapat mellett és segíteni nekik. Soha életemben nem szenvedtem annyit egy trófeáért, mint az előző idényben. Abban az évben veszítettem el Raiolát, így mentálisan is nagyon nehéz időszak volt és sokat szenvedtem, nem csak fizikálisan. Szerencsére sokan vesznek körül, akik segítenek és erőt adnak nekem. Amikor jó formában vagyok, erősebb vagyok mindenkinél – és ezt komolyan mondom.”
„Ha nem tűzök ki magam elé célokat, akkor ellazulok és kezdem úgy érezni, hogy a múlt vagyok. Ez nem így van, én a jelen vagyok és versenyzem a csapattársaimmal a játéklehetőségért, ellenkező esetben nem kellene itt lennem. Nem azért akarok itt lenni, amit 5-10 évvel ezelőtt tettem, hanem azért, amit most csinálok. Ha nem tudok eredményt produkálni vagy úgy gondolom, hogy csak az utolsó 5-10 percben kell játszanom, akkor otthon maradok. Az egész mérkőzésen játszani akarok.”
„Úgy érzem, hogy ennél sokkal többet tudok segíteni. Csak két vagy három edzésem volt és 15 percet játszottam. Gondolj bele, hogy milyen lettem volna, ha több edzés van a lábamban. Az első 6-7 hónapban nem voltam jelen az edzőpályán, csak a mérkőzésekre jöttem. Olyan döntést hoztam, hogy inkább távol maradok és teljesen felépülök, mert ha közel lettem volna a csapathoz, akkor nagyon türelmetlen lettem volna és siettettem volna a visszatérésemet. Ezért döntöttem úgy, hogy messziről fogom végigcsinálni a felépülésemet, aztán visszatértem az öltözőbe. Csak rá kell néznem a csapattársaimra és tudják, hogy mit kell tenniük.”
„Leao hosszabbítása? Csökkentettem a fizetésemet annak érdekében, hogy a részemet oda tudjam adni neki. Én már szinte ingyen játszom, de ha kell, a házamat is odaadhatom…” – tette hozzá nevetve.
Ibrahimovic szavai a klub televíziós csatornájának, a Milan TV-nek.
„Nagyon nehéz leírni ezt az érzést. mert csak azok tudják igazán megérteni, akik átéltek ilyet. Ez az érzés erőt, motivációt és adrenalint ad. Ez jelent mindent… Úgy gondolom, hogy azok után, amiken keresztül mentem, megérdemeltem ezt az érzést. Egészséges akarok lenni, hogy segíteni tudjak a csapatnak a pályán. Eddig az oldalvonal mellől segítettem, de most ki akarok menni a gyepszőnyegre és azt csinálni, amit szeretek.”
„Most már jobban néznek ki a dolgok, boldogabbak vagyunk. Három-négy héttel ezelőtt más volt a helyzet, de ilyen a labdarúgás. Hullámvölgyekből áll és amikor mélyponton vagy az a legfontosabb, hogy összeszedd magad. Címekért kell harcolni és mi ezt tesszük, még nincs vége. Jó formában vagyunk és így kell folytatnunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy pihenjünk. Ezzel a győzelmi éhséggel kell folytatnunk, hogy mindig jobban teljesítsünk. Koncentráció, regeneráció és vágy.”
„Nem tudom, hogy ez az én hatásom-e vagy valami más történt, de mindannyian az edző rendelkezésére állunk. Még van néhány sérülésből lábadozó játékosunk, de amint visszatérnek, teljes csapatunk lesz. Az edző problémája lesz, hogy kiválassza, ki lép pályára és ki ül a cserepadon, de ez egy jó probléma.”
„A csapat fiatal és fejlődési folyamatban van. Tavaly megnyertük a Scudettót, de ez nem jelenti azt, hogy itt megállunk, mert még jobbnak kell lennünk – csapatként és egyénileg egyaránt. Amikor egy ilyen klubban játszol, mint a Milan, akkor történelmet kell írnod. Megnyertük a bajnokságot, sajnos az Olasz szuperkupát nem sikerült, de meglátjuk, hogy ez a szezon hogyan alakul. Úgy tűnik, hogy ez a Napoli szezonja, de nyomnunk kell tovább és ha segíteni tudok ebben a folyamatban, akkor itt vagyok. Ilyen motivációval, energiával és győzelmi éhséggel még többet tudok adni a csapatnak.”
5 hozzászólás
Háttérbe húzodott fél évre és lassan összeomlott a csapat. Majd visszajött az öltözőbe és újra győztesek. Véletlen? 😀
Januárban omlott össze a csapat, előtte fél évig ugyanúgy a bajnoki címért voltak versenyben Ibra nélkül, mint ahogy az előző szezonban Ibrával. A talpra álláshoz viszont nagyon kellett, az biztos!
Nem akarom elkiabálni, de egyenlőre a mozgása is biztató volt. Sok jó és látványos megoldás.
Ha CDK egy kontránál egyből beadja neki, nem kezd el cselezgetni, talán még a gól is összejöhetett volna neki.
Nagyon kellett ő, mint tanyára a villany.
Leaóból már sikerült klasszis közeli szintet „faragnia”, most jöhet De Ketelaere. 🙂
Ha azt is megcsinája akkor szobrot csináltatok a kertekben róla😂😂
Egészen biztos,hogy teljesen más a csapat ha velük együtt van edzésen
meccsen egyaránt!
Nyilván ez a feltámadás nem csak az ő érdeme,de azért na
Jó hogy itt van újra