Olaszországban minden idők legmagasabb bevételét hozta a keddi BL-összecsapás.
Az utóbbi hetek formahanyatlása ellenére hatalmas várakozás előzte meg a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzését, amelyen a Milan hazai pályán fogadta a Premier League-ben szereplő Tottenham együttesét és 1-0-s győzelmet aratott. A Rossoneri 9 év után játszott újra meccset a San Siróban a BL-kieséses szakaszában.
Természetesen a mérkőzést teltház előtt rendezték és a szurkolók egész stadionos, három szintes élőképet mutattak be. A kezdőrúgást megelőzően a San Siro lelátói piros-fekete színekben pompáztak és három rövid, de annál szívhez szólóbb üzenetet formált a több mint 70 ezer Rossoneri-drukker a szeretett klubjának címezve. A szurkolói koreográfiáról készített lenyűgöző felvételek itt megtekinthetőek.
A MilanNews és a Sky Sport Italia tájékoztatása szerint összesen 74 320 néző volt jelen a San Siróban a Tottenham elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen és a klub mintegy 9,1 millió eurós bevételre tett szert a jegyértékesítésből.
A pontos összeg 9 133 842 euró, amely abszolút rekordnak számít nem csupán a Milan történetében, hanem egész Olaszországban is. Korábban még soha egyetlen olasz futballklub sem könyvelt el ekkora bevételt egyetlen mérkőzésnek köszönhetően.
Összehasonlításképpen ezt megelőzően az aktuális szezont tekintve a Milan rekordbevétele 6,8 millió euró volt, amelyet a tavaly októberi Chelsea elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen sikerült elérni 75 ezer néző jóvoltából.
8 hozzászólás
Na ilyenkor érződik, hogy mennyire fontos lenne egy saját stadion…
Miért is!? Hogy oda csak 60.000 ember férjen be?
Ráadásul valószínű emelt jegyárak miatt még az sem mindig lenne tele… Évente 4M körüli összeget fizet a Milan a San Siro-ért.
És nyilván ebben minden benne van, ha csak ennyi lenne, akkor miért akar annyira saját stadiont a két csapat? 🤔
Rekordbevétel, új szponzor, rekordbevétel….
Nincs pénz a csapatra…..
Olaszország az Európa. Felemelik a jegyárakat akkor is tele van a stadion ha van játék a pályán mert kifizetik simán.
Olvastál mostanában Olasz híreket? Azért nem egy csapat ultrái sem mentek meccsre, tiltakozva az emelt jegyárakra. Juventus stadionja 45.000-es és jelenleg 36526Fő az átlag nézőszám.
San Siro bérleti díjai:
https://www.acmilan.hu/2022/02/28/ennyit-fizet-a-milan-es-az-inter-a-san-siro-berleseert/
A szponzor adná a stadion nevét és akkor minden évben jönne plusz bevétel, amit zsebre rakhatna a tulaj. Továbbá abból is származna valami bevétel, hogy az irodákat is bérbe lehet adni, ami a modern stadionoknál már alapnak számít.
Rekordbevétel. De jó, akkor jöhet egy újabb igazgató