Nincs könnyű helyzetben a Milan, amely zsinórban 5 tétmérkőzés óta nyeretlen és a 2023-as évben eddig egyetlen meccset tudott megnyerni. Ismael Bennacer, a csapat középpályása köszönetet mondott a szurkolóknak a támogatásért.
A csapat egy hét leforgása alatt az Inter elleni 3-0-ra elveszített Szuperkupa-meccs után idegenben 4-0-ra kikapott a Laziótól a Serie A-ban, így komoly hullámvölgybe került Stefano Pioli együttese. A Rossoneri a következő fordulóban a Sassuolóval játszik és hazai közönség előtt lehet javítani.
Bennacer a hivatalos közösségi oldalán egy bejegyzést tett közzé a Lazio elleni megalázó 4-0-s vereséget követően és üzent a szurkolóknak.
„A kudarcot nehéz elfogadni, de a remény mindig győz.
Biztosak lehettek benne, hogy soha nem adjuk fel. Igyekszünk felismerni a hibáinkat és mindent megteszünk annak érdekében, hogy úgy teljesítsünk, ahogy megérdemlitek.
Köszönjük szépen a folyamatos támogatásotokat, ami ezekben a nehéz pillanatokban még nagyobb jelentőséggel bír.” – írta Bennacer.
A 25 éves középpályás az idei szezonban abszolút kulcsembernek számít a Milanban és a csapat eddigi 27 tétmeccséből mindegyiken pályára lépett a 2022/2023-as idényben.