Novemberben vált hivatalossá, hogy december 5-től Giorgio Furlani tölti be a Milan vezérigazgatói pozícióját Ivan Gazidis távozása után. Egy cikk erejéig bemutatjuk a klub új vezérigazgatóját.
Furlani 1979-ben született Milánóban, Olaszországban és gyerekkora óta Milan-szurkoló. 2018 júliusában – amikor az Elliott Management kezébe került a klub – csatlakozott a Milanhoz és az igazgatótanács tagja lett, ráadásul 12 évig dolgozott az Elliott portfóliómenedzsereként és pénzügyi elemzőjeként.
A 43 esztendős olasz szakember gazdasági és pénzügyi szakon szerzett diplomát a milánói Bocconi Egyetemen, majd a Harvardon elvégezte a mesterképzést üzleti adminisztrációból és nemzetközi tapasztalatokra tett szert. A Lehman Brothersnél kezdett el dolgozni elemzőként, majd a Silver Point Capital és az Apollo befektetési társaságok alkalmazásában is állt. 2010-ben csatlakozott az Elliotthoz és az amerikai vállalat londoni irodájának portfóliómenedzsere lett, majd idővel ő bonyolította le az amerikai alap tevékenységeit Olaszországban.
Először 2017-be került kapcsolatba a Milannal, amikor a klub akkori tulajdonosa, Yonghong Li hitelt vett fel az Elliottól a klub megvásárlásának finanszírozása érdekében. A kínai üzletember nem tudta visszafizetni a törlesztőt, ezért a Milan tulajdonjoga az amerikai alap kezébe került. Ekkor Furlanit beválasztották a klub igazgatótanácsába és Gordon Singerrel – az alapító és vezérigazgató Paul Singer fiával – együtt felelt a Milan gördülékeny működésének felügyeléséért.
Nem titok, hogy Furlani egészen fiatalkora óta rajong a Milanért és az elmúlt négy évben lehetősége volt alaposan betekinteni a labdarúgás világának működésébe. Az évek során több különböző projektben is részt vett a Milannál, az átigazolási kampánytól kezdve az UEFA-val való kapcsolaton keresztül az új stadionprojektig.
Furlani hosszú éveken keresztül Londonban élt a családjával, azonban a vezérigazgatóvá történő előléptetése után a feleségével és három gyerekével együtt visszaköltözött a szülővárosába, Milánóba.
1 hozzászólás
Szép…