2022. december 02., péntek

Simán nyert a Milan és bejutott a legjobb 16 közé

-

A Milan hazai pályán magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott az osztrák élvonalban szereplő RB Salzburg ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában, így csoportmásodikként kiharcolta a továbbjutást a nyolcaddöntőbe.

Fantasztikus hangulat és közel teltház – mintegy 74 ezer néző – fogadta a csapatokat a kezdőrúgást megelőzően. A Milan nem bízott semmit a véletlenre és negyedórán belül megszerezte a vezetést, méghozzá Sandro Tonali szöglete után Olivier Giroud fejesével. Ezt követően felélénkült az osztrákok játéka, viszont mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek. Ciprian Tatarusanu állta a sarat és nagyon jól védett. A Rossoneri rögtön a szünet után növelni tudta az előnyét: a 46. percben Rade Krunic fejjel volt eredményes.

Bő tíz perccel később újra betalált a Milan és egy védelmi hiba után Giroud közelről a hálóba bombázott, megszerezve csapata harmadik és saját maga második gólját. Végül a 91. percben a csereként pályára lépő Junior Messias beállította a 4-0-s végeredményt – Giroud előkészítése után.

A Milan a második helyen zárt az E-csoportban és továbbjutott a nyolcaddöntőbe. Legutóbb kilenc évvel ezelőtt, 2013 őszén történt meg, hogy a piros-feketék a kieséses szakaszba jutottak a BL-ben.

MILAN – RB SALZBURG 4-0
Időpont: 2022.11.02. 21:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Mateu Lahoz
Gólszerzők: Giroud (14., 57.), Krunic (46.), Messias (91.)
Sárga lapok: Okafor, Gourne-Douath

KEZDŐCSAPATOK:

AC MILAN (4-2-3-1): Tătărușanu; Kalulu (86′ Gabbia), Kjær, Tomori, Hernández (78′ Ballo-Touré); Tonali, Bennacer (68′ Pobega); Rebić, Krunić (78′ De Ketelaere), Leão (68′ Messias); Giroud.

Cserék: Jungdal, Mirante; Dest; Díaz; Origi.

FC SALZBURG (4-3-1-2): Köhn; Dedić, Solet (46′ Bernardo), Pavlović, Wöber (77′ Ulmer); Seiwald, Gourna-Douath (64′ Kameri), Kjærgaard; Sučić; Adamu (61′ Šeško), Okafor (77′ Koita).

Cserék: Mantl, Walke; Piątkowski, Van Der Brempt; Diarra, Kameri; Šimić.

E-CSOPORT:

# KLUB GY D V P
1. CHE 4 1 1 13
2. MIL 3 1 2 10
3. SAL 1 3 2 6
4. ZAG 1 1 4 4

ÖSSZEFOGLALÓ:

Ide kattintva megtekinthető.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

23 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Simán nyert? Magabiztos győzelem?😀
    Biztos mindenki látta az első félidőt? Hol volt a szűrés a középpályáról? Úgy mentek át rajtunk, mint kés a vajon.🙂 Más bíró tizit is fújt volna ellenünk, akár.
    Szóval gratulálok a fiúknak, de, hogy itt mi simán és magabiztosan…..

    • Egy 4-0- ás győzelemre mi mást lehetne írni, mint hogy magabiztos?
      Igen, voltak helyzeteik az osztrákoknak, de miután nem lett gól, azt nem nagyon szokták számolni.
      Amúgy meg pl. a 3. percben Theo kapufát rúgott, szóval a helyzeteket sem csak az osztrákok oldalán kellene felemlegetni.

  2. Az első félidőhöz kellett Tatarusanu is. Bevallom, mikor kiderült, hogy Maignan megsérült, én azt gondoltam, hogy elúszott a BL. De szerintem sokkal jobban véd az öreg román, mint amennyire tartjuk.
    Azért közben mi is rúghattunk volna többet már az első félidőben is, szóval igazságosan vezettünk.

    Kjaer volt hátul elégg bizonytalan, és Theo amilyen jó meccset játszott előre, olyan hülye labdaeladásai voltak hátul. Kicsit mintha túl okosan akartuk volna kihozni néha a lasztikat.

    Leao jól ment, de valahogy 2-3 meccs óta nem dönt jól, nem sikerülnek az utolsó megmozdulásai.
    Giroud-nál nagyon örültem, hogy pont most jutott eszébe, hogy kell gólt rúgni, meg úgy általában focizni. 🙂 Jól időzítette a formajavulást.
    Krunic megint bizonyította, miér tökéletes csereember, sallangmentesen focizott megint a gólján kívül is.
    Benna valami egészen félelmetesen jó volt, főleg az első 15-20 perc után. A második félidőben úgy ragasztotta sorra a labdákat 40 méterről Leaora, Giroud-ra, hogy élmény volt nézni, közben szerelt, labdát tartott… talán a legjobb 30-40 perce volt, amire emlékszem. Ha Giroud nem hozott volna össze 4 gólpontot, gondolkodás nélkül neki adnám az MVP-t.

  3. Öröm volt nézni a támadójátékunkat. És azt, hogy mennyire átérezték a srácok a meccs tétjét, mert látszott, hogy nagyon mennek, ahogy kell. De azért voltak itt gondok.

    Az első gól után jött az a rész, amitől tartottam. A fiatal, gyors, kreatív ellenfél szétfutott minket. Szerencsénk is volt, illetve Tata és Kalulu remekül hárított többször is. Ami viszont döbbenetes, az az, hogy Kjaer, Theo és főleg Tomori miket bakizott hátul. Megúsztuk mindet, és most ez belefért, de ez nem mindig lesz így, lásd Chelsea. Egy profibb csapat ezekből remekül meg tud élni ellenünk, és hátradőlve behúzza a 3 pontot. Valamit kezdeni kell a védekezésünkkel, mert az nagyon nem olyan, mint tavasszal volt, pedig nagyrészt ugyanazok alkotják.

    Összességében ma is elégedettek lehetünk, négy gólt vágtunk, jó meccs volt, és a Salzburg védelme segített is nekünk olykor. Mindenki odatette magát, még ha hibákkal is. A kiegészítő emberek is kaptak némi megérdemelt reflektorfényt, lásd Krunic. Megvan a továbbjutás, ráadásul győzelemmel, ami még több pénzt jelent. De hátul javulni kell, nincs mese.

  4. A srácok tudták mekkora a tét, ennek megfelelően mindenki odatette magát. Giroud élete meccsét jatszotta, Tatának jót tett a folyamatos játék, egyre magabiztosabb, és Bennacer is brutális volt, az ő szerződés hosszabbítása is legalább olyan fontos lenne, mint a Leaoé. Akik számomra kicsit kilógtak a sorból az Kjaer és Theo(nála legalábbis ami a védekezést illeti)
    Tudom, hogy innen már nem lesz könnyű meccs, de ha kifognánk a Porto-Benfica-Spurs hármasból valakit, akkor bizakodó lennék.

  5. Örülök a gólgazdag erőfitogtatós győzelemnek, gratula hozzá. Azért hozzá tartozik, hogy volt bőven helyzete az ellenfélnek, nekünk pedig rengeteg elbaltázott helyzetünk csak több volt a szerencsénk. Reméljük nem is sérült le senki sem. Istenem Giroud is úgy kell ebbe a csapatba mint egy falat kenyér. Mégegyszer gratulálok a csapatnak! 🔴⚫️

    (((Mentori húzás volt Piolitól, hogy lecserélte Leao-t. Miért? Mert finoman ismét bebizonyította neki nem ő viszi a csapatot a hátán tehát még nem nőtte ki a Milant.)))

  6. Tomori, Kjaer, Theo (Ő eléggé fáradtnak tűnt.) gyengék voltak, Giroud, Bennacer, Kalulu nagyon jók szerintem.
    A 16 között nekünk sajnos már nincs könnyű ellenfél. Az angolok szétfutnak, Bayern, Real nagyon erős, és a 2 portugál is elég jó, de talán Ők verhetők. Ha ez nem jönne össze, akkor a Bayernnek örülnék. Nincs Lewa, a gyors szélsőket pedig Kalulu és Theo megoldja, a Csupamócsingot meg Tomori vagy Gabbia. 🙂

  7. Én kipróbálnám Theot balszélsőként Leao helyén. Ha beválik, szerintem jó lenne, el lehet adni Leaot 150 misiért és megvenni még a hiányzó pár BL szintű játékost a csapatba… 🙂
    Theo előrejátéka szerintem veszélyesebb mint Leao-é, aki amúgy lehetne jobb, sőt, képességei alapján jobb is, de túlcifrázza. Szerintem még 1-2 sikeres év és olyan primadonna lesz belőle mint CR… én tartok ettől. És ha igazam van és abba az irányba mozdul tolvábbra is, akkor úgy sem tudjuk megtartani sokáig. Inkább adjuk el jó pénzért most. Theo meg brutál jó támadásban és úgy sem elég jó védekezésben. A gyors hátrasprintjeit tolhatná akkor is ha feljebb játszana…

    • A modern fociban elég ritkán működik már ha nem tükörszélső van elöl. Theo támadási kapacitása meg csalóka, mert pont akkor jó, ha helyet csinálnak neki, és hátulról indulhat, ezáltal nem kap emberfogást, és kihasználhatja a sebességét. Ha elöl kéne ácsorognia és helyből megverni valakit, nem sok köze lenne a meccshez, ráadásul kb csak kifelé tudna cselezni és beadni. A támadásai méregfogát tépnénk ki, ha egy sorral előrébb kerülne. Ha Leao nem hosszabbít és eladnánk jó pénzért, gond nélkül hoznánk egy normális szintű jobblábas szélsőt, ha nem a legfelső polcról akarunk, akkor előg nagy a választék, még a Salzburgban is Okaforok rohangálnak.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS