2022. november 29., kedd

Andriy Shevchenko ma 46 éves

-

Andriy Shevchenko, a Milan történetének második legeredményesebb játékosa ma ünnepli a 46. születésnapját.

Andriy Mikolajevic Shevchenko 1976. szeptember 29-én látta meg a napvilágot Dvirkivscsinában. Ez a kisebb ukrán falu is érintett volt a csernobili katasztrófában, ezért kilenc éves korában szüleivel együtt a Fekete-tenger partjára menekítették. Gyermekkorában bokszolni kezdett, később azonban a futball mellett tette le a voksát. Az ukrán csatár 1986-ban kezdett el ismerkedni a labdarúgás alapjaival, ekkor még meg is bukott egy kijevi sportiskolában labdavezetésből, ugyanakkor nagy mázlijára egy játékos megfigyelő meglátta benne a szunnyadó tehetséget, és négy évvel később ő is tagja volt a Dinamo Kijev 14 év alatti csapatának, amelynek színeiben egy bizonyos Ian Rush-kupán gólkirályi címet szerzett.

A felnőttek között 1994. október 20-án mutatkozott be, és ebben az idényben megszerezte első bajnoki-, BL-, és kupa-gólját is. Az igazi áttörést viszont az 1997-98-as idény jelentette, ekkor ugyanis a Bajnokok Ligájában remekül teljesítő Dinamo Kijevet a hátán cipelte, és csapata a mesterhármasával a csoportkörökben a Nou Campban győzte le 4-0-ra a Barcelonát. Az idény végére összesen 11 találatot jegyzett, ami az elődöntőig menetelést jelentette. Ekkor már tudni lehetett, hogy Sheva nem sokáig marad Ukrajnában, hiszen számos kérője akadt, amelyek közül végül az AC Milant választotta.

Andriy 1999-ben csatlakozott az olasz óriáshoz, amely a játékjogáért cserébe mintegy 25 millió dollárt fizetett. 1999. augusztus 28-án debütált új csapatában és egy Lecce elleni bajnoki mérkőzésen rögtön gólt is szerzett (a mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult). Első idényében 32 bajnokin 24 gólt szerzett, amely gólkirályi címet is jelentett, és ő volt az első, aki ezt külföldiként az első idényében véghez tudta vinni. Az elkövetkezendő években ugyan a Milannal nem nyert komolyabb trófeákat, de folyamatosan a Serie A gólkirálya lett, és a 2001-02-es idényben a BL-ben 9 góllal ismét diadalmaskodott.

2003-ban azonban megszerezte első nevesebb kupáját, ami nem más, mint a Bajnokok Ligája serleg volt. Ez az idény nem kezdődött túl fényesen a támadó számára, hiszen a Slovan Liberec elleni BL-selejtezőn súlyosan megsérültek a térdszalagjai és hosszú hónapokat kellett kihagynia. Ekkor egyébként híres volt a Rossoneri arról, hogy klasszis labdarúgók alkották a csapat támadósorát (Sheván kívül Filippo Inzaghi, John-Dahl Tomasson és Rivaldo is a mester rendelkezésére állt). Ennek ellenére nagyon fontos találatokat jegyzett a Bajnokok Ligájában és többek között a döntőben is ő lőtte be az utolsó tizenegyest (akkoriban a Juventussal vívott harcot a klub a serlegért, és 0-0-s eredményt követően tizenegyesek döntöttek a kupa sorsáról).

2003/04-es szezonban viszont mindent elsöprő sikert aratott és ugyanúgy 24 góllal ismét a Serie A gólkirálya lett. Noha a BL-ben nem sikerült az ismétlés (a Deportivo ellen aratott 4-1-es siker után Spanyolországban 4-0 arányban győzte le a Depor a Rossonerit), de egy Roma ellen megnyert bajnoki után az együttes megszerezte története 17. bajnoki címét. Shevchenko 2004-ben megnyerte az Aranylabdát.

Meggyőző teljesítménye során a Siena ellen megszerezte 100. milanos-gólját, és az év végén az Aranylabda-szavazáson is meggyőző sikert aratott. A szezon elején előbb arc-, majd combsérülése volt, de ez nem gátolta meg abban, hogy egymaga ejtse ki a BL-ben a városi rivális Inter csapatát. Sajnos a döntőben a Liverpool ellen már ő sem tudott mit kezdeni (az angolok ellen még 3-0-s előnyük is volt az olaszoknak, de a Vörösök hat perc alatt ledolgozták hátrányukat, és begyűjtöttek a serleget).

2006-ban az ukrán sztár bejelentette, hogy kész elhagyni Milánót és csatlakozik Roman Abramovich csapatához, a Chelsea-hez. A Kékek mintegy 50 millió eurót fizettek érte és kérésére megkapta a kedvenc mezszámát, a 7-est. Augusztus 13-án a Community Shield döntőjében bemutatkozott, gólt szerzett, ám csapata 2-1-re kikapott. A szezon közben hosszabb sérülések miatt nem tudott csapata meghatározó tagja lenni, ugyanakkor szétszórtan fontos találatokat jegyzett (egyenlített a Porto és a Valencia ellen a BL-ben, és az FA-kupában a Tottenham ellen is eredményes volt).

A 2008/2009-es szezonban Shevchenko kölcsönben visszatért a Milanhoz, de összesen 26 mérkőzés alatt karcsú két találatot ért el. Egy félidény erejéig ezt követően visszatért Londonba, de 2009 telén visszakerült nevelőegyesületéhez, a Dinamo Kijevhez, ahol 2012-ig játszott, majd bejelentette visszavonulását.

Shevchenko összesen 322 tétmeccsen öltötte magára a piros-fekete mezt és ezeken 175 gólt szerzett, amellyel ő a Milan történetének második legeredményesebb futballistája Gunnar Nordahl után.

VÁLOGATOTT:

Az ukrán válogatott színeiben 1995. március 25-én mutatkozott be és hosszú évekig viselte a csapatkapitányi karszalagot. Tizenhat év alatt 111 összecsapáson 48 gólt lőtt, amivel a mai napig ő a legeredményesebb ukrán futballista.

EDZŐI KARRIER:

Az edzői képesítésének megszerzése után 2016 februárjában csatlakozott az ukrán válogatott szakmai stábjához, majd pár hónappal később kinevezték szövetségi kapitánynak. A stábjában másodedzőként segítette a munkáját a korábbi Milan-legenda, Mauro Tassotti. Sheva összesen négy és fél évig irányította Ukrajnát és összesen 52 meccsen ült a kispadon. 2021 novemberében mindössze három hónapig a Genoa vezetőedzője volt, azonban 11 meccs után menesztették.

ANDRIY SHEVCHENKO

ADATOK:

Születési dátum: 1976.09.29.
Születési hely: Dvirkivscsina, Ukrajna
Poszt: csatár
Magasság: 1,83 m
Eltöltött szezonok a Milanban: 8
Mérkőzések a Milanban: 322
Gólok a Milanban: 175

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 1999.08.29. Lecce-Milan 2-2
Olasz kupa – 1999.12.02. Atalanta-Milan 3-2
Premier League – 2006.08.20. Chelsea-City 3-0
Ukrán bajnokság – 1994.11.08. Shakhtar-Kijev 1-3
BL – 1994.11.23. Spartak-Kijev 1-0
UEFA kupa – 2001.09.20. BATE-Milan 0-2

MEGNYERT TRÓFEÁK:

DINAMO KIJEV

Ukrán bajnokság: 5x – (1994–95, 1995–96, 1996–97, 1997–98, 1998–99)
Ukrán kupa: 3x – (1995–96, 1997–98, 1998–99)
Ukrán szuperkupa: 1x – (2011)

AC MILAN

Scudetto: 1x – (2003–04)
Olasz kupa: 1x – (2002–03)
Olasz szuperkupa: 1x – (2004)
Bajnokok Ligája: 1x – (2002–03)
Európai szuperkupa: 1x – (2003)

CHELSEA

FA-kupa: 1x – (2006–07)
Ligakupa: 1x – (2006-07)

Isten éltesse sokáig!

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

3 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS