A várakozások szerint csütörtökön orvosi vizsgálatokon vesz részt Milánóban.
Paolo Maldiniék az elmúlt napokban tárgyalásban álltak a német élvonalban szereplő Wolfsburg vezetőségével Aster Vranckx szerződtetését illetően és a legújabb beszámolók szerint megszületett az egyezség a transzferről.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja közölte, hogy megvan a megállapodás a Milan és a Wolfsburg vezetői között Vranckx átigazolásáról. A hírt Gianluca Di Marzio, Nico Schira, és a L’Equipe is megerősítette. A megegyezés értelmében a 19 éves középpályás kölcsön+opcióval csatlakozik a csapathoz.
A Calciomercato jelentése szerint a Rossoneri 1,5 millió euróért veszi kölcsön Vranckx-ot egy 12 millió eurós vásárlási opcióval, így a tranzakció teljes költsége 13,5 millió euró lesz – amennyiben a Milan él az opcióval. Ezen felül a Wolfsburg részesedést kaphat a játékos átigazolási árából a jövőbeli klubváltása esetén.
A várakozások szerint a belga utánpótlás-válogatott középpályás ma este érkezik Milánóba és csütörtökön a délelőtti órákban vesz részt a kötelező orvosi vizsgálatokon, majd aláírja az 1+4 évre szóló szerződését. A játékos egy szezont töltött Németországban és most Olaszország felé veszi az irányt a pályafutásának új fázisában.
6 hozzászólás
Hogy működik ez ilyenkor? Ma este 8-kor zárul a piac, de csak holnap lesz az orvosija? Gondolom még a feltöltik a papírjait a rendszerbe, de vissza lehet vonni, ha gond lenne?
Holnap éjfélkor zár a piac
Ja, akkor benéztem valamit. Köszi!
Nem szeptember 1 éjfélkor zár?
Az az érzésem h. jó lesz. U21-es belga válogatott kapitánya. Ismerve manapság az utánpótlásuk erejét, minimum jó sansz van rá h. beválik, de bukni nem fogunk rajta.
Még lehetőséget is fog kapni, mivel hiány posztra jön. Hajrá!
Egy jobb szélső kell, de oda egy azonnali komolyabb erősítés.
Az erő legyen veled Asterix!