Tizenegyesből született a Milan első találata a 2022/23-as idényben és a mérkőzést követően az Udinese edzője mellett az igazgató is felháborodottan nyilatkozott a megítélt büntető miatt.
A Milan szombat este a San Siróban fogadta az Udinesét az 1. forduló nyitómeccsén és már rögtön a kezdőrúgást követően előnybe került a vendég együttes Rodrigo Becao fejesével. A 11. percben jött az egyenlítés, méghozzá Theo Hernández révén tizenegyesből. Brahim Diaz lövését Marco Silvestri kiütötte, majd a kipattanóra érkező Davide Calabriát buktatta Brandon Soppy – a büntetőt videózás után ítélte meg a játékvezető.
A La Gazzetta dello Sport a mai számában a játékosok mellett a játékvezető teljesítményét is értékelte. A lap szerint helyes döntés volt a VAR-szobában helyet foglaló Paolo Mazzolenitől, hogy jelezte Livio Marinelli felé az esetet. Soppy keményen belépett és elkaszálta Calabria lábát, ami miatt jogos a tizenegyes.
Az Udinesénél egyáltalán nem értettek egyet Marinelli ítéletével és Andrea Sottil edző mellett a klub igazgatója, Pierpaolo Marino is kiakadt a VAR-ra.
Sottil: „Természetesen nem vagyok elégedett az eredménnyel, de ha tisztán elemzem a mérkőzést, akkor a srácok jó meccset játszottak. A harmadik és a negyedik kapott gólnál óvatosabbnak kellett volna lennünk. Sajnálom az eredményt. Az is igaz, hogy a meccs elején történt eset egyáltalán nem volt tizenegyes. Ez hatással volt a mérkőzés alakulására és a végeredményre.”
Marino: „Úgy látom, hogy irányelveket határoznak meg a VAR működését illetően és egymás után tartják az értekezleteket, de végül mégis figyelmen kívül hagyják ezeket az irányelveket. Mazzoleni és a VAR beavatkozása logikátlan volt és remélem, hogy magyarázatot kapunk rá. A játékvezető látta a szituációt és döntött. Nem értem, hogy miért kellett visszafújni, a VAR ebben az esetben megzavarta a játékvezetőt és a játékosokat is. Kíváncsi lettem volna a meccs alakulására, ha nincs a tizenegyes, mert sokkal nehezebb dolga lett volna a Milannak. Úgy érezzük, hogy a VAR megkárosított minket.”
Ezt megelőzően legutóbb 8 hónappal ezelőtt, január 17-én ítéltek tizenegyest a Milan javára egy Spezia elleni mérkőzésen.
VIDEÓ:
https://twitter.com/TomoriEnjoyer/status/1558752599444262919
6 hozzászólás
Kicsit vicces, hogy az az Udinese van felháborodva, amely tavasszal kezezős góllal szerzett pontot a Milan ellen. Ami aztán könnyen súlyosan befolyásolhatta volna a bajnoki címet. Akkor valahogy nem volt semmi probléma az Udinénél, nem volt felháborító a VAR működése és az irányelvek.
Nem kell túldramatizálni, mert teljes mértékben fújható volt a tizenegyes. Meglepően végig korrekt játékvezetés volt és kézben is tudta tartani a meccset, így kell csinálni. Igazából már az csoda volt, hogy Calabriánál nem lett komoly sérülés a vége és folytatni tudta a játékot, mert itt a védő alaposan beleszállt és mindent vitt, mint a tornádó.
Az Udinese igazgatója jobban tenné, ha inkább a saját játékosain kérné számon azt a bénázást, amit a harmadik és a negyedik Milan gólnál leműveltek.
A sokadik visszajátszás után sem látom, hogy hol érte el Soppy a labdát, cask azt ahogy ledarálja Calabriát… Innentől meg nincs mit magyarázni.
Akkor biztos nem voltak felháborodva mikor tavai kézzel beütött labdával mentettek pontot maguknak
Furcsa szituáció volt, de nem igazán érthető a felháborodás. A büntetők tipikusan olyan szituációkból születnek (a kapusok szabálytalanságait nem számítva), amikor a támadó labdát birtokol, és a védő megrúgja az ellenfél lábát, ellöki, visszahúzza stb. Itt az volt zavaró, hogy Calabria nem birtokolta a labdát, és miután belepöckölt, esélye sem volt arra, hogy meg- vagy visszaszerezze. Ezt követően érkezett a védő, és letarolta Calabriát. Erre még az amerikai futballban is dobják a sárga zászlót szükségtelen durvaságért. Semmilyen szabály nem szól arról, hogy a lökésnek, buktatásnak, rúgásnak, vissza- vagy lerántásnak stb.-nek labdás (azaz labdát birtokló) vagy labda nélküli támadóra kell irányulnia ahhoz, hogy a 16-oson belüli elkövetése esetén büntetőt érjen. Ha ez a pálya más részén történik, akkor is szabálytalan. Emlékezhetünk egy tíz évvel ezelőtti Barcelona-Milan BL-meccsre, amelyen egy szögletet követően egy nagysemmire kapott büntetőt a Barca, amikor egy sima dulakodás után Nesta vitte földre az egyik katalánt. Itt most a lényeg az, hogy a labda több tíz méterre volt az esettől, de a (vélt) szabálytalanság elkövetése miatt a bíró befújta a tizenegyest.
Amiért viszont mégsem lehet lesöpörni az asztalról Marino nyilatkozatát, az azért van, mert a bírónak a szituációt látnia kellett, és ő továbbot intett. Nem arról volt tehát szó, hogy a bíró látta vagy nem látta, hogy a védő lábat vagy labdát talált, hanem mintha ezt a bíró egy sima ütközésnek tekintette volna, amikor a védő a lendülete miatt nem tudott mit csinálni, és ez alapján a szituációt úgy értelmezte, mint páran (köztük én is) a meccs nézése közben a chaten, hogy erre nem kell büntetőt ítélni. Marinónak tehát abban lehet igaza, ami a VAR kapcsán (is) fel szokott merülni problémaként, meg persze a tizenegyeseknél is, hogy mi a büntető, mi nem az, mit néz és miért néz vissza a VAR. Marino rávilágított egy furcsaságra, miszerint a bíró értelmezése szerint egy-egy szituáció megítélésénél valami nem büntető, a VAR szobában ülők szerint viszont büntető. Ez pedig olyan kellemetlen helyzeteket eredményezhet, mint amilyen a mostani is volt, mert ennél az esetnél nem a láttam-nem láttam esete, hanem szabályértelmezési probléma állt fenn. Kérdés, hogy ennek hátterében mi állhat; a játékvezetői testület szabályértelmezése (illetve annak nem egyértelműsége), vagy tényleg csak egyedi eset volt, és ez a bíró ezt a tételt nem tanulta meg.
Nem lehet, hogy inkabb arrol van szo, hogy a biro azt hitte/latta, hogy a vedo egy hangyafasznyit is belert a labdaba, mielott letarolta volna Calabriat? Hozzateszem, hogy akkor sem lett volna kerdes, mert mezonyben is szamtalan olyan eset van, amikor a labdat is eltalalja a jatekos, megis sima szabalytalansag.
Pont lemaradtam amúgy a szituról, de én másgelől közelítem meg a kérdést: nem lehet, h a spori egyszerűen csak áthárította a felelősséget?
Persze ebben az esetben is felmerül a szabályértelmezés kérdése. Lehet, h a bíró nem volt 100%-ig biztos a helyes ítéletben, ezért „jó partjelzőkhöz” hasonlóan kivárt: „majd szólnak, ha volt valami!”