Pierre Kalulu, a Milan védője bizakodóan várja a 2022/2023-as idényt és elmondása szerint a személyes céljai között szerepel, hogy a játék minden fázisában fejlődjön a pályán. A francia utánpótlás-válogatott védő azt is elárulta, hogy mindig nagy elvárásokat támaszt önmagával szemben.
A FEJLŐDÉSÉRŐL
„Külső szemmel gyorsnak tűnhetett a fejlődésem, azonban nekem túl lassú volt, mert mindig sokat várok el önmagamtól. Amikor fiatal vagy, mindent bele kell adnod, hogy itt legyél. Nem engedheted meg magadnak, hogy stresszelj, hagyni kell, hogy a futball beszéljen helyetted.”
AZ ÚJ SZEZONRÓL
„Jól készülünk az új idényre. Ugyan a dolgok még nem tökéletesek, de készülünk az augusztus 13-i rajtra. Mindig többet és többet akarunk tenni. Lehet, hogy megnyertük a bajnokságot, de a következő szezon még fontosabb lesz számunkra, mert fiatal csapat vagyunk sok minőségi játékossal. Tisztában vagyunk azzal, hogy még nehezebb nyerni, ha a többi csapat erősödik. Szeretnénk jól teljesíteni a Bajnokok Ligájában is. Egyénileg az a célom, hogy javítsak a játékomon minden szempontból: technikában, mentálisan és erősebb legyek a pályán.”
A MECCSNAPTÁRRÓL ÉS A VB-RŐL
„Optimista vagyok az idei szezont illetően. Nagyszerű lesz a játékosoknak, de a végére nagyon el fogunk fáradni, mert sok mérkőzésünk lesz. A szurkolóknak is szórakoztató lesz, mert a novemberi világbajnokság után folytatódik a bajnokság. Minden játékos jobbnak és erősebbnek tűnik a következő szezonra.”
ADLIRÓL
„Sokkal egyszerűbb, ha könnyedén tudsz kommunikálni a csapattársaiddal. A kultúra lehet más, de jó dolog, ha megvannak a hasonlóságok a csapattársak között. Adlin múlik, hogy letegye a névjegyét a Milanban, eddig nagyon jól kezdett.”
A CSAPATRÓL
„Nagyon hiszünk magunkban. Jól tudunk kommunikálni a pályán, ami megkönnyíti, hogy egységesek legyünk.”
5 hozzászólás
Ez a srác vér profi, hatalmas értékünk lesz minden tekintetben. Hatalmas gratula annak aki felfigyelt rá.
Amennyire tudom a hatvedekrol mindig Paolo mondja ki a vegso szót.
Theo volt az első…
Aki felfigyel viszont Moncada es társai.
Nekem is nagy kedvencem. Remélem még nagyon sokáig fogjuk Milán mezben látni ❤️🖤
Az első pár meccsén csapnivaló volt,de utána óriási ugrás következett be nála pozitív irányba. Talán onnantól kezdve,h középre került.