A francia utánpótlás-válogatott játékos remek teljesítményt nyújtott a Zalaegerszegi TE elleni felkészülési mérkőzésen.
Yacine Adli ezúttal csereként pályára lépve kapott lehetőséget az előszezon harmadik felkészülési mérkőzését. Ahogy az Alemnno Lamine és a Köln ellen, a 21 éves játékos ezúttal is nagyon jó benyomást keltett a játékával. Adli a 61. percben lépett pályára Brahim Diaz helyett és az utolsó fél órában játszott belső középpályásként illetve támadó-középpályásként is.
A francia játékos egy gólpasszt osztott ki a mérkőzésen, ő készítette elő Rade Krunic gólját, amellyel 3-2 lett az állás.
4 hozzászólás
Jó szeme van a játékhoz.
Az ideg evett, amikor az egerszegi visszahúzta. Persze azt is értem, hogy a Jancsikának az élete 90 perce volt ez a sör-virsli meccs.
Emelett is faragták rendesen.
Adli úgy ment a pályán, mint a rakéta.
Nagyon gyors egy az egyben szerintem nem tudják majd szabályosan szerelni.
Az a visszaràntàs még finoman szólva is piros lap volt,nyílvàn nem ezen múlott,de 2kézzel taktikai fault..
Egyre inkább arra gondolok, hogy Brahim, Adli cseréje lehet majd. Gyorsabb a töröknél, és jól használja ki ezt. Olyan Diaz+Chal keverék. Ez nagyon tetszik.