A szerda délutáni belgiumi csúcstalálkozón nem született meg a végső megállapodás a Milan és a Club Brugge vezetősége között Charles De Ketelaere klubváltásáról, azonban továbbra is optimizmus van a felek között és folytatódnak a tárgyalások.
Paolo Maldini és Frederic Massara gépe a milánói Linate repülőtérről indulva 12:35-kor landolt az ostendei reptéren Belgiumban, majd a délutáni órákban személyesen tárgyaltak a Brugge vezetőségével annak érdekében, hogy megállapodjanak és lezárják a transzfert.
Fabrizio Romano és Gianluca Di Marzio tájékoztatása szerint Maldiniék csúcstalálkozója a Club Brugge vezetőivel pozitív volt, azonban még nincs meg a teljes körű megállapodás. Az elkövetkező órákban folytatódnak a tárgyalások a klubok között. A mai találkozón a Club Brugge vezetősége egyértelművé tette a meghatározott vételárat De Ketelaere játékjogáért. A pontos összeg nem szivárgott ki, a tárgyalások ezen a ponton rendkívül bizalmasak. A MilanNews közölte, hogy a Milan a következő órákban – szerda este és csütörtök reggel között – megteszi az új hivatalos ajánlatát.
A HLN belga forrás szerint még mindig különbség van a Milan ajánlata és a Brugge által kért összeg között. Maldini és Massara szerda este Belgiumból visszatért Milánóba.
Maldini szavai a Milánóba érkezést követően: „Hogy ment? Jól… Magabiztosak vagyunk. Sikerül lezárni az üzletet? Megpróbáljuk!”
10 hozzászólás
Hát ezek nem fognak engedni a követelésükből. Keményen tolják. Vagy kicsengetjük a kért összeget, vagy bukjuk a srácot.. Ez van!
Meglesz ez, de nagyon nyögvenyelősen alakulnak a dolgok. Valahol őket is meg lehet érteni, mert a klubtörténet legnagyobb pénzét kaphatják a játékosukért. De mivel valószínűleg nem lehet már messze a Milan, ez így már szarrágás a belgák részéről. Mintha húznák az időt, hátha megjelenik egy nagy klub egy nagyobb ajánlattal.
Kivéve, ha CDK megszívatja őket, máshova nem ír alá, és marad a téli átigazolási időszakig, amikor már csak fél évvel kevesebb lesz hátra a szerződéséből. Akkor fele ekkora összegek lennének terítéken. Sajnos ez nem tűnik valószínűnek, mert a hírek szerint már kvázi el is köszönt a szurkolóktól. Bár nyilván nem tudjuk, hogy tényleg konkrétan minket akar, vagy valami tradicionális jó csapatot, akik eséllyel élik túl a BL csoportkörét.
Attól tartok, ha nekünk nem jön össze, akkor jön valami gazdag csapat, akik ugyanannyit letesznek a Brugge asztalára, mint a Leeds, csak épp ott vannak a BL-ben is. Akkor CDK jó eséllyel oda fog menni, és legyünk őszinték, az is lenne a racionális döntés a karrierje szempontjából. Bármennyire rosszul is esne ez nekünk. A helyében nem sokan várnának egy olyan csapatra, amely nem volt képes kifizetni az árát.
Ebben nem értek egyet!
Racionális döntés egy másik nagy csapatba menni ahol bizonyosan a padot koptatná?
Egy 10 es játékosnak most a Milan az egyik legjobb választás. Nincs poszt rivális, (Maldini és Diaz sem az) ergo egy friss olasz bajnok csapatban lehet a fix 10 es szerep az övé. BL ben pedig első kalaposak vagyunk.
Szerintem a játékos szempontjából egy tökéletes célállomás vagyunk.
Az előbb egy oldalon már azt olvastam, 35 millióért megvettük. Mit össze nem írnak….
Mondtam, h nem lesz elég. A kezdő 20 M-k meg gagyi volt. Itt nincs mese, vagy van rá pénzünk vagy átadjuk a kilincset mÁsnak…
Tudom, nem a mi pénzünk, meg szűkös a keret (nem ezt vártuk), de ennyit sz.rozni… Vicc. Már itt kellene edzenie. Előbb-utóbb CDK is megunja…
Nyilván nem azt vártuk, hogy 5-6 soktízmilliós játékos veszünk hirtelen, de mindjárt kezdődik a szezon, és Origin kívül még senki nem jött új igazolásként.
Ennyit sz.rozni… Vicc. Vagy fizessük ki az árát, vagy keressünk más alternatívát, valamint a többi lyukas posztot is jó lenne betömni, mert mindjárt kezdődik a szezon.
Nyilván nem 50-60 milliós játékosok tömkelegét vártuk a tulajdonosváltás után sem, de megint aug. 31-én igazolunk majd 1-2 diszkont játékost?
Legújabb hírek. Kiszivárgott, hogy bár nem fogadták el a belgák a tegnapi ajánlatot, de végre kinyögték, mit szeretnének. 4-5M plusz esetén meglesz a zöld lámpa. Magyarul a 32 milliós ajánlathoz ennyit kellene hozzácsapnunk. Nem nagyon engednek, miért is tennék. A bónuszok és továbbadási részesedések révén próbálták Paolóék puhítani őket, de eddig hiába. Viszont a Leeds közben emelte a tétet 40 millióra, ennek dacára a belgák annyiból korrektek, hogy CDK preferenciái miatt nekünk van tárgyalási elsőbbségünk. Magyarul 36-37 millió körül lesz a vége. Hogy ebből mennyit lehet egyéb módozatokra átváltani, és mennyi az, amit kápéban kérnek, az nyilván további tárgyalások kérdése, de egyelőre úgy tűnik, nekünk áll a zászló. Ha azt a kis pluszt még mellé tudjuk tenni.
A hét végéig el fog dőlni, ez a klub belső határideje a bizniszre. Ezalatt kell produkálni egy olyan ajánlatot, ami a belgák számára elfogadható.
Most viszont azt is olvastam, hogy a klub nem emel, mert ez már egy fair ajánlat, és 48 órát ad a Brugge-nek, hogy elfogadja, különben más célpontok felé nézünk.
Nem tudom, mi az igazság, írnak már mindent. De az biztos, hogy most ez a nemzetközi piac sagája, amit mindenki figyel. Ki kuncogva, ki kárörvendően, ki reménykedve. Akárhogy is, a héten kiderül.