“Nem elégedhettünk meg egy újabb második hellyel”

1

Stefano Pioli, a Milan trénere interjút adott az Athletic weboldalnak és kitért többek között a klub irányvonalára, a szakmai stábra, a vezetőség munkájára, a Scudetto megnyerésére és a szezon két kulcsfontosságú pillanatára is.

“Nem tudom, hogy ki aludt a Scudetto-serleggel. Őszintén szólva az érzelmektől olyan intenzív volt az éjszaka, hogy fogalmam sincs. Miután visszatértünk Reggio Emiliából, a játékosok kimentek ünnepelni, így nem tudom, hogy magukkal vitték vagy a Casa Milanban hagyták.”

A MILÁNÓI ÜNNEPLÉSRŐL
“Az egész napunk arról szólt, hogy az egyik csodálatos érzés után jött a másik. A legjobb dolog, ami történhetett velünk, hogy megoszthattuk ezt a sikert a szurkolóinkkal. Az volt a legörömtelibb az egészben, hogy mindannyiukat ilyen boldognak láttuk.”



A KLUB IRÁNYVONALÁRÓL
“Egyértelmű volt az irányvonal, amit a klub követni akart és tájékoztattak erről. A klub rendíthetetlen volt és rengeteg támogatást kaptunk. Amikor sok fiatal játékossal dolgozol, akkor időre és bizalomra van szükséged. Ezt a klub megadta nekünk. A vezetőség nem csupán fiatal játékosokat igazolt nekem, hanem jó fiatal játékosokat, akik sok kvalitással rendelkeztek. Továbbá olyan magas szintű játékosokkal dolgozhattam együtt, mint Giroud, Ibrahimovic, Kjaer, Florenzi vagy éppen Maignan, akik már nagy tapasztalattal rendelkeztek klub és válogatott szinten egyaránt, valamint versenyeztek bajnoki címért. Ők a fiataloknak és számomra is referenciapontot jelentettek.”

A SZAKMAI STÁB ÉRDEMEIRŐL
“Olyan edzői stábom van, akik lehetővé teszik számomra, hogy nagy mértékben a játékosok menedzselésére tudjak koncentrálni, szakmai szinten és emberileg egyaránt. A statisztikák fontosak, de az edző észlelései és ösztönei a legfontosabbak. Nehéz elképzelni azt, hogy csak azért válasszak egy játékost, mert az elemzőm azt mondja róla, hogy magas a passzpontossági mutatója.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Nagyon megbízom az érzéseimben. Szeretem figyelni a játékosaimat és megpróbálom megérteni, hogy mi jár a fejükben, amikor eldöntöm, hogy kit küldök pályára. Általánosságban a csapatként és az egyénileg történő fejlődéshez van egy notebookunk 6-7 olyan különböző statisztikai mutatóval, amelyekre fókuszálni próbálunk, hogy előnyösebb helyzetbe kerüljünk.”

TONALIRÓL
“Sandrónak a tavalyi szezon volt az első tapasztalata nagy klubban, ezáltal nagyobb volt a nyomás rajta. Vannak pillanatok, amikor nem vagy csúcsformában. Sandro tavaly nagyon sokat szenvedett, aztán egy évvel később láttuk az igazi Tonalit a pályán.”

A KULCSPILLANATRÓL
“A kulcsfontosságú pillanat az volt, amikor tavaly július 6-án találkoztunk Milanellóban az előszezon első napján. Egymás között beszélgettünk a céljainkról és magas célt kellett kitűznünk. Nem elégedhettünk meg egy újabb második hellyel. Ez fontos pillanat volt, mert láttam a játékosokban, hogy tisztában vannak azzal milyen jók. Pozitivitást és önbizalmat láttam a játékosokban. Ezek az érzések nagyon fontosak az edző számára egy új szezon elején.”

KJAER SÉRÜLÉSÉRŐL
“A szezon közepén egy nagyon fontos játékosunkat veszítettük el, nem csak szakmai értelemben, hanem emberileg is. Simon egy igazi vezér.”

A JANUÁRI MERCATÓRÓL
“Megbeszéltük a vezetőséggel. Így láttuk a helyzetet: vagy megpróbálunk hozni egy olyan szintű játékost, mint Kjaer vagy Tomori – de nem volt ilyen -, vagy bízunk a rendelkezésünkre álló játékosokban és őket fejlesszük. Ismét bebizonyosodott, hogy igazunk volt, mert Kalulu fantasztikusan játszott és a szezon meglepetését okozta.”

A BAJNOKI CÍMRŐL
“Megismétlem, amit korábban mondtam: mindig is hittünk benne. Véleményem szerint két mérkőzés volt, amelyen a Scudetto múlt. Az egyik az Inter elleni győzelem volt, mert akkor egy vereség esetén nagyon nehéz lett volna visszavenni az első helyet a szezon hátralévő részében. A másik az utolsó percben aratott győzelmünk volt a Lazio ellen Rómában, amely azután született, hogy hét közben az Inter kiütött minket az Olasz kupa elődöntőjében. Ezek a pillanatok még nagyobb önbizalmat adtak nekünk és még inkább azt éreztük, hogy meg tudjuk csinálni. A szezon végén egyértelműen nekünk volt a legnehezebb a sorsolásunk és az a tény, hogy megnyertük az utolsó hat meccsünket nagyon jól mutatta a játékosaim képességét és mentális erejét.”

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Korrekt interjú a Mestertől, mint mindig. Azért arra a notebook-ra a fejlesztendő statisztikai mutatókkal kíváncsi lennék 😀

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet