Sanches 20 millió euróért érkezhet a Milanhoz

17

A RedBird hatalomátvételét követően egyre inkább kezd fellendülni a Milan mercatója és Divock Origi után újabb transzfert zárhat le a klub vezetősége.

Renato Sanches, a Lille játékosa már hosszú hónapok óta a Milan konkrét célpontjai között szerepel és a tárgyalások mostanra előrehaladott szakaszban járnak. A klub eltökélt szándéka a középpálya megerősítése, ugyanis Franck Kessié mellett Tiémoué Bakayoko is távozni készül, miután nem része a terveknek.

A MilanNews információi szerint valóban nagyon közel a megállapodás Sanches érkezéséről és az elkövetkező napok sorsdöntők lehetnek a tárgyalás pozitív lezárása szempontjából. Az Európa-bajnok portugál középpályás körülbelül 20 millió eurós átigazolási árral érkezhet a Lille-ből.



A portál hozzátette, hogy a transzfer megvalósulása esetén Sanches évi 4 millió eurót tehet zsebre Milánóban, valamint aláírási bónusz is jár. Állítólag a piros-feketéknek sikerült lecsökkenteni a játékos bérigényét 6 millió euróról 4 millióra. A 24 éves középpályás három éve erősíti a Lille együttesét és jövő nyáron jár le a szerződése.

Paolo Maldiniék tárgyalásban állnak az ügynökével, Jorge Mendes-zel. A vezetőség optimista és bízik abban, hogy a Sanches-üzlet nyélbe ütésével tovább erősíthetik a kapcsolatot és ennek további pozitív hatása lesz a Rafael Leao szerződésének meghosszabbításáról folytatott tárgyalásokra.

17 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Már látom a jövőt, ahogy szabadulni akarunk a Mendes ügynökség játékosaitól.
    Mendes nagyobb szarkavaró lesz, mint Raiola kollégája.

  2. Mendes csak a dolgát végzi és nem 10 milliós fizetést szeretne az embereinek! Európa bajnok játékos Sanchez és 6 millióról lealkudták 4 millióra a fizetését. Leao az olasz bajnok egyetlen veszélyes támadója aki MVP lett és a legnagyobb csapatok szeretnék megszerezni, 6 milliós fizetés akarnak neki de tuti belemennek az 5-be is. Ez nem Raiola féle 10 milliós fizetés, 20 milliós ügynöki bónusz és rövidtávú szerződés lehúzás! Leao 2026-ig írna alá kb 5 millióért ami szerintem nagyon is reális! Senki nem fog belemenni egy 2 milliós fizetésbe csak azért mert mi a Milant szeretjük!

    • Európa bajnok Sanchez, aki már vagy 3 csapatban megbukott, egyedül a válogatottban ért el valamit. Valóban megérdemelne akár 20milliós fizetést is.
      Leaonak meg 1 jó szezon után ne akarjunk már vagyonokat adni. Berardi 3milliót keres, és évek óta jobb statokat hoz mint Leao ebben az évben.

  3. Szerintetek mennyi az esély arra, hogy a lövetkező szezonban a 4-2-3-1 helyett inkább a 4-3-3 lesz a felállás?
    Csak mert én személy szerint sem Bennacert, sem Tonalit nem hagynám ki a kezdőből Sanches miatt.

    • Érdekes felvetés, mert év végén valamiféle mixet játszottunk, közelebb volt az a 4-3-3-hoz talán. Bár az a minőségi 10-es hiányában lehetett kényszer. Ha nem jönne komoly szint (Adli szerintem nem lesz komoly előrelépés Brahim után), akkor simán el tudom képzelni ezt a 3-ast egyszerre, lesz ilyen meccs szerintem bőven.

      Szalai kolléga minden szavával egyetértek, rá kár fújni, egy profi, aki a reális összegek tetejét akarja elérni a játékosai számára.

  4. A jövőről írtam. Hozzáteszem Raiola is csak a munkáját végezte. A legtöbbet akarta játékosainak (ezáltal magának). Nem gondolom, hogy van olyan ügynök, aki ne akarna magának szebbnél szebb jutalékot.

    • Ugyan már Raiola 20 milliót kért csak magának hogy Donnaval hosszabbítson a Milan + 10 milliót Donnanak !

  5. Berardi 27éves és egy Sassouloban jàtszik,Leao 22 és egy MILANban,ahol a liga legjobbja lett és a Real 120milliót ajànlott érte.
    Valószínüleg Madridban is vakok néznek jàtékosokat és Ti làtjàtok jól….
    🤣🤣🤣

    • Most őszintén, mi ennek az esélye? Leao posztján játszik a Real legértékesebb játékosa, akit 100 millára tartanak…. Idióták lennének, ha oda igazolnának ennyiért. Kivéve persze, ha V. Junior elmenne.
      Mellesleg a brazilnak azért jobbak a statjai 21 gól és 20 gólpassz

  6. Berardi baromi jó kis játékos, és amúgy a posztja sokkal nagyobb hiány, számokban top5 körül mozog Európában. De hát Leao azért már most is bőven megvan Berardi szintje, és hát a potenciálja sokkal nagyobb.

  7. Remélhetőleg tudja hozni éveken keresztül ezt a szintet vagy még jobbat, akkor nem sok a 6 millió évente. Szerintem a kor, lásd Ibra,egy dolog, ha ő már ilyen fiatalon is mvp lett, azért az nem véletlen. Brutál fejlődés ebben az évben,remélem,hogy sokáig itt marad és évről évre jobb lesz . Hozzák Berardit is. Szerintem itt még jobb lenne, mint a Sassouloban.

  8. Origi átmenet az orvosin?
    Nagy talány ez a Renátó Sanchez.
    Berobbant mint egy üstökös nagy csapatban is játszott pl. Bayer, de az utóbbi időben nem megy neki.
    Kíváncsian várom nálunk milyen utat jár majd be, kicsit sokallom a 6 millió eurót. Hiába ment neki a válogatottban klub szinten nem hozza ugyanazt a szintet.

    • ? Két éves magas szintet tol a Lille-ben, amikor egészséges, ebből egyszer bajnok lett. Nem mondanám, hogy nem megy neki, sőt.

      A 6 milliót sem tudom, honnan vetted.

  9. Leao 22 éves ezért kerülhet 120 millióba. Még jó pár év van benne és hatalmasat fejlődött . Ki tudja hol áll meg . Lehet ő lesz az új Ronaldo . Vinicius gyerek 0 volt a gólján kívül. Szerencsére nem láttam több meccset a Realból .

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet