Arrigo Sacchi ma 76 éves

1

Arrigo Sacchi, a Milan korábbi sikeredzője ma ünnepli a 76. születésnapját.

Sacchi 1946. április 1-én született Ravenna tartomány Fusignano nevű városkájában. Nem volt tehetséges futballista: még a helyi egyesület, a Baracca Lugo csapatába sem tudott játékosként bekerülni, az apja cipőüzletében dolgozott. Azonban már gyerekként is imádta a futballt: különösen szerette a Budapest Honvéd, a Real Madrid vagy a brazil válogatott játékát. Legjobban viszont a hetvenes évek holland válogatottja nyűgözte le. Egy kis képernyős tévén nézve a meccseiket és úgy érezte: a teljes pályát látnia kéne, hogy teljes egészében megértse a játékukat.

Igen fiatalon edzősködni kezdett, először a helyi csapatnál, ahová játékosként nem tudott bekerülni. Játékosmúlt híján azonban nem mentesült a kétkedőktől. „Huszonhat éves voltam, a kapusom harminckilenc, a középcsatárom pedig harminckettő. Először őket kellett magam mellé állítanom” – emlékezett vissza a kezdetekre. Sacchinak már ilyen fiatalon is határozott elképzelései voltak a játéktól: megingathatatlanul hitt benne, hogy egy csapat több mint az egyének összessége, s a játékosok önkifejezésének csak egy jól kidolgozott rendszeren belül van helye.

Ahogy lentebb szó lesz róla, Sacchi legnagyobb újítása a modern területvédekezés bevezetése volt, ennek ellenére a szakember a kezdetektől fogva inkább a támadófutballért rajongott. Élesen kritizálta az olasz futballközeget, amely a megelőző évtizedekben végig a védekezés elsőbbségét fetisizálta, olyan csapatokkal mint a hatvanas években szigorú emberfogással és kontrajátékkal BEK-győztes, Helenio Herrera-féle Inter. „Annak a csapatnak egyetlen célja volt: győzni – mondta róluk Sacchi. – ha azonban be akarsz kerülni a történelemkönyvekbe, nem elég pusztán győzni, ahhoz szórakoztatni is kell az embereket.”



Sacchi 1979-ben a másodosztályú Cesena utánpótlásában kezdett dolgozni. Később már egy Serie A-csapat, a Fiorentina akadémiáján is kipróbálhatta magát. Jó eredményeit látva megkereste a harmadosztályú Parma csapata, akiket Sacchi harmincnégy meccsen mindössze tizennégy gólt kapva juttatott fel a másodosztályba – ez is jól mutatta, számára egy támadó szellemű csapat felépítése is a védekezés megszervezésével kezdődött. A bajnoki szereplésnél is fontosabbnak bizonyult, hogy az Olasz kupában sikerült két vállra fektetniük a Milant. Sacchi teljesítménye és futballról alkotott víziója pedig rögtön lenyűgözte a piros-feketék tulajdonosát, Silvio Berlusconit.

1987-ben ült le a Milan kispadjára. A megelőző években a csapat nem éppen a trófeák halmozásáról volt híres. ezen kívánt változtatni új tulajdonosként Berlusconi. Noha frissen igazolta le a PSV Eindhoventől Ruud Gullitot és az Ajaxtól Marco van Bastent, a szkeptikusok itt sem nagyon hitték, hogy a csapat majd egy semmilyen játékosmúlttal nem rendelkező edzővel érhet el nagy sikereket. Sokan azt gondolták, talán még a tulajdonos Berlusconi is jobb labdarúgó lehet Sacchinál, mert fiatalkorában legalább alacsonyabb osztályban játszott. Sacchi erre reagált elhíresült mondatában: “Soha nem gondoltam volna, hogy először lónak kell lennem ahhoz, hogy jó zsoké legyek.”

Sacchi rögtön az első évében megnyerte az olasz bajnokságot mindössze két vereséggel, igaz, az UEFA kupában már a 32 között kiestek az Espanyollal szemben, a két mérkőzésen még gólt sem szerezve. 1988-ban a Milan leigazolta a harmadik hollandot Frank Rijkaard személyében, ezzel a kirakós minden darabja a helyére került.

Sacchi az Olaszországban sokáig kőbe vésett, söprögetővel és két emberfogóval játszó háromvédős felállás helyett négyvédős területvédekezést vezetett be. Ennek különböző kezdetleges változatai már korábban is fellelhetőek voltak a világfutballban, ám az olasz tréner teljesen új szintre emelte a rendszert. A csapat 4-4-2-es rendszerében az egész csapat együtt mozgott a pálya egyik oldaláról a másikra, ha pedig valaki megtámadta a labdást, a vele egy csapatrészben játszók mintegy láncszemekként zártak be mögé. A csapat keskeny és rövid volt: Sacchi szerint is leginkább emiatt volt sikeres a csapat. „A sikerünk kulcsa az összepréselt játéktér volt. Ennek köszönhetően energiatakarékosan tudtunk védekezni, mindem szabad labdához mi értünk oda előbb, és mégsem fáradtunk el. Mindig azt sulykoltam a játékosaimnak: ha úgy állunk fel, hogy nincs huszonöt méternél több a leghátsó védő és a legelső csatár között, képességeinket ismerve nincs csapat a világon, amely legyőzhet bennünket. Ehhez persze az is kellett, hogy a csapat egységesen mozogjon a pálya vertikális és horizontális tengelyén egyaránt.” Az edzésen a csapat komplett mérkőzéseket játszott le labda nélkül, ahol zászlók jelezték a labda helyét, és a csapatnak a képzeletbeli labda pozíciójának megfelelően óramű pontossággal kellett együtt mozognia. „Védekezésben minden játékosunknak négy referenciaponthoz kellett alkalmazkodnia: a labdához, a területhez, az ellenfélhez és a csapattársaihoz – magyarázta Sacchi. – Mindenkinek azt kellett eldöntenie a pályán, a négy közül az adott játékhelyzetben melyik határozza meg a mozgását.”

A koncepciónak szerves része volt a lescsapda, amit tétlen les hiányában a mainál kevésbé kockázatos volt alkalmazni, és a letámadás, amit viszont ellentétben például az akkori Ajaxszal vagy Dinamo Kijevvel, Sacchi csapata csak időszakosan alkalmazott. Többféle presszingjük volt: részleges presszing, ami leginkább csak a helyezkedésben mutatkozott meg, totális letámadás, ami a labda csapatszintű megszerzésére irányult, és hamis presszing, amivel inkább csak imitálta a letámadást, és a csapat meg tudott pihenni fizikailag.

A Sacchi-féle Milan újszerű védekezése ellenére azonban gyakran játszott támadófutballt. A 4-4-2-es alapfelállás itt is rugalmasan volt értelmezve: a papíron balszélső Donadoni szabad szerepet kapott, Gulit visszaléphetett a labdákért, a középpálya közepén pedig Rijkaard csatlakozott inkább a támadásokhoz, míg Ancelotti visszalépve irányított. „Mindig azt követeltem, hogy ha nálunk van a labda, legalább öt játékosom legyen előtte. Ezenkívül, hogy jobbra és balra is helyezkedjen valaki a két szélen. De soha nem mondtam meg, ki legyen az, és nem is mindig ugyanazok a játékosok kerültek oda.”

Négyéves szerepvállalása alatt Sacchi leginkább európai szinten tudott sikeres lenni. Bár az első évében szerzett olasz bajnoki címet a csapat a vezetése alatt többé nem tudta megismételni, a második és a harmadik szezonjában egyaránt megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. 1989 áprilisában az elődöntő 1-1-el végződött odavágója után hazai pályán a csapat 5-0-ra páholta el a Leo Benhakker vezette Real Madridot. Ez a mérkőzés talán még emlékezetesebb volt, mint a döntőben a Steaua felett aratott 4-0-s győzelem. Az 1989-90-es szezonban a Benfica döntőbeli 1-0-s legyőzésével a Milan megismételte az elmúlt év sikerét, de már nem olyan meggyőző játékkal. A negyedik évben aztán Sacchi körül fokozatosan elfogyott a levegő: összeveszett Marco van Bastennel, és egy másik tehetséges olasz edzőt, bizonyos Fabio Capellot kapta maga mellé segédedzőnek. Capello 1991-ben át is vette a Milant, és bár elődjénél némileg defenzívebb csapatot épített, nagyobb sikereket ért el. Igaz, a kompakt 4-4-2-es zónavédekezés, mint a csapat védjegye, megmaradt.

Az olasz szövetség már ekkor sem csinált titkot abból, hogy Sacchit szeretné megtenni a válogatott szövetségi kapitányának. Végül 1991 júniusában váltotta elődjét, Azeglio Vicinit. Az EB-selejtezők közben vette át a csapatot, és mivel Norvégia ellen döntetlennel mutatkozott be, így a csapat részvételi esélyei gyakorlatilag elúsztak.

Az 1994-es világbajnokságra már sikerrel kvalifikálta a csapatot, segítője egy bizonyos Carlo Ancelotti volt. Bár a válogatott védelmét továbbra is a Milanban már bevált négyesfogatra építette, legfőbb támadófegyvere az 1993-as aranylabdás, Roberto Baggio lett, aki valamivel nagyobb szabadságot kapott Sacchi rendszerében. már ekkoriban is kritikákat kapott, mondván, csak azokra a játékosokra hagyatkozik, akikben száz százalékban megbízik. A világbajnokság ráadásul nem is indult jól az olaszok számára: a csoportkör első mérkőzésén Írországtól meglepetésre 1-0 arányban kikaptak. Norvégia ellen a kapus Gianluca Pagliucát bő húsz perc után kiállították, mire Sacchi a csapat stabilizálása érdekében az érinthetetlennek hitt Baggiot lecserélte. A nehéz kezdet után a válogatott végül egészen a döntőig jutott, ahol a gól nélkül végződő rendes játékidő után büntetőkkel maradt alul, így Brazília az ötödik címét ünnepelhette. Csak adalékként: az olaszok utolsó büntetőjét Baggio rúgta fölé…

Bár az 1996-os Európa-bajnokságra sikeresen kijuttatta a csapatot, már a csoportkörből való továbbjutás sem sikerült, Sacchinak befellegzett a válogatottnál. Ezt követően egy fél szezonra még visszatért a Milanhoz 1996-97-ben, de a Serie A-ban mindössze tizenegyedik helyen végzett a csapattal. Az 1998-99-es szezonban az Atlético Madridnál hamar összeveszett a klubelnökkel, majd a kétezres évek elején a Parma csapatánál fejezte be az edzősködést.

„A Milan és a többi csapatom között a legnagyobb különbség az volt, hogy míg a Milannal klasszis játékosaim voltak, a többi csapatnál nyilvánvalóan nem. Márpedig csak úgy lehetsz sikeres, ha egy nagy klub áll mögötted. Ha Berlusconi nem állt volna mögöttem, lehet, hogy a játékosok sem hallgattak volna rám. Ha valami újat akarsz létrehozni, ha valamilyen új módszerrel próbálkozol, azt csak komoly támogatottsággal tudod megvalósítani.”

Sacchi összesen 220 tétmeccsen irányította a Rossonerit edzőként, a mérlege 115 győzelem, 65 döntetlen és 40 vereség volt. Összesen nyolc trófeát nyert a Rossonerivel, így a klub történetének harmadik legsikeresebb trénere Carlo Ancelottival holtversenyben.

MEGNYERT TRÓFEÁK:

Scudetto: 1 – (1987/88)
Olasz szuperkupa: 1 – (1988)
BEK-serleg: 2 – (1988/89, 1989/90)
Európai szuperkupa: 2 – (1989, 1990)
Interkontinentális kupa: 2 – (1989, 1990)

EGYÉNI ELISMERÉSEK:

Seminatore d’Oro: 1988, 1989
World Soccer Awards, Év edzője: 1989
Minden idők legjobb edzője (3. helyezés – France Football, 6. helyezés – World Soccer, 6. helyezés – ESPN)
Év edzője Európában: 1989
Szezon edzője Európában: 1989-90
Olaszország – Hírességek csarnoka: 2011

Isten éltesse sokáig!

Forrás: Bunteto.com