A Spezia elleni vereséget követően a Milanra egy nagyon fontos és nehéz mérkőzés vár a Serie A-ban, ugyanis a csapat ma este hazai pályán a Juventust fogadja. Stefano Pioli megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A TABELLÁRÓL
“Egyértelműen jó helyzetben vagyunk, ahogy az is látható, hogy a Juventus a nehéz szezonkezdet után kiváló formában van. Egy átlagos teljesítmény nem lesz elegendő és rendkívüli játékra lesz szükség a részünkről, de képesek vagyunk ilyen teljesítményt nyújtani.”

A SPEZIA ELLENI VERESÉGRŐL
“Intenzív hetünk volt, mind a pályán, mind a videóelemzést illetően. Áttekintettük azokat a helyzeteket, ahol pontosabbnak és határozottabbnak kellett volna lennünk. A Juventus ellen a legjobbat várom el a csapattól. Ha kiváló eredményt akarunk elérni, akkor a megszokott teljesítmény nem lesz elegendő.”



A KÖZELGŐ MECCSEKRŐL
“Nem állunk válaszút előtt és ez a meccs nem jelent fordulópontot, de ettől függetlenül nagyon fontos lesz, mert a Juventus megmutatja erősségét. Jelenleg mögöttünk állnak a tabellán és egy győzelem nagy jelentőséggel bírhat, hogy még távolabb kerüljünk tőlük.”

A VISSZATÉRŐKRŐL
“Három fontos játékos tért vissza: Calabria, Romagnoli és Bennacer. Mindannyian jól érzik magukat és a rendelkezésemre állnak, de ugyanez vonatkozik Zlatanra is. Tonali is bevethető, ő egy fontos játékos és nagyot lépett előre. Még sokat fejlődhet és keményen dolgozunk rajta.”

A CSAPATRÓL
“Az edző feladata, hogy segítse a rendelkezésére álló játékosok fejlődését, ez különösen a fiataloknál fontos, akiket figyelni és irányítani kell. Az én felelősségem, hogy lehetővé tegyem számukra azt, hogy a legjobban kiteljesedjenek és figyelmesen, lelkesen dolgozhassanak.”

BRAHIM FORMÁJÁRÓL
“Úgy vélem, hogy a téli szünet előtt visszaesett a formája, de most frissnek és élénknek tűnik. Igaz, hogy nem mindig volt meghatározó a játéka, de a mozgásával döntő hatást gyakorolt a csapatra. A teljesítménye javul és fontos megmozdulásokat várok el tőle.”

AZ ÁTIGAZOLÁSI IDŐSZAKRÓL
“Közép- és hosszú távú terveink vannak és egyetlen mérkőzés nem fogja megváltoztatni a játékosainkról alkotott véleményünket. Ha lehetőségünk adódik arra, hogy erősítsünk a csapaton, akkor megtesszük, azonban jelenleg nincs semmi újdonság. Csak erre a mérkőzésre koncentrálunk. Az átigazolási piacon nem csak rajtunk múlnak a dolgok. Ugyan Tomori sérülése okozott némi problémát, de hamarosan visszatér a pályára.”

REBICRŐL ÉS LEAÓRÓL
“Nyitottak vagyunk minden megoldásra, de jelenleg vagy az egyik vagy a másik fog a bal oldalon játszani. A mérkőzések során azonban találhatunk új megoldásokat. Rafa nagyon sokat fejlődött. Erős játékos, de képes arra, hogy még nagyobb hatást gyakoroljon egy-egy mérkőzés eldöntésére. A fejlődés az ő érdeme.”

AZ ŐSZI JUVE-MILAN MECCSRŐL
“Kiegyensúlyozott játék volt. Egy buta gólt kaptunk, ami a saját szögletünk után született. Arra számítok, hogy ezúttal ismét kiegyenlített lesz a két csapat közötti küzdelem és minden labdáért meg kell küzdenünk.”

2 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Érdekesség, hogy Di Bello vezeti a mecset, mivel a meccsre eredetileg kijelölt juvebérenc Orsato pozitív tesztet produkált.
    Gyanítom, hogy agyhalott bírózsenink nem az IQ teszten produkálta ezt a csodás eredményt.
    Még arra kíváncsi lennék, hogy a dísznek való VAR szobába kiket delegáltak ellenünk.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet