A Milan játékoskeretének mindössze 25 százaléka mondhatja el magáról, hogy ebben a szezonban egyetlen mérkőzésen sem hiányzott sérülés miatt.
Hónapok óta nehezítik Stefano Pioli munkáját a sérülések és a 2021/2022-es idényben egy alkalommal sem tudott teljes kerettel dolgozni – volt olyan, amikor folyamatosan 5-10 játékos hiányzott.
A La Gazzetta dello Sport szerint a Milan 29 fős keretében mindössze 7 játékos van, akit elkerültek a sérülések – és COVID fertőzés miatt sem hiányzott – a szezon első felében, nevezetesen Ciprian Tatarusanu, Antonio Mirante, Matteo Gabbia, Andrea Conti, Pierre Kalulu, Sandro Tonali és Alexis Saelemaekers.
Összesen 22 játékos van, aki legalább egy tétmeccset kihagyott sérülés vagy pozitív teszt miatt az idényben a csapat 23 összecsapásából (17 bajnoki, 6 BL-meccs). Eddig a legtöbb mérkőzésen hiányzó mezőnyjátékos Junior Messias és Ante Rebic, előbbi 13, míg utóbbi 12 meccset hagyott ki.
KIHAGYOTT MECCSEK SZÁMA:
MAIGNAN – 9
PLIZZARI – 21
HERNÁNDEZ – 3
TOMORI – 3
CALABRIA – 9
ROMAGNOLI – 1
KJAER – 6
FLORENZI – 8
BALLO-TOURÉ – 2
KESSIÉ – 3
BENNACER – 1
BRAHIM DIAZ – 4
BAKAYOKO – 7
KRUNIC – 7
D. MALDINI – 1
REBIC – 12
LEAO – 2
PELLEGRI – 3
CASTILLEJO – 7
MESSIAS – 13
IBRAHIMOVIC – 8
GIROUD – 9
12 hozzászólás
Megnéznék egy olyan statot, ahol mondjuk az elmúlt 5 év sérülés statisztikái szerepelnek Serie A csapatokra lebontva. Gondolom az elején lennénk.
Nem hiszem el, hogy nem így spórol a klub a fizetéseken milliókat, ezzel a szánalmas, de jogszerű trükkel!
Valószínű a sérülés ideje alatt nem kell a szerződések szerinti teljes bért utalni, ráadásul a biztosító még fizeti is legalább részben.
Bocsi, de ennél még nem sok érdekesebb hozzászólást olvastam itt. Hirtelen nem is tudom, mivel kezdjem. 😀
Egyrészt életemben még nem hallottam olyanról, hogy ne kelljen teljes bért utalni közben. Maximum akkor kezdeményezhetne a klub valamit, ha bizonyíthatóan önhiba lenne, valami olyasmivel, amit szigorúan tiltott a szerződése (bizonyos ételek fogyasztása, vagy mondjuk görkorcsolyázás és közben történt baleset, ilyesmi). Egy futballista nagy eséllyel le fog sérülni, ilyen a profi sport. Meg milyen biztosító…?
De még ha egy pillanatig feltételeznénk is ezt a teljesen életszerűtlen helyzetet, szerinted komolyan az a célja egy BL helyezés felé törekvő klubnak, hogy minél több játékos sérüljön le? 😀 És ha igen, hogy oldják meg, szándékosan leépítik őket? Esetleg lefizetik xy-t az ellenféltől, hogy nyomjon egyet oda támaszkodó lábra? 😀 Vagy mi pontosan ez a trükk, elmagyaráznád? 😀
És nyilván a játékossal is el lehet hitetni, hogy neki márpedig most combizom-húzódása van, és ne tessék játszani három hónapig. Addig pedig csak a bérének X százalékát kapja 😀
Erről nem is beszélve, az évszázad üzlete, a hülyének is megérné. 😀
Egyébként ahogy ma már minden egyre transzparensebb, és egyre nagyobb a médiafigyelem, ezek az összeesküvés-elméletek szerintem egyre kevésbé tudják megállni a helyüket, mert ha tényleg ilyesmi történne egy ilyen klubnál, szerintem pillanatok alatt kiderülne.
Azért ez nem Balkán/pl.Magyarország/,hogy sérülésekkel csökkentenék valakinek a bérét!
Ráadásul,ahogy r92 irta,valószínűleg a biztositó nagyobb sérülésnél fizet.
Ők profi klubnál,profi labdarúgok-nem az Nb 1ről van szó….
Nem is gondoltam hogy ennyi biztosítási szakember, sportjogász, meg olasz táppénz szakértő van köztünk. 😀
Nem ismerem a Milan focisták szerződését, meg a klub működését sem látom belülről.
Nyilván provokatív volt a hozzászólásom, de nem teljesen légből kapott.
Hiszen biztosítást bármire lehet kötni.
Miért ne kaphatna táppénzt egy focista az olasz tb-től.
Tudomásom szerint szerződési szabadság van, egy szerződésbe azt építenek be a felek amit akarnak. Pl alapfizut harcképtelenség esetére, pályára lépési bónuszt etc.
Probléma egy kulcsjátékos sérülése, de annyira nem küzd foggal körömmel a klub hogy ezek a nevetséges és bosszantó, látszólag apró sérülések, amikből a felépülés, hogy-hogynem 1-2 hónapig is eltart, megszűnjenek. Tök nyugisan elnézegetik a klubnál, hogy egy egy játékos hosszú hetekig az edzőteremben gimnasztikázik. Elég életszerűtlenül hangzik pl a milan gazdasági helyzetében, hogy Ibra bruttó 2-2.5 milliót kapott a 2 hónap kondizgatásért. Ugyanazt a pénzt, mint amikor húzza a csapatot a pályán a góljaival akár.
Ha ez mégis így van, azaz bukik milliókat ezen a sérüléscunamin a klub és nem tesz ez ellen semmit, akkor meg barmok. Szinte kizártnak tartom hogy Gazidis röhögve fizeti ki a full fizetéseket.
Amikor Tonali bére kapcsán 100 ezer eurókon vacakolnak hónapokat.
„Nyilván provokatív volt a hozzászólásom, de nem teljesen légből kapott”
Miért,éltél Olaszorszországban vagy Nyugaton?
Egyáltalán honnét vettél,ekkora baromságot???
A legnagyobb baj,hogy magyar fejjel gondolkodsz….
Ibra x millióit meg hagyhatod is,ha ennyi gólt szerzel 40 évesen,mellette kb.4 nyelvet beszélsz,esetleg tekwandozol is,dzívből kivánom neked az ő fizuját…..
Ezek szerint te éltél nyugaton, ráadásul profi focistaként, míg én magyar fejjel gondolkodó gazdasági jogászként ezt nem érthetem. Nem megy át a gondolat, semmi baj. Én vagyok hülye, hogy válaszolok a sötétségre.
Vártam hogy valaki beírja végre: Olaszország nem nyugat.
Földrajzilag európa viszonylatában nem, gazdaságilag és kulturálisan meg pláne nem.
Minek estek egymásnak? A lényeg hogy a sérülések miatt pokoli nehéz lesz bajnokságot nyerni.