Íme a legfőbb statisztikák és érdekességek az Udinese elleni 1-1-es döntetlenre végződő mérkőzésről.
A Milan 17 fordulót követően 12 győzelemmel, 3 döntetlennel, 2 vereséggel és 39 szerzett ponttal áll a második helyen a Serie A-ban, egy ponttal lemaradva a listavezető Intertől.
A csapat a legutóbbi hat bajnoki meccséből négy alkalommal pontot vagy pontokat veszített, azaz pontosan ugyanannyiszor, mint az azt megelőző 20 összecsapásán.
Zlatan Ibrahimovic szerezte az egyenlítő találatot az Udinese ellen. A svéd klasszisnak ez volt a 300. gólja az európai topligákban és ehhez a gólterméshez összesen 450 bajnoki mérkőzésre volt szüksége a legmagasabb szinten.
Zlatan a 300 találatának több mint felét, 154 gólt a Serie A-ban termelt, továbbá Franciaországban, Angliában és Spanyolországban is rugdosta a gólokat. Érdekesség, hogy a 21. században Zlatanon kívül csak Cristiano Ronaldo és Lionel Messi volt képes elérni ezt a 300-as álomhatárt.
A csapat az első és egyetlen kaput eltaláló kísérletéből volt eredményes az Udinese ellen.
Theo Hernández a 100. tétmérkőzésén lépett pályára a Milan színeiben. A francia válogatott balhátvéd mérlege 16 gól illetve 18 gólpassz. Érdekesség, hogy Hernández lett a Milan történetének hatodik balhátvédje, aki elérte a 100 mérkőzéses álomhatárt Paolo Maldini, Karl-Heinz Schnellinger, Aldo Maldera, Marek Jankulovski és Luca Antonini után.
Ibrahimovic 2020 novembere óta először lőtt gólt a hosszabbításban a Serie A-ban. Ezt megelőzően még a Verona ellen talált be a ráadásban, akkor a 93. percben.
Alessandro Florenzi nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a csapatból.
MECCS STATISZTIKÁK:
34% | LABDABIRTOKLÁS | 66% |
11 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 12 |
6 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 1 |
1 | GÓLOK | 1 |
4 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 10 |
1 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 1 |
0 | KAPUFA | 0 |
237 | PONTOS PASSZOK | 532 |
72% | PASSZPONTOSSÁG | 85% |
3 | SZÖGLET | 5 |
1 | LES | 4 |
0 | VÉDÉS | 5 |
17 | SZABÁLYTALANSÁG | 10 |
3 | SÁRGA LAP | 1 |
1 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | GP | CS | SZ | SP | P% | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 97' | 17 | 94% | 4(3) | |||||||
FLORENZI | 97' | 1(0) | 3 | 67 | 86% | 2 | 9(6) | 3(1) | 13(6) | ||
TOMORI | 97' | 1(0) | 5 | 81 | 91% | 7(5) | 8(3) | 9(6) | |||
ROMAGNOLI | 97' | 2(0) | 1 | 84 | 92% | 4(2) | 6(5) | 10(7) | |||
HERNANDEZ | 97' | 1(0) | 2 | 53 | 87% | 4(3) | 9(7) | ||||
BAKAYOKO | 46' | 3 | 24 | 77% | 3(3) | 1(1) | 3(2) | ||||
BENNACER | 46' | 2(2) | 2 | 55 | 93% | 1 | 7(6) | 8(6) | |||
SAELEMAEKERS | 70' | 3(2) | 1 | 26 | 76% | 8(4) | 1(0) | 3(1) | |||
DIAZ | 82' | 2(0) | 2(0) | 1 | 21 | 88% | 9(2) | 2(0) | 2(2) | ||
KRUNIC | 46' | 1(1) | 2 | 18 | 86% | 4(4) | |||||
IBRAHIMOVIC | 97' | 4(1) | 1(1) | 14 | 54% | 1 | 4(2) | 4(2) | |||
CASTILLEJO | 27' | 1(0) | 10 | 83% | 1 | 3(1) | 2(2) | ||||
TONALI | 51' | 2 | 27 | 79% | 4 | 4(2) | 13(8) | ||||
MALDINI | 15' | 1 | 1 | 33% | 1(1) | 1(1) | |||||
MESSIAS | 51' | 1(0) | 2(2) | 10 | 63% | 1 | 6(5) | 2(0) | 1(0) | ||
KESSIE | 51' | 25 | 78% | 2(1) | 4(0) |
jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | GP – gólpassz | CS-cselek | SZ-szerelések | SP-sikeres passzok | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
1. FLORENZI – 11,24 KM
2. HERNÁNDEZ – 10,86 KM
3. ROMAGNOLI – 10,81 KM
4. DIAZ – 10,23 KM
5. TOMORI – 9,64 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
1. MESSIAS – 33,54 KM/H
2. TOMORI – 32,14 KM/H
3. SAELEMAEKERS – 31,39 KM/H
4. HERNÁNDEZ – 31,12 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ
1 hozzászólás
12 kísérletből mindössze 1 lövés talált kaput, ez nagyon gyenge.. Még szerencse, hogy az az 1 gól lett!