Paolo Maldini a Sky Sport Italiának adott nyilatkozatában egyértelműen fogalmazott, amikor a januári átigazolási időszakról kérdezték, továbbá beszélt a csapatról, a Sassuolo elleni vereségről és korábbi csapattársáról, Andriy Shevchenkóról is.
„Mindig nagyszerű érzés és öröm megnyerni egy díjat. Több éven keresztül meghívást kaptam és egyre kevesebb idő volt, hogy személyesen eljöjjek, de ez egy lehetőség, hogy megtiszteljük ezt a nagy jelentőségű díjat.” – mondta Maldini.
A SASSUOLO ELLENI VERESÉGRŐL
„A Sassuolo jobban játszott annak ellenére, hogy a meccs elején bőven megvoltak a lehetőségeink. Nincs mentség a vereségre. Szerdán lehetőségünk lesz reagálni és folytatni az utunkat. Nagyon jól tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk. Úgy érezzük, hogy kezdetben nagyszerű dolgokat vittünk véghez, de ahhoz, hogy trófeát nyerjünk, egészen kivételes teljesítmény szükséges.”
A TÉLI MERCATÓRÓL
„Őszintén szólva a csapatunk versenyképes és jelenleg nem áll szándékunkban bármilyen műveletet is végrehajtani. Ami a szerződések meghosszabbítását illeti: folyamatban vannak a tárgyalások és amíg van idő, addig van remény is.”
SIMON KJAERRŐL
„A szurkolóink másfajta átigazolásokhoz voltak hozzászokva. Valami különlegeset kellett kitalálnunk és közben igyekeztünk szem előtt tartani a csapatról kialakított elképzelésünket. Kjaer egy csapatember és egy vezér. Ezt már bebizonyította mindenkinek.”
SHEVCHENKÓRÓL, A GENOA EDZŐJÉRŐL
„Sheva nagyon bátor, megkérdőjelezi önmagát, imádja a munkáját és kemény fába vágta a fejszéjét. Egyáltalán nem fél a kihívástól. Ő egy bajnok és ezt be fogja bizonyítani. Szurkolok neki, de ilyen magas szintű sportágnál túl kell lépni a baráti kapcsolaton. Úgy gondolom, hogy Sheva játékos-pályafutásának csúcspontja a manchesteri BL-döntő volt, amikor az utolsó tizenegyest értékesítette a Juventus ellen. Az egész karrierje fantasztikus volt. Fiatal srácként érkezett hozzánk más mentalitással, aztán beilleszkedett a csapatba. Őrületes tehetsége volt.”
13 hozzászólás
top4re ez talán elég az adósságot meg lehet csökkenteni
Látva az arckifejezésüket a Sassuolo elleni meccsről biztos vagyok benne, hogy pontosan tudják ők is, hogy melyek azok a posztok ahol erősítés kell. Inkább az lehet a probléma, hogy nem igazán van pénz rá. Másrészt nem adják ki a „terveket”, ami nem csoda, mert így sokkal jobb alkupozícióból lehet indulni a tárgyalásokon.
A szezon elején a TOP 4 lett kitűzve célként, ahogy az előző szezonban is. Ehhez valóban versenyképes a csapat, ha viszont a Scudetto a téma, akkor kevésbé. A játékoskeret nem lenne rossz, mert minden posztra van 2 ember, csak a gond az, hogy a szezon eleje óta 7-10 sérült van folyamatosan.
Szerintem se mondják ki mit terveznek majd úgyis meglátjuk.
Egyrészt ugye szó volt Belottiért való bepróbálkozásról, másrészt Kessie pótlásáról is volt hír. Ha még nem is érkezik ember a tárgyalások tuti elindulnak.
Szerintem csatár poszton nagyon kevesek vagyunk hosszabb távon. 35 és 40 éves játékosoknak kiegészítőknek kellene lenniük.
Belotti és Berardi nem lenne rossz erősítés. Ráadásul ha EL vagy BL összejön, mind2 játszhatna.
Belotti és Berardi màr bizonyitott többször…
/az ebn és az utolsó vb selejtezön is!/
Isten mentsen meg mindkettötöl!
Igazad is van… Megnyerték az EB-t. 😀 Berardi ráadásul pár napja rendesen bizonyított nekem.
Belotti VB selejtezők alatt 3 meccsen összesen játszott 159percet. 1 gólig jutott. Nem mondom, hogy nem szenvednek a csatárok az Olasz válogatottban. De persze ha tudsz jobb játékosokat számunkra megfizethető áron, sorold!
Hm. Bellotti jó korban lévő gólerős csatár. Nem Kane vagy Lukaku, de elég jó. Berardi meg akkora erősítés lenne a vérszegény jobbosra, hogy kb ki sem tudom fejezni szavakban. Tök fura lenne, ha lenne ott valaki ennyi év után, aki ténylegesen tud támadni és gólokat is verni. 😀
Olasz csatàr jelenleg-aki jó is-max. Chiesa és esetleg Scamacca.
Immobile is bizonyitott màr Dortmundban….
Lehet Berardi jobb,mint Castillejo,de kb.Salamaki szint!
Bellotti pedig 28évesen a Torino „fenegyereke”
😂😂😂
…az pedig,hogy megnyerték az Eb-t a taljànok,a többiekre nézve szégyen!
A 2006os vilàgbajnok csapattal össze se hasonlitható!
Berardi,Immobile,Belotti-del Piero,Totti,Toni,Iaquinta
Nem semmi különbség és lehetne tovàbbsorolni….
A vb pótselejtezö el is mond mindent….
Köszi a nevekkel teli listát! Tipikus magyar fikázódás. Immoval kapcsolatban sokan mondják ezt a külföldi kalandot. Sok Olasz nem érzi jól magát külföldön és ráadásul a sérülésekkel is volt gondja. De 34 meccsen 10 gól 3 gólpassz nem vállalhatatlan, főleg nem 1641 perc alatt (kb 18 meccsnek felel meg játékidőben). Majd Sevilla-ban még kevesebb lehetőség 687perc alatt 4 gól 1 gólpassz.
Ma vagy isten, vagy szardarab mindenki. Még szerencse, hogy szeretett csapatunk épp a tehetségekre építve, formálva, faragva a játékosokat lépeget felfele. Akinek ez nem tetszik, nem értem miért jár erre az oldalra? A kritika fontos, de azért nem elvakoltan. Szerintem a jelenlegi keretben mind2 játékos elférne. Hogy jöhetne Messi vagy középre Lewamdowski? Nem mondod!? 😀 Mondjuk Messi a francia bajnokságban 7 meccsen 1 gólt lőtt. Ő is csak egy Immobile 2 ?
Nem fikàzodàs,de ha Berardi vagy Belotti akkora futballista lenne,nem egy Sass.ban vagy egy Torinoban nyomnà…
Nem kell magyaros túlzàsokba esni,hogy Messi vagy Lewandovski…./n-el és nem m-el,ahogy írtad!/
Chiesàn és Insignen,esetleg Scamaccàn/akit írtam is,ha figyelmesen olvastàl volna!/kívûl nem tudok igazi jó olasz csatàrt..
Csak Belotti ne legyen#
Tényleg gyenge az olasz vonal támadó szinten! Ez bizonyítja, hogy egy Torinoból ,Sassuoloból be lehet kerülni a válogatottba. (Drágák és már fejlődni sem tudnak kor miatt)
Ha lennének „jó” olasz támadók, akkor él klubokban játszanának!
Külföldi játékosokban gondolkodnék.