Stefano Pioli elmondása szerint egyáltalán nem nehéz a bajnok kaliberű játékosokkal együtt dolgozni és elárulta, hogy mikor alakul ki probléma egy csapaton belül az öltözőben. A Milan vezetőedzője beszélt az edzőtáborról, a szurkolókról és a stábjával való közös munkáról is.
„A válogatott szünetben van az egyetlen alkalom, amikor őszintén szólva néhány napra sikerül kikapcsolnom. A sorsolásunk alapján a következő húsz napban 7 mérkőzésünk lesz és akkor biztosan nem lesz lehetőség erre. A feleségem gyakran mondja nekem: »Beszélek hozzád, de meg sem hallod, amit mondok.« Nyilván ez azért van, mert minden gondolatom a játék és a csapat körül forog. Ezzel szemben a válogatott szünet első hetében, amikor vasárnap nincs edzés, el tudok menni kerékpározni, evezni vagy a kutyával sétálni. Szeretek sportokat nézni, mert az megnyugtat. Ha nincs meccs, akkor kikapcsolódom.” – mondta Pioli.
„Edzőtábor? Játékosként és edzőként is hozzászoktam a zárt edzőtáborokhoz a csapattal, de 3-4 éve – először a Fiorentinánál és most a Milannál – nem tartunk edzőtáborokat. Amikor este a San Siróban játszunk, akkor másnap reggel Milanellóban edzünk és az egész napot együtt töltjük. Ha idegenbe megyünk, akkor reggel indulunk, együtt vagyunk és este játszunk.”
„A mérkőzések után szívesebben pihenünk itt Milanellóban, különösen akkor, ha hét közben játszunk. A játékosokkal együtt látjuk, hogy nincs szükség edzőtáborra a mérkőzést megelőző napon, éppen ellenkezőleg. Az otthon maradás lehetővé teszi számunkra, hogy nyugodtabbak és koncentráltabbak legyünk a meccsre. Régen az edzőtábor összekovácsolta a csapatot, hiszen együtt töltöttük az időt, kártyáztunk, játszottunk. Most ott vannak a telefonok, laptopok, fülhallgatók és mindenkinek megvan a saját kis világa.”
„Szurkolók? Fontos a bizalom és a támogatás, különösen olyan időszakban, amit a közönség nélkül éltünk át. Megértettük, hogy milyen nagy szükségünk van rájuk és fontos, hogy ilyen nagy lelkesedéssel és szenvedéllyel éljék át a mérkőzéseket.”
Piolit arról is kérdezték, hogy nehéz-e a bajnok típusú játékosokat edzeni.
„Amikor bajnokokról beszélünk, akkor az emberileg és szakmailag is kiemelkedő játékosokat értünk alattuk. Ők olyan erős, belső versenyszellemmel rendelkeznek, hogy egyáltalán nem nehéz őket edzeni. Inkább a másokkal kialakított kapcsolat nehézkes.”
„Úgy gondolom, hogy a különbséget mindig a csapatban lévő játékosok intelligenciaszintje jelenti. Ezek a bajnokok sokat várnak el a többiektől is és emelik a körülöttük lévő emberek szintjét. akkor merül fel probléma, ha egy átlagos játékos többet hisz magáról és azt gondolja, hogy ő a legjobb.”
„Új szabályok? Többet akarok tenni és szeretném, ha bevezetnék az időkérést a futballban. Így lenne lehetőség például az első félidő közepén időt kérni és ez hatásosabb illetve pontosabb beavatkozást tenne lehetővé az edzők számára.”
„Szakmai stáb? Ötleteket és javaslatokat várok, de aztán a végső döntés az enyém. Szeretem látni mások elképzeléseit is, különösen ha ezek eltérnek az enyéimtől, mert így jobb eredményeket lehet elérni. A munkatársaimmal való munkában az tetszik a legjobban, hogy együtt elkészítjük a stratégiát és mindenki hozzátesz valamit, majd ezt összegyúrom és meghozom a döntést. Jobban szeretem, ha végül az én döntéseim jönnek be, de időnként van, amikor azt mondom: »Igazad volt és jó, hogy úgy csináltuk a dolgokat, ahogy mondtad.« Ezért fontos, hogy javaslatokat tegyünk egymásnak, mert ez azt jelenti, hogy a munka mögött ott van a szenvedély, a felkészülési és hozzájárulási vágy.”
1 hozzászólás
Intelligens a faszi. Vajon ezzel célzott volna valakire aki elhagyni készül a klubot? “AKKOR MERÜL FEL PROBLÉMA, HA EGY ÁTLAGOS JÁTÉKOS TÖBBET HISZ MAGÁRÓL ÉS AZT GONDOLJA, HOGY Ő A LEGJOBB.”