Stefano Pioli társaságában Simon Kjaer is jelen volt a Liverpool elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A dán válogatott védő úgy véli, hogy nagyon hosszú utat tettek meg a csoportkörig és a Milanhoz méltó teljesítményt kell letenniük az asztalra.
„Ugyanazzal a mentalitással kell játszanunk, mint tettük azt az előző szezonban az Old Traffordon. Egy nagyon erős Liverpool ellen lépünk pályára, de hosszú utat tettünk meg idáig – fizikálisan és mentálisan is – a manchesteri mérkőzés óta. Nagyon kemény mérkőzés lesz, de úgy gondolom, hogy oda kell mennünk és a Milanhoz méltóan játszani. Nem azért vagyunk itt, hogy vakációzzunk.” – mondta Kjaer.
„Kaká dicsérő szavai? Mindig öröm dicséretet kapni egy olyan játékostól, mint ő. Minden nap csak a munkámat végzem, mint általában. Nagyon különleges lesz visszatérni a Bajnokok Ligájába és ezt a meccset nagy elszántsággal kell végigjátszani. Jól felkészültünk erre a mérkőzésre, a fejlődésben jól haladunk. Úgy vélem, hogy sokan kételkednek abban, hogy jól tudunk-e teljesíteni, miután hét évig távol voltunk a Bajnokok Ligájától, de már a gondolkodásmódunk is más. Szívvel és ésszel játszva bárkivel fel tudjuk venni a harcot.”
„Sorsolás? A Bajnokok Ligájában játszani azt jelenti, hogy a legjobbakkal kell szembe szállni, tehát kemény lesz, de ez egy esély arra, hogy fejlődjünk és jó dolgokat vigyünk véghez. Emelt fővel vágunk neki ennek a mérkőzésnek, mert tudjuk, hogy mit kell tennünk. Jól akarjuk érezni magunkat és élvezni a játékot. Meglátjuk, hogy fog menni. A csapat egyértelmű fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy évben – minden értelemben. Karrierem legjobb futballját játszom, de ez csak akkor lehetséges, amikor a csapat ilyen helyzetbe hoz, hogy ezt megtehetem.”
„Védelem? Nagyon jól kijövök Tomorival és Romagnolival. A célunk, hogy fejtörést okozzunk az edzőnek a kezdőcsapat kiválasztásakor – mi hárman és Gabbia. A kapcsolat közöttünk mindig jó volt és mindig is az lesz. A csapat több versenyben is érdekelt, ezért minden pozícióra legalább két játékosra van szükség. December 22-ig még rengeteg mérkőzésünk van és biztos vagyok benne, hogy nem fogok mindegyiken játszani.”
„Mindenkinek fejlődni kell továbbra is. Mindig van mit tanulni és dolgozni – védekezésben és támadásban is. A szezon kezdete óta jó formában vagyunk. Nagyon sok mérkőzést fogunk játszani, de a legfontosabb dolog, hogy fenntartsuk a csapatszellemet és a munka iránti éhséget, az eredményektől függetlenül. Ha így folytatjuk, akkor nagy dolgokat érhetünk el.”
3 hozzászólás
Grande Simon!!:)
Azon kívül, hogy december 22-én a Milan az Empolival játszik a 19. fordulóban, és az lesz 2021-ben az utolsó meccse, miért olyan lényeges, hogy addig hányszor játszik Kjaer?
Arra utalt, h neki is kell a pihenés és így a többiek is a kezdőbe kerülhetnek. Ahogy mondta is, megy a versengés