Massimo Ambrosini, a csapat korábbi középpályása szerint az idei szezonban még jobban felépített csapata van a Milannak a 2020/21-es idényhez képest, továbbá úgy véli, hogy Franck Kessiének el kell döntenie, hogy mit is akar valójában.
„Kessié egy top futballista és az átigazolási piac azt mutatja, hogy egyre több nagyszerű játékos választja azt az utat, hogy megvárja a szerződésének végét annak érdekében, hogy más klubtól sokkal magasabb fizetést kapjon. Nem tudom, hogy ő mennyit szeretne keresni, ez elég privát dolog, amire nincs rálátásom. A kérdés az, hogy megéri-e feladni a több pénzt azért, hogy elkötelezd magad egy projekt mellett. Számomra a válasz egyértelműen igen. Kessiének el kell döntenie, hogy valójában mit szeretne és mi a döntő tényező számára: a szeretet az iránt, amit csinál és ahol azt teszi vagy sem.” – mondta Ambrosini a Gazzettának.
„Egy olyan klub, mint a Milan nem engedheti meg, hogy bárki is megszorongassa a nyakát. Csak annyi a teendő, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobb ajánlatot kell tenni, mint ahogy történt Donnarumma és Calhanoglu esetében, de határokat kell szabni. Kessié kiváló teljesítményt nyújtott, vezér volt és állandóan játszott. A Milan érdekét nézve reménykedem, hogy Franck elégedett az ajánlattal.”
„Messias? Nem azért érkezett, hogy megváltoztassa a Milant, de tökéletesen beleillik a kialakult struktúrába. Nem csak jól teljesített, hanem nagyon jól. Megvan az adottsága és éhes a sikerre. Kitől várom az áttörést? A posztja és a rá nehezedő felelősség miatt Diazt mondanám. Nagyon jól kezdte a szezont és még többet tud adni a csapatnak.”
„A Milannak most még jobban felépített csapata van az előző szezonhoz képest és kollektív javulás figyelhető meg, függetlenül Donnarumma elvesztésétől, aki a világ legjobb kapusai között van. A klub remek játékosokat szerződtetett, tökéletes keverék alakult ki a fiatal és a tapasztalt játékosok között, ezáltal mindenki még inkább kiteljesedhet és fejlődhet. A többiek nem erősödtek ilyen egyértelműen.”
„Scudetto? Azt gondolom, hogy a csapatnak megvan a kerete, hogy elérje a csúcsot. Az első és a második hely között gyakran apróságok dönthetnek. A Milan versenyképes. Olyan csapatot láttam, amelynek önbizalma van, erős és motivált. Az előző szezonban ott volt a meglepetés faktor, de ezúttal mindenki készen áll, hogy kitörjön és vállalja a felelősséget. Képesek rá, mert nagyon erős az alap. Nyilvánvalóan ha mégsem sikerülne megnyerni, akkor az egyáltalán nem lenne kudarc.”