A Milan a szezon első hazai mérkőzését játszotta vasárnap a Cagliari ellen és a csapat fölényes 4-1-es győzelmet aratott. Stefano Pioli elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően. Az olasz tréner szerint Sandro Tonali, Rafael Leao és Rade Krunic is sokkal érettebb és felkészültebb lett az előző szezonhoz képest.
„Ez egy nagyszerű teljesítmény volt, egyértelmű elképzelésekkel, intenzitással és sebességgel játszottunk. Végre a legtöbbet tudtuk kihozni a gólhelyzeteinkből, bár még több találatot is szerezhettünk volna.” – értékelt Pioli a meccs után.
„Sikeresen implementáltuk a játékunkba azokat a dolgokat, amelyeken az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken dolgoztunk. Az első meccsen kevesebbet sikerült megvalósítani, mint kellett volna. Ezek fontos momentumok. Még csak a szezon legelején vagyunk, de meg akartuk mutatni, hogy jól dolgoztunk a nyáron és megfelelően felkészültünk, hogy jól kezdhessük ezt a fontos idényt. Még nagyon sok a tennivaló és sok szempontból fejlődhetünk. Több játékosnak is el kell érnie a megfelelő erőnléti szintet, míg másoknak fel kell épülniük a sérülésükből. A lehető legjobb formában kell lennünk, mert kemény megmérettetések várnak ránk.”
„Azt gondolom, hogy a legjobb döntések egyike volt, hogy a nyáron alapjaiban nem változtattuk meg a játékstílusunkat és csak néhány poszton változtattunk. A Cagliari elleni kezdőcsapatunkban csak Maignan és Giroud volt új igazolás. Ez előnyt adhat a szezon elején, hogy a csapatnak már megvan az identitása. Jól szerepeltünk, de még mindig sokat fejlődhetünk.”
„Tudjuk, hogy nehéz meccsek jönnek. Ezek a mérkőzések sem egyszerűek, bár ezúttal megkönnyítettük a dolgunkat. Ezzel a csapatszellemmel kell tovább haladnunk, remélhetőleg hamarosan Kessié és Ibrahimovic is felépül és így tudjuk folytatni.”
„Csodálatos volt, hogy visszatértek a szurkolóink a stadionba. Igazán érzelmes pillanat volt. Most már a játékosoknak sokkal nehezebb lesz meghallaniuk az utasításaimat, de tudják a dolgukat. Lenyűgöző volt, ahogyan a szurkolóink köszöntöttek minket. A játékosok érezték a szeretetet és ezt megpróbáltuk meghálálni azzal, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és élvezetes futballt játszunk.”
„Az előszezon kezdetekor láttam, hogy Tonali, Leao és Krunic is érettebb lett. Tanultak az előző idényből, nagyon keményen dolgoztak és sokkal felkészültebbek lettek. Ibrahimovic? Teljes mértékben nyitott vagyok mindenre. Mindig csak az adott mérkőzésre koncentrálok és így választom ki a lehető legerősebb kezdőcsapatot. Ha szükségünk lesz két csatárra, akkor egy pillanatig sem fogok habozni, hogy Ibrahimovic és Giroud egyszerre a pályán legyen.”
2 hozzászólás
Ez az! Ibra, Giroud egyszerre a pályán. Szerintem nagyon jó csatárpárost fognak alkotni. FORZA MILÁN FOREVER!!!!
Azt írta a cikk hogy csak ha szükség lesz rá. Majd gondolom vmi rangadón vagy BL meccsen meglepiből meghúzza Pioli.