Ivan Gazidis, a Milan vezérigazgatója üzent a csapatnak a Cagliari elleni bajnoki előtt.
A dél-afrikai szakember jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik és kezelésen vesz részt, miután néhány héttel ezelőtt torokrákot diagnosztizáltak nála. Gazidis a Cagliari elleni első hazai mérkőzés előtt megragadta az alkalmat és videohíváson keresztül üzent a csapatnak.
„Ti egy olyan csapat vagytok, amelyre büszkének lehet lenni és amely mindig nagyszerű kvalitást mutatott. Mindenekelőtt mindig megvolt az egység és a különleges akarat, ami megszilárdítja a csapat erejét és lehetővé teszi, hogy minden kihívást legyőzzetek.” – idézi Gazidis szavait az ANSA.
„Ma este hihetetlen érzés lesz újra látni a szurkolókat a San Siróban, még akkor is, ha csak csökkentett kapacitással. Fizikailag nem lehetek veletek, de a bennünket összekötő szenvedély és lelkesedés legyőz minden távolságot. Nagyszerű show lesz a stadionban és biztos vagyok benne, hogy mindenki betartja az egészségügyi és a biztonsági előírásokat. Csodálatos este elé nézünk, amikor nem lesz helye tiszteletlen cselekedetnek és viselkedésnek, még a közösségi platformokon sem, mert ezek soha nem voltak összeegyeztethetők a Milan értékeivel.”
„Az erőnk mindig az egységünkből és a képességünkből fakadt, hogy támogatjuk egymást, mint egy család. Ezt személyesen tapasztaltam az elmúlt hetekben. Mert erről szól a Milan és ez mindig is így lesz.”
Gazidis beszélt az egészségügyi állapotáról is és megnyugtatta a csapatot, miszerint a kezelései jól haladnak.
4 hozzászólás
„Csodálatos este elé nézünk, amikor nem lesz helye tiszteletlen cselekedetnek és viselkedésnek, még a közösségi platformokon sem, mert ezek soha nem voltak összeegyeztethetők a Milan értékeivel.”
Ez annak szól, hogy Castillejo letltotta twitterét, meg az insta kommenteket, mert rászálltak?
Az igen! Mondjuk nem tudom miért bántják. Akkor dollár és kebab mit érdemelne? Az, hogy nem sokat tudott hozzátenni a csapathoz, há’ van ilyen. De néha voltak jó pillanatai.
Nem tudom mit érezhetnek az ilyen játékosok, amikor beleolvasnak a kommentekbe (mert biztos, hogy beleolvasnak). Egy viccbe illő tesfelépítésű divatmajom, aki semmi pluszra nem képes. Szerintem valami ilyesmiket olvashat a szurkolók nagy részétől. Ilyenkor mi lehet a reakciója egy játékosnak? Ezek hülyék, mert egy Adonis vagyok, Pioli meg hülye, mert Messi, Salah, De Bruyne együtt veszett el bennem, de ezek a hülyék nem látják.
A Curva Sud egy külön énekkel köszöntötte Samut (és Tonalit), úgyhogy Casti újra aktiválhatja a twitterét 🤣