Akár már kedden lezárulhat Alessandro Florenzi klubváltása, ugyanis a Roma hajlandóságot mutatott arra, hogy vételi opcióval kölcsönadja az olasz játékost.
Florenzi egyetlen lépésre van a Milantól. Az Európa-bajnok futballista egyértelművé tette, hogy csatlakozni akar a Rossonerihez, miután José Mourinho nem számol vele a fővárosi alakulatnál a következő szezonban. Az előző idényben a Paris Saint-Gemainnél szerepelt kölcsönben, most viszont Olaszországon belül válthat klubot.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja közölte, hogy a Roma nyitott a vételi opcióra, így a milan akár már kedden nyélbe ütheti a transzfert.
Az olasz újságíró szerint Florenzi kölcsönvételéért 1 millió eurót fizethet a Milan a Romának, míg a vásárlási opció összege 3,5 – 4 millió euró körül lesz. A tárgyalások a végső szakaszban járnak és a 30 éves futballista karrierjének új fejezetének megkezdése előtt áll. Di Marzio szerint órákon belül megtörténhet a végső megállapodás az átigazolásról.
Florenzi 2002-ben, mindössze 11 évesen csatlakozott a Roma utánpótlásához és 19 éve áll a fővárosi együttes alkalmazásában. Az első csapatban 2011-ben debütált és azóta összesen 280 tétmeccsen játszott, ezeken 28 gólt szerzett és 32 gólpasszt osztott ki.
11 hozzászólás
Ha elég neki a mostani fizetésének fele, én örülnék neki. De nem véletlenül nem kell a Rómának már évek óta. Ott is összehúzták a nadrágszíjat.
Azért a Rómánál „kicsi” erősebb PSG-ben elég sokat játszott, szóval én is el tudnám Őt viselni a csapatban.
Az a baj, hogy nálunk a posztja az egyik leginkább telített, így ki fizetne neki évi 5M Eurót?
Calcioefinanza.it Sep 2020: € 5.250.000
Ezért írtam, hogy ha a bér felezésbe belemenne, akkor tök jó, mert VKP posztra is egészen jó lenne.
Jaja.. kevés olyan játékos van, akit akár 3 posztra is nyugodtan be lehet rakni. Florenzi ilyen..szerintem nagyon okos vétel lehet, ha elkerülik a sérülések.
Szurkolóként letojom mennyit keres csak minél jobb teljesítményt nyújtson a pályán.
De amúgy kb mindenki tudja már, hogy ez nem a PSG. Aki a Milanhoz igazol az nem számíthat 4 M nagyobb fizura csak rendkívüli esetben, max 30 M vételárra arra is csak a kölcsönvétel után max. Azonnali kifizetést max ~10 M-ig eszközölünk.
A Laziós Milinkovics neve még hogyhogy nem merült fel az idei átigazolási hírekben?? :-))))))))
Akkor biztos érkezik 🙂
A Rómánál jó összehúzták a nadrágszíjat 🙂 Abraham 45 millióért.
Abból a fickóból szerintem lehet a következő Lukaku is, olyan értelemben, hogy simán berobbanhat 25 gólós szezonnal. Szerintem bőven megéri az árát.
Remélem nem száll vissza a Roma a harcba a BL-helyekért, jó lenne, ha megint 4, max 5 csapat közül kellene az első 4-ben lennünk. Mouban bízom, az elmúlt években minden csapatát leépítette 0-ára.
Jó és mi mikor fogunk egy ilyen igazolással előrukkolni?
Vajon földi órában kell számolni ezeket az órákat vagy jupiteri idő szerint?