Úgy tűnik, hogy a végső stádiumban járnak a tárgyalások a Milan és a Real Madrid vezetősége között Brahim Diazról.
A 21 éves futballistát tavaly nyáron vette kölcsön a Milan vételi opció nélkül és a legutóbbi idényben kiegészítőemberként 7 gólt szerzett illetve 4 gólpasszt osztott ki.
Fabrizio Romano és Gianluca Di Marzio szerint Brahim Diaz kölcsön+opcióval fog csatlakozni a Rossonerihez a következő szezonra. A vásárlási opció összege 25 millió euró körül lesz, azaz a Milan ennyiért vásárolhatja meg jövő nyáron, ha a játékos beváltja a hozzá fűzött reményeket.
Ugyanakkor a rendkívül jól értesült transzferguruk hozzátették, hogy a Real Madridnak a jövőben visszavásárlási opciója lesz a spanyol utánpótlás-válogatott játékosra. A visszavásárlási záradék összege 30-31 millió euró lehet – állítja Romano és Di Marzio.
A Real Madriddal folytatott tárgyalásokon szóba került Alvaro Odriozola és Luka Jovic neve is. Mindkét játékos egy lehetőség lehet a Milan számára a védelem jobb oldalára illetve a csatárposztra, azonban Diogo Dalot és Olivier Giroud személyében a klubnak jelenleg más elsődleges célpontjai vannak az említett két posztra.
2 hozzászólás
A real ebből azért elég jól jön ki, ha komoly fejlődésnek indulna akkor 5-6m ráfizetéssel visszavihetnék. Ez gyak a fizetése.
Hát ja…. Kérdés vannak e egyébb feltételek. Pl max 2 évig él ez az opció. Kell e hozzá a játékos bele egyezése is vagy egyoldalúan aktiválhatja a Real az opciót?! Stb….
Egyébként jelenleg még túlzónak találom a 25 M-t, gondolom a Madrid se olcsón vette és nem akar nagyon ráfizetni. Másrészt ha töretlenül fejlődik tovább akkor 1-2 év múlva alapemberré válhat nálunk.