Minden jel arra utal, hogy Hakan Calhanoglu a nyáron távozik a klubtól.
A 27 éves játékos szerződése 30 nap múlva lejár a Milannál és a klub vezetőségének eddigi lépései nem vezettek eredményre. Egybehangzó hírek szerint a piros-feketék már elküldték a végső ajánlatukat, ami az új kontraktus alapján évi 4 millió eurós fizetést foglal magában.
A Sportmediaset arról számolt be, hogy Calhanoglu nemet mondott a Milan ajánlatára és nem hosszabbítja meg a szerződését. A klub egyértelművé tette, hogy nem hajlandó emelni a kínált összegen.
Hakannak két hivatalos ajánlata van: egy a Milantól (4 millió euró/év) és egy a katari élvonalban szereplő Al Duhailtól (8 millió euró/év). Ugyanakkor a Sportmediaset hozzátette, hogy a Juventusnál és az Internél is felmerült a szerződtetésének lehetősége, ha szabadúszóvá válik.
A Milan már Calhanoglu utódját keresi és lépéseket tett Rodrigo De Paul szerződtetése felé. Az argentin középpályás lehet az első számú célpont, de a felmerült nevek között ott van Josip Ilicic, Henrikh Mkhitaryan és Papu Gomez, utóbbi nemrég került képbe újra.
Calhanoglu négy évvel ezelőtt, 2017 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Leverkusentől.
19 hozzászólás
Én esküszöm megadnám neki az 5M fizut hoznék helyette valakit augusztus végén és utána 1 kerek évig padoztatnám majd akár 5M is eladnám bárkinek.
Értem a szempontodat,csak egy ilyen után senki sem akarna hozzánk szerződni.
Ugyanezt csináltam volna Donnarummával, csak őt 40-50 ért adtam volna el jövőre!
Annyi a gond ezzel csak, hogy ezek valszeg minden ajánlatra nemet mondtak volna ilyen esetben és kitöltik a szerződést, hogy sok millió eurót lehúzva a klubról menjenek el ingyen évek múlva. :/ Alig várom, hogy valóban bevezessék a fizetési sapkát, rendbetenné ezeket az arcokat.
Calhanoglutól jobb tkp-ra, 10-esre van szüksége egy BL szintre lépő Milannak! A számai Suso-san jók voltak, de összeségében szégyent hozott a 1o-es mezre. Méltatlan összteljesítménye, viselkedése és önértékelési zavarai miatt egyáltalán nem sajnáljuk a távozását.
Egyetértek.
Volt olyan szezon ahol hetekig nem volt a pályán, ellenben minden meccsen játszott.
A gondot ott látom, hogy a felsorolt 4 úriember közül egyedül De Paul érkezése tűnne jelenleg minőségi előrelépésnek a helyére, talán. Egyikben sem látom a minőségi 10-es szerepet, és ezzel finoman fogalmaztam.
Maximálisan egyetértek.
Volt egy jó fél – 3/4 szezonja, és már rögtön dupa fizetésért ácsingózik. Amikor meg szüksége lett volna a csapatnak egy húzóemberre, akkor csak a létszám volt meg vele.
en sajnalom
Igazatok van! Ez a török nem idevaló! Nem bánom,ha megy! Voltak nó meccsei,de 10re sose játszott!!!
Nagyon hullámzó a teljesítménye,4 milla maximálisan korrekt ajánlat, többet,szerintem nem érdemel,de ahogyan én látom ő is a pénzt fogja választani
Ha jönne helyette De Paul, még meg is köszönném Calhának, hogy megy. Nem rossz, de van nála jobb.
Most olvasom,hogy dodó 6milláért akar aláírni a Juvéhoz
Én nem titkolom, hogy nagyon nagyra tartom a Törököt! Azt a futás teljesítményt és mezőnymunkát amit ő letett a pályára minden meccsen nem sok „irányító” tudná utána csinálni. Örüm az ürömben, hogy De Paul talán épp az a típus aki szintén sokat vállal. De nyugtával a napot. Nehogy az legyen, hogy most az ezüstérmes csapat pilléreit ingyen veszítjük el és 1 év múlva azt írj mindenki, hogy ez+az Bertolacci kettő, meg Udine szint a gyerek, vagy épp kapus poszton, ez nem Francia liga….
Remélem beválnak, de alaphangon 55M-t költünk+ fizetések erre a 2 posztra. Mennyi a fizetések közti difi? Hány év alatt jönne vissza abból ez a nem kis átigazolási ár? Akkor még Tomori áráról ne is beszéljünk (védőért fizetünk annyit, amennyiből csatárt igazolhattunk volna akár a télen és aranyért küzdött volna a csapat).
Egyenlőre nem verem a földhöz a seggem örömömben. Ezektől a hírektől, ami közé Giroud is ide venném.
A törökkel lehet pont az volt a baj, hogy nagyon sok meccset kellett játszania és nem sokszor volt helyettese és fejben is el lehet fáradni, ami egy irányítónál sokat számít. Viszonylag kevésszer is volt sérült, ami szintén pozitív vele kapcsolatban, mert láttam már jobb irányítókat meg focistákat, de ők általában baromi sérülékenyek is voltak és Calhanoglut is rúgják rendesen minden meccsen, de mégse hagyott ki nagyon hosszú időt. A kapusunkkal is elégedett voltam nagyjából, de ha valakivel nem lehet megegyezni 1 év alatt, akkor nem érdemes rá várni és a törökkel is tárgyaltak már többször, ezért bőven kapott esélyt. Ebből a szempontból a Milan név egy átok, mert minden átigazolásnál vagy szerződésnél akkora felárat követelnek a klubtól, mintha nagy csapat lennénk, pedig nagyon kicentizte a csapat a BL helyezést is.
Lehet nem látszik egyértelműen, de hosszútávon a klub végét jelentheti, ha minden követelésnek eleget tesznek, pedig csak 1-2 milliónak tűnik a különbség, de most inkább olyan játékosokra van szükség, akik hisznek Maldini projektjében és hajlandóak áldozatot hozni. Nem arról van szó, hogy nincs megbecsülve egy játékos, mert Maldiniék is emelnének a fizetésén csak nem olyan mértékben, ahogy ezt a menedzserek szeretnék, de a vezetőségnek azzal is számolnia kell, hogy jövőre nem feltétlen lesz annyival jobb játékos a török, mint amennyivel többet keresne és ezért De Paul jobban beválhat.
Akiért 40M-t kell fizetni alaphangon és 3.5M alatt kétlem, hogy beéri!?
Amikor Bertolaccizott mindenki, mert Genao-ból jött akkor most mi van!?
Én úgy látom (lehet, hogy rosszul) de építkezésről beszélnek a klubnál. Erre a 4-5 legjobb játékos körül 2 ingyen megy, de sajnos félő, hogy Kessie-t sem lesz könnyű megtartani. Romagnoli a sérüléséig klasszis formában játszott és az évek alatt nem kaptunk róla annyi gól (kimondottan védő hiba után), mint Tomoriról fél év alatt. Úgy tűnik ő is megy. Tomori egy nagy tehetség, de rengeteget kell tanulnia, ez tény. Ne legyen több Desto vagy Raspaduri gól jövőre, mert ezek se Romagnolival, se Gabbia-val nem fordult elő. Az is igaz hogy lehet kaptunk volna más típusú gólt, pl sebesség különbség miatt.
Szóval a csapat alappillérei távozóban és megint kezdhetünk új csapatot építeni. Ráadásul szerintem a decemberi új érkezők óta nem ugyan az a csapat. Addig a fiatalos lendületes letámadás ült. Most öreguras olaszos focit játszunk ami nagyon nem lesz jó ezzel a kerettel.
Ezen pláne nem fog segíteni Giroud sem.
Én ha lehet megtartanám a törököt és 2 embert igazolnék: Belotti és Berrardi Mivel ők hiányposztokra jönnek és igazi melós csapatjátékosok.
A török esetében amit senki nem vesz figyelembe az a futásteljesítmény! Rendszeresen lép vissza a védekező középpályások közé ha látja,hogy nem megy a labdakihozatal. Így rengeteg energiát éget el, ami nagyon fontos lenne az utolsó passzoknál, cseleknél, lövéseknél. Aki valaha focizott ezt pontosan tudja. A legtöbb irányító igazi „álldogáló” játékos volt ha nem volt a csapatnál a labda.
Akik távoznak azok csupa olyan játékosok, akik nem hajlandóak maradni, ez a fő gond velük még mindig. 1-2 millió különbségről írnak, de alapból növelték a fizetésüket és, aki 3 milliót keresett eddig, annál a 2 millió különbség már sok. Calhanoglu az utolsó pár meccsre szedte össze magát és 4 gólt lőtt ebben a szezonban, ez nem olyan sok egy irányítótól, aki 5 milliót akar keresni. Az Udinese-ben játszó De Paul például 9 gólt lőtt, ami egy sokkal gyengébb csapat, ezért szerintem igenis nagy a különbség a két játékos között. A törökre sajnos rendszeresen jellemző volt, hogy nem tud állandó formát mutatni és a tavalyi formájához képest idén gyengébben teljesített, ezért szerintem szakmailag logikus, hogy nem akarnak ennyit fizetni neki. Tudatos építkezés van, fizetési sapkával és ebbe nem egyeztethető bele ez, de ha az lenne a helyzet, mint egy nagyobb csapatnál, akkor ingyen igazolhatóként megéri 5 milliót fizetni neki, ha úgy is kiegészítő játékos lesz és annak nagyon is jó, de nem fogja a 10 milliót kereső sztárjátékost kiszorítani ott sem.
Pirlót nehéz pótolni! Töröknek voltak jó meccsei,de messze van a sztárságtól! Menni akar,sebaj!
Nem értem mit szarakodnak szaros 1 mill eurón. Mi ez a nagy spórolás . ? Ötöt kért és akkor mi van . Új szerződés ír alá. Tolják meg eggyel és meg is van az öt . 🤔
Bírom a török csalogány játékát ha jól megy neki de sajnos tényleg szét tud esni fejben ami egy BL résztvevős csapatban nem elfogadható.
Szóval nem rossz de jobb kellene. Hogy R. de Paul jobb lesz-e azt nem tudom, nem követtem a teljesítményét.