A Milan 22 éves kapusa először kapta meg a díjat az eddigi pályafutása alatt.
Az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A bejelentette, hogy Gianluigi Donnarumma lett a szezon legjobb kapusa a 2020/2021-es idényben.
Az olasz válogatott kapus az idei szezonban 37 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és a kiváló teljesítményének köszönhetően – a védéseivel, bravúrjaival – nagy szerepe volt abban, hogy a Milan a második helyen végzett és hosszú-hosszú évek után újra bejutott a Bajnokok Ligájába.
Donnarumma 14 mérkőzést hozott le kapott gól nélkül, ami a Serie A-ban a második legmagasabb szám Samir Handanovic (15) után. A hivatalos statisztikák szerint Gigio összesen 112 védést mutatott be. A 22 éves kapus először nyerte meg a szezon legjobbjának járó elismerést az olasz élvonalban. Tavaly Wojciech Szczesny (Juventus), míg az azt megelőző idényben Samir Handanovic (Inter) zsebelte be a díjat.
Mint ismert, Donnarumma még egy hónapig, június 30-ig áll a Milan alkalmazásában, ezt követően távozik és szabadon igazolhatóvá válik. A piros-feketék a francia válogatott Mike Maignant szerződtették első számú kapusnak a következő szezonra.
20 hozzászólás
És mindig is a Mil.. a Juv… a Barcelona volt az álomcsapata!
😀
😀 😀 😀
Állítólag 6 misiért aláír a juvéhoz:-)
Állítólag 10 misiért aláír a Barcához
Oda való , ott 1-2 hiba és már ki is kezdik . És ugye nem jellemző ritka ha olasz játékos külföldön szerepel, nehogy a válogatottságába kerüljön:)
A Juvéban fog kikötni.. ebben biztos vagyok.
Lesz pár kérője majd Raiola ráígértet mindegyikre. Szerintem jót tesz majd a környezet változás Neki.
Nálam Handanovic kapta volna, de hát elfogult vagyok, mert ő nem sározta be ennyire a Milan mezt, mint $.
Annyira röhögnék, ha 4-5 milliónál senki se ajánlana neki többet.
Most már kérhetne d meg a dagi akármit, ők vannak szarabb pozícióban.
Esetleg mehetne 4 millióért padozni a Barcába 😀
Azért oroszlánrészt vállalt a BL-helyünkben. Én is szeretem szidni, de ismerjük már el, milyen remekül védett, még az utolsó fordulókban is, amikor már kapott mindent a szurkolóktól is. Szerintem megérdemel egy köszönetet, hosszú távon meg Maignannal még lehet, hogy jobban is járunk, ne sajnáljuk.
Már elégszer kapta a köszönetet meg a dicséretet, most már nem érdemel semmit a Milan szurkolóktól és ezt magának köszönheti.
Oké, de ez a cikk mégiscsak erről szólt. 🙂
Ja a pályán mutatott teljesítményével nincs is semmi gond és elismerésre méltó a korát tekintve.
Szomorú az,h nem tartották meg!!!!
Nagyon megérdemelte! Remek kapus aki az utolsó percig profi hozzáállással küzdött a csapatért!
Én úgy gondolom ezt nem vehetjük el tőle. Ha tényleg igaz a pletyka, miszerint 6M-ért ír alá a Juvéhoz akkor kezdhetünk félni, mert valami nagyon nincs rendben nálunk.
???
Az gyönyörű lenne, ha ebbe a helyzetbe valahogy bele tudnád magyarázni, hogy a vezetőség hibázott… 😀 Ha 6M-ért aláír a Juvéhoz, az azért van, mert nem kapott jobb ajánlatot mástól.
Egyébként valóban megérdemelte a díjat, és egy köszönetet megérdemel a BL hely elcsípéséért, nagyban hozzájárult.
Srácok itt nem az a lényeg, hogy D mennyit keres. Hanem, hogy ki az aki hajlandó kifizetni Raiola pénzét.
+1
És ez IS a lényeg! Én sem gondolom egyébként, hogy többet fog kapni a mi ajánlatunknál. Ezt Raiola taktikázta el. De munka nélkül sehol sem fog maradni, abban biztosak lehetünk. Nem hibátlan kapus, még fejlődnie kell, de aki meg tudja fizetni a buzi dagit és őt, akkor erősítést jelent annak a csapatnak. Sajnos, ha a büdzsénk nagyobb volna, nem ment volna el. Őt tavaly buktuk el, amikor nem hosszabbítottunk vele.