Úgy tűnik, hogy elfogyott a türelem Hakan Calhanogluval szemben és a Milan vezetősége bejelentkezett az Udinese középpályásáért, Rodrigo De Paulért.
A La Gazzetta dello Sport szerint a Milan évi 4 millió eurós fizetést – azaz a mostani béréhez képest 60 százalékos fizetésemelést – ajánlott a lejáró szerződésű Calhanoglunak, azonban már egy ideje sem a játékostól, sem az ügynökétől nem érkezett válasz az ajánlatra.
A lap szerint a klub vezetősége nem vár tovább és már keresi a török válogatott játékos helyettesét. A kívánságlista élén Rodrigo De Paul szerepel az Udineséből.
Az udinei alakulat mintegy 40 millió euróban határozta meg a 27 éves argentin középpályás árát, akiért az Atlético Madrid is bejelentkezett. Fabrizio Romano szerint a spanyol együttes 20 millió eurót és játékost ajánlott.
A Gazzetta arról ír, hogy a Milan bevonhatja az üzletbe Jens Petter Haugét, akinek 15 millió euróra tehető az értéke. Az Udinese számára vonzó a lehetőség, ugyanis kedvelik a norvég tehetség játékát. A feltételezések szerint 20-25 millió euró + Hauge játékjoga meggyőző lehet.
De Paul az aktuális bajnoki szezont 36 mérkőzésen 9 góllal és 10 gólpasszal zárta és nála több asszisztot csak az Atalanta játékosa, Ruslan Malinovskyi osztott ki.
22 hozzászólás
Hauge-t azért nem áldoznám be. De simán jöhet a török helyére, amúgy, és Hauge is maradjon!
Haugét szerintem nem kellene beáldozni,még fiatal és szerintem van benne potenciál
Inkább Samu-t adják oda érte.
Az olyan mintha egy Audi árába beszámítanál egy Trabantot 🙂
Ha összejönne egy Berardi,De Paul kettős nagyon örülnék neki.
Aztán már csak a védelembe kellene valaki.
Bát cserék terén megint sehol sem vagyunk.
Megfelelő cserék is jók lennének
Igen az elég ütös lenne
A Milánnak nincs annyi pénze hogy megvegyen mindenkit akit itt vagy bárhol szóba hoznak a csapattal. Múltkor Belotti neve merült fel. Azóta ő el van felejtve.De normális focistára amúgy sincs pénz
Az utobbi evekben eleg nagy divat lett reszletekben fizetni, meg akkor is, ha valakiert 20-30 milliot kernek.
Szerintem előrelépés lenne a törökhöz képest, aki jól lát, és jól lő, de pl. egy az egyben nagyon gyenge. RDP abban messze felülmúlja. Haugét kicsit sajnálnám, de legalább nyereséges befektetés lenne még így is. Őt szívesebben látnám kölcsönben valahol, mert ügyes, de gyenge még fizikálisan, hátha beleerősödne sok játéklehetőséggel.
Igen, sajna a mai világban kevés pénzből komoly csapatot építeni nagyon nehéz
Az FFP- T kijátszák így nem igazán lehet bármit is csinálni,ezért is le a kalappal Maldiniék elött
De Paul, Berardi, Belotti. Őket lenne szükséges elhozni, na meg egy belső védőt. Nyilván ez nem a FIFA21, nem is tudom, mennyi a költségvetés, de pl. Donnarumma és Hakan fizetése is felszabadul(hat), valamint más játékosokkal is érdemes lehet szerződést bontani vagy értékesíteni őket, pl. Laxalt, Caldara, Krunic, stb.
Így van. Krunic mondjuk engem nem zavar, tényleg tud 2-3 helyen játszani ha nem is kiemelkedően, de nagyjából hiba nélkül. Szerintem jó csereember. De persze azt sem bánom, ha megy.
A török nagyon hullámzó teljesítményt nyújt,60% béremelés,szerintem ez a maximum
Minek védőt venni???? Mennyi védő van a keretben? Nekünk Depay kell a jobb oldalra meg egy nagyon erős csatár és meg is vagyunk ha De Paul jön.
Azzal egyetértek hogy védőt minek venni. Viszont Depay egy jobb lábas balszélső. Egyáltalán nem jobboldali támadónak való.
Azóta olyat is lehet olvasni, hogy raiola „segít” Jimeneznek, klubot találni De Paulnak külföldön (serie a-n kívül).
A dagadt még bekavarhat(?).
Raiola nem volt De Paul ügynöke? Vagy csak úgy volt, hogy majd hozzá kerül?
Haugét szerintem nem kellene adni inkább menjen kölcsönbe egy Seria A csapatba ahol folyamatosan játszik.De Paulra inkább alkudozni kell jó kis játékos,de szerintem csak akkor van esélyünk ha mindenképpen Olaszországban akar maradni egyébként lesz bőven kérője.Licitháborúban meg úgysem nyerünk az angol csapatokkal szemben de az A.Madrid is komoly érdeklődő ahogy olvastam.Depay meg a barcába készül,oda meg most úgyis kell mindenki aki ingyen van.
Ügyes a Hauge és van benne potenciál, de ha ennyit használják mint ebben a szezonban akkor beáldozhatják. Sérülés hullámoknál sem voltak hajlandóak beállítani. 1-2x talán. A meccsei javán pedig ragyogóan játszott. 1-1 nem sikerült meccs miatt az egész kezdőd kispadra lehetett volna tenni. 🙂
Nem igazán szimpatikus nekem a De Paul, meg nem tudom milyen a státusza Raiola-val, de én inkább más valakit igazolnék le. Az a gondolat meg borzalmas, hogy van már játékosunk és beáldoznák Gabbia-t és Hauge-t is, amikor ők fiatalok és fejlődhetnének. Őket maximum egy kölcsön szerződéssel adnám tovább, vásárlási opció nélkül és kötelezően 15-20 meccset játszaniuk kellene, de ezt lehetne játékpercre is pontosítani, hogy ne csupán időhúzó csereként lépjenek pályára. A legnagyobb esély, ha fejleszteni akarnák őket az az, hogy Serie B-s csapatokhoz adnák kölcsön, de a Milan nem igazán bánik jól a fiatalokkal és a saját nevelésekkel, rengeteg játékost eltékozolnak, aki lehetett volna több is.
De Paul meg nem rossz játékos, de nekem nem szimpatikus és ő is már a pályafutása közepénél jár, nem igazán lenne jó befektetés leigazolni és még mellé eltékozolni már meglévő játékost.
De Paul,Berardi, Belotti és meg is vagyunk rajtuk kivül bárki még csak hab lenne a tortán