Andriy Shevchenko, a Milan korábbi klasszisa elárulta, hogy az első szerződésének aláírásakor rá sem nézett a benne szereplő fizetésére, valamint beszélt a távozásának körülményeiről és a 2003-as BL-fináléról is.
Sheva 1999 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Dinamo Kijev együttesétől és összesen nyolc szezont töltött a piros-feketéknél. Az Aranylabdás ukrán klasszis 322 tétmeccsen 175 gólt szerzett, ezzel ő a Milan történetének második legeredményesebb játékosa.
A KEZDETEKRŐL
„Nem egyszer gondoltam arra, hogy feladom az egészet. Éhes voltam a győzelemre és sikeres akartam lenni abban, amit imádok csinálni. Amikor aláírtam a Milannál az első igazi szerződésemet, rá sem néztem, hogy mekkora fizetés szerepel benne.”
A MILANRÓL
„Köszönettel tartozom Ariedo Braidának, a klub akkori sportigazgatójának. Látott bennem valamit, amiről azt sem tudtam, hogy megvan-e bennem. Katasztrofális mérkőzést játszottam, amikor Gallianival együtt Ukrajnába jött megnézni engem, de ő mégis megvédett. Aztán eljött a házunkba meggyőzni arról, hogy írjak alá a Milanhoz és átadott egy Rossoneri mezt, amin ott volt a nevem, majd azt mondta: »Ebben a mezben velünk meg fogod nyerni az Aranylabdát.« Az édesapámmal együtt mosolyogtunk, de igaza lett. A sikerünk nem a tehetségnek, hanem annak volt köszönhető, hogy a csapatunk intelligens és emberileg értékes játékosokból állt. Végül majdnem mindannyian edzők vagy igazgatók lettünk.”
A 2003-AS BL-DÖNTŐRŐL
„A büntetőknél mindig is voltak kétségeim, de sohasem féltem. Amíg a kezdőkörből a büntetőpontig sétáltam, lepörgött előttem az egész életem. A gyerekkorom, Csernobil, az elhunyt barátaim, minden… Miután eldöntöttem, hogy hová lövöm a labdát, nem számított, hogy Buffon mit csinál. Nem számított semmi, csak az, hogy nem változtathatsz a döntésen. A játékvezetőre néztem, mert a közönség zaja mindent elnyomott és nem hallottam a sípszót. Majd intett és én elindultam a labda felé. A lövés pillanatát követően – amikor a labda a levegőben volt és Buffon a másik oldalra vetődött – tudatosult bennem, hogy mi történik. Ez a pillanat örökre megmarad bennem. Dida volt az első, akit átöleltem. Mindenki azt gondolja, hogy így fejeztem ki a köszönetemet a mindent eldöntő védéseiért, de nem így történt. Valójában észre sem vettem, hogy ő volt az, csak futottam és ott állt előttem.”
INZAGHIRÓL
„Pippo megszállottja volt a futballnak. A manchesteri finálé reggelén korán felébredtem és felhúztam a redőnyt. Egy szállodában voltunk a golfpályára való kilátással. Kinéztem és egy ember egyedül futkározott, imitálva a támadásokat. Pippo volt az.”
A 2005-ÖS ISZTAMBULI VERESÉGRŐL
„A seb még mindig vérzik. Az emberek azt mondják, hogy a félidőben elengedtük a meccset és ünnepelni kezdtünk, de ez hazugság. Éppen ellenkezőleg: az öltözőben Maldini elsőként mondta, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk, mert a Liverpool nem adja fel, még háromgólos hátrányban sem. A szörnyű vereség után három hónapig felriadtam éjszakánként és elkezdtem gondolkodni rajta. A mai napig gondolok rá, pedig eltelt 16 év. Sok csapattársam soha többé nem akarta látni ezt a mérkőzést. Akkoriban mi voltunk a legjobb csapat. Most, hogy edző vagyok úgy vélem, talán meg kellett volna szakítanunk azt az átkozott 6 percet. Megállítani a játékot, cserélni… de ez nem kritika Carlo Ancelottival szemben. Ő nagyon jól felkészített minket.”
A TÁVOZÁSÁRÓL
„Galliani és Berlusconi minden tekintetben megpróbált megtartani engem. A Milan volt az otthonom és még ma is az. Nagyon erős kötelék fűz a városhoz, még akkor is, ha messze lakom. Roman Abramovich három évig környékezett és hoztam egy döntést. Harminc éves voltam és az volt a megfelelő pillanat, hogy új tapasztalatokat szerezzek. A Chelsea-ben nem ment jól a játék és túl sok problémám volt fizikálisan, de nem tartom hibának, hogy Londonba mentem.”
12 hozzászólás
Jók ezek az interjúk, köszönet érte!
Ibrán kivűl lenne,még egy ilyen csodánk…..
„a csapatunk intelligens és emberileg értékes játékosokból állt” köszönjük Seva ebben minden benne van kár, hogy az érintettek ezt úgysem fogják fel
Én is ezt akartam pont kiemelni…🤗
Én is ezt a mondatot emeltem volna ki, ez valóban így volt. Ez különböztette meg akkor a Milant a többi csapattól. Mekkora csapat volt az!
Ilyenkor mindig rájövök, hogy mondják itt erről-arról, hogy mekkora tehetségek de valójában senkik.
Donnarumma, Theo, Romagnoli, Hakan, Leao…….. egyszerűen senkik azokhoz képest akik valamit letettek az asztalra.
Szívemből szóltál!
Aztán van az ellenkezője, pl. Pippo… ilyen falábú játékost ritkán lehetett látni, mégis döbbenetes számokat produkált azzal a szinte már égető, intenzív tűzzel a szemében vércseként ragadozva a leshatáron. Tűz volt benne, és iszonyatos munka. Ilyen tüzet manapság ritkábban látni, jóval ritkábban.
A Milannal való kapcsolatom kezdetei nagyon szorosan összefonódnak Shevcenkoval. Az első idény, amiben a csapatot már biztosan követtem kisgyerekként, az a 98-99-es idény volt. Túl voltunk a legendás franciaországi vb-n. Mindenki Ronaldot, vagy Zidane-t imádta, a barátaim többsége Real Madrid, Bayern München vagy Manchester United drukker volt. Talán egy olyan volt csak, aki Juventus szurkolóként inkább a Calcio-t preferálta. Nekik volt akkoriban műholdas tv-jük és hát emiatt gyakran ott evett náluk a fene.
Számomra ott és akkor kezdődött minden.
A csapat óriási meglepetésre megnyerte a bajnokságot egy olyan Lazio előtt, amiben hemzsegtek a klasszisok. Hatalmas öröm volt.
És akkor nyáron megérkezett Shevchenko. (Gattuso és Serginho társaságában)
Nekem ő volt a CSATÁR. Talán sosem volt olyan felkapott, mint Ronaldo, nem szerepelt annyit a címlapokon, mint Beckham, de számomra nem volt kérdés, hogy soha, senkire nem cserélném el. Egy szerény, alázatos világklasszis volt, aki egy dologhoz nagyon értett: a góllövéshez. Neki mindegy volt, hogy jobbal, ballal, fejjel, közelről, távolról, bárhonnan és bárhogyan képest volt gólt szerezni.
Felsorolni is nehéz lenne azt a sok remek pillanatot, amit adott. A manchesteri BL-döntőn mindent eldöntő tizenegyese, a Buffonnak lőtt lehetetlen gólja, a Galatasaray elleni mester négyes. Holnapig lehetne sorolni.
Nem akartam elhinni, amikor úgy döntött, hogy elhagyja a klubot. Szerintem minden jóérzésű Rossoneri szimpatizánst megviselt ez akkoriban.
Hol vannak a mostaniak attól, hogy valaha is így emlékezzünk rájuk?
Nekem ő marad az örök kedvenc akármi történik! Amikor aranylabdás lett direkt megvettem a Képes Sportot, mai napig őrzöm a posztert belőle 🙂 2 napja jelent meg egy önéletrajzi könyve olaszul egyébként! Remélem hamarosan angolul is elérhető lesz és rendelem is be azonnal!
Na igen, Shevchenko nálam is abszolút kedvenc volt a posztján. Nehezen tennék össze egy ALL TIME BEST OF AC MILAN 11 csapatot, de hogy ő benne lenne az nem kérdés. Már akkor imádtam amikor a Dinamo Kijevben tolta, és amikor Fifáztam, mindig leigazoltam a Milanba… aztán a játékból valóság lett. Nekem is nagyon fájt amikor elment….
2003ban Milan-Roma meccsen kint voltam. A hangulat,a derbi íze,szaga,bűze…
81ezer ember. 6ponttal vezettünk és még 2 forduló volt hátra.
3.perc Kaka jobbról beadott,Seva érkezett és fejesgól! Meg lett a bajnokság!!!
Azóta is Seva rajongó vagyok!
Szurkolok neki most is,bárhol edző!
Milan az Milan! Az a véremben van,marad!