Stefano Pioli, a csapat vezetőedzője szerint nem a fáradtság okozta a Sassuolo elleni botlást és úgy véli, hogy csapata a vezetés megszerzése után is arra törekedett, hogy növelje az előnyt és lezárja a mérkőzést.
„Jól játszottunk, különösen az első félidőben és sok helyzetünk volt, hogy veszélyesek legyünk. Technikailag nem voltunk pontosak ezeknél a támadásoknál, amelyek gólszerzéshez vezettek volna. Végül az a csapat nyer, amely több gólt szerez és a Sassuolo egyel többet lőtt. Nem gondolom, hogy a játékunk alapján csak egy lőtt gólt érdemeltünk. Nagyon sajnáljuk az eredményt, a mérkőzéshez való hozzáállásunkkal nem volt probléma. Most a következő meccsre kell koncentrálnunk.” – nyilatkozta Pioli.
„Ez egy negatív eredmény, de a teljesítmény egyáltalán nem volt negatív. Veszítettünk és ezt azt jelenti, hogy többet kellett volna tennünk. A következő mérkőzéseken ennél többre lesz szükség. Tisztában vagyunk azzal, hogy megterhelő és nehéz a harc a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért és ez ilyen lesz egészen a szezon utolsó percéig. Meg kell próbálnunk visszavágni.”
„Választási lehetőségünk volt, hogy visszaállunk vagy nyomást helyezünk az ellenfélre és támadunk. Utóbbit választottuk és jók voltunk ebben. Csalódást keltő, ahogyan az első gólt kaptuk, mivel létszámfölényben voltunk a tizenhatoson belül, egységesek voltunk és óvatosabbnak kellett volna lennünk. Sajnos ilyen a futball, ez része a fejlődési folyamatunknak és a szezonunknak.”
„A következő mérkőzésre kell összpontosítanunk, mert a közvetlen riválisaink elleni eredmények döntőek lesznek. Éppen ezért jól fel kell készülnünk a Lazióra.”
„Meg kell értenünk, hogy vannak bizonyos szituációk, amelyekben irányítanunk kell a játékot és pontosabbnak kell lennünk, mert sok lehetőségünk volt, hogy veszélyt teremtsünk az ellenfél kapujánál. Ezeket nem tudtuk gólra váltani és ezáltal az ellenfelünk meccsben tudott maradni.”
„Nincs szó fáradtságról, a csapat jól mozgott és sokat futott. Az első gólnál balszerencsések voltunk, a labda hat ember között jutott át. Szuperliga? Nem volt hatással ránk, csak a célunkra összpontosítottunk és nem hagytuk, hogy a figyelmünk elterelődjön. Nincs félelem, a nyomás kiváltság. Harcolunk a Bajnokok Ligája-indulásért és nem lennénk elégedettek, ha nem sikerülne. Sikert akarunk elérni.”
„Ibrahimovic? Izomfáradtságot érzett a vádlijában. Reméljük, hogy felépül a következő mérkőzésre.”
10 hozzászólás
A kezünkben a sorsunk. MÉG. Csak most nem ilyen Sassuolok ellen kell vizsgázni, hanem a Lazio, Juventus, majd a végén az Atalanta ellen. Majd ezek a meccsek eldöntik hogy BL-be valók vagyunk-e vagy sem. Ott tartunk, hogy vagy kidobjuk ezt a csodást őszt, vagy az utolsó szálakba kapaszkodva elérjük a BL-t. Fel kell kötni a gatyát, még nincs veszve.
Ugrott a 4. hely!!!!!!!
ez a nyilatkozat bm………
„Teljesítmény nem volt negatív” ????
Hazai pályán igenis negatív egy Sassouolótól kikapni!
1. Helyzeteink 80 % egy meccsen nem vagyunk képesek gólra váltani.
2. Véletlen megindulna a csapat gyors kontrával azt biztos, hogy a végén rossz passzal elszúrják. ( Pedig a vendégek ellen bőven volt lehetőség, mert ők nem a szokásos olasz kis csapatot hozzák, hogy beállnak védekezni.
3. A nagy karmesterünk Hakan a gólján kívül még egy passzra sem volt képes. ( Szánalmas)
4. Hogy lehet az, hogy Mr. Pioli sosem tud belenyúlni a meccsbe? Komolyan miért van az állandóan, hogy megszerezzük a vezetést és leállunk? Tavaly pont az ellenkezője volt. Kitömtük az ellenfeleket!
Kíváncsi leszek mit fog nyilatkozni mikor újabb meccset ba.z el a cseréivel és taktikájával, mert akkor biztos bukó a BL, de szerintem ezzel a vereséggel biztossá vált, hiába van még 6 forduló. Lazio, Juve, Atalanta ellen jobb esetben 3 pont de lehet 1 vagy 0 lesz és akkor ők már előttünk is lesznek.
Tavaly hanyadikok lettünk???
Most hol állunk a tabellán???
Nem a múltból kell élni! Majd 6 forduló után is remélem ezt fogod írni ha BL helyen leszunk de ha nem akkor nézd vissza miért is maradunk le 😉
Tisztelt Hooligans80. De még állhatunk ott
Ezek helyett a Leaok meg Diazok helyett akikkel semmire nem vagyunk előrébb azzal a szövegnél, hogy fiatalok a Primaverás Olzer és Roback is tudná hozni!
Ahogy a Primaveras Colombo és Maldini is megmutatta?
bullshit