A Milan vezetősége Gianluigi Donnarumma válaszára vár a szerződés meghosszabbítására tett legutóbbi ajánlat kapcsán, miközben Mino Raiola hamarosan Milánóba érkezik.
77 nap van hátra az olasz válogatott kapus szerződéséből és a felek között továbbra sincs egyezség a hosszabbításról. A napokban Alessandro Costacurta, a Milan legendája markáns véleményt fogalmazott meg és úgy gondolja, hogy Gigiónak a mez csókolgatása helyett konkrét tettekkel kellene bizonyítania a Milan iránti szeretetét.
A La Gazzetta dello Sport mai kiadása szerint a Milan elküldte végső ajánlatát Donnarummának, ami évi 8 millió eurós fizetés. A 22 éves játékos ezzel a Serie A második legjobban kereső játékosa lenne Cristiano Ronaldo után Matthijs De Ligttel holtversenyben.
A Milan vezetőségének nem áll szándékában emelni ezen az összegen, így a végső ajánlat 8 millió euró. A klub Donnarumma válaszára vár, miközben Mino Raiola a következő órákban Milánóba érkezik, hogy véglegesítse Zlatan Ibrahimovic szerződésének meghosszabbítását.
Az ügynök látogatása a Casa Milanban lehetőséget teremt arra, hogy a felek megvitassák Donnarumma helyzetét is.
A Gazzetta szerint Donnarumma arra vár, hogy a második helyen álló Milan bebiztosítsa a Bajnokok Ligája-indulást a következő szezonra és ezt követően aláírja szerződését.
32 hozzászólás
1. Hetek óta lehet tudni, hogy 8 milliót ajánl a Milan, csak felmerült bennem, hogy vajon mi a francra várt eddig a klub?
2. Donnarummának egy határidőt kellene adni, hogy akkor van 1 heted, hogy reagálj. Aláírod vagy nem. Mert ha nem a válasz, akkor meg kell kezdeni a kapuskeresést.
Nyilván ez az összeg is túlzás általában is és a Milan helyzetéhez, a többi játékos fizetéséhez képest is. Egy óriási 1-es a vezetőségnek, hogy sikerült ezt így intéznie. Calhanoglu esetén ugyanez a helyzet.
Gyakorlatilag sikerült elérni, hogy egy 22 éves kis takonynak bokázzon a Milan, mert nem vették észre, hogy milyen jellem, másrészt, mert még mindig jönnek korábbi legendás játékosok is a naiv szövegükkel, hogy Donnarumma a Milan legendájává válhat… Nem veszik észre, hogy brazil válogatott játékosok erejük teljében nem egy BL-esélyes csapatban, hanem Kínába vagy Oroszországba vagy éppen valamelyik arab ligába igazoltak, csak azért, mert ott rekord fizetés várta őket? Lehet itt dumálni a könyvek, a műveltség fontosságáról, ha egyszer a fiatalok többsége ezeket magasról leszarja, és inkább playstationözik meg plazázik…
Az a helyzet, hogy ezek a mostani játékosok tökéletesek az ügynökök számára, mert olyan nagyon nem kell őket meggyőzni. 10-ből 7 azt mondja, hogy minél többet akarok keresni, az sem érdekel, hogy az a klub egy nulla. Nem Aldairok, Maldinik meg Baresik akarnak lenni, akiknek visszavonultatják a mezszámát, nem feltétlenül akarnak trófeákat halmozni. Előttük Neymar és a hasonlók állnak példaképként: rengeteget keres, reklámokban szerepel, néha focizgat egy kicsit, ha nem, akkor elmegy bulizni ide-oda, írnak róla, hogy melyik yachtjával ment neki a másik yachtjának, amiről leborultak a Ferrarijai vagy éppen arról, hogy mikor és kivel koitált…
Én valahol reménykedem abban, hogy Donnarumma nem fogadja el ezt a 8 milliós ajánlatot (de nem azért, mert nem jutunk be a BL-be), és eltűnik innen. A Milan, amely lejárt szerződésű játékosokra vadászik, és fél meg 1 millió eurókkal emelgeti az ajánlatait, nem tud megegyezni a csapat talán legfontosabb mezőnyjátékosával (Kessie), az szerintem ne utalgasson évente 16 millió eurót egy kapusnak. Utaljon egy kevésbé hypolt kapusnak 3-at vagy 4-et, a többit meg csoportosítsa át.
Teljesen egyetértek veled !
Én simán kib@$nék vele, elkezdenék kapusokkal tárgyalni Maldiniék helyében, plusz az eladása miatt leülnék kínai meg arab csapatokkal, megvitatni, hogy ki tudják-e neki fizetni a kért 10millát… Ha neki a pénz számít, menjen isten hírével! De neeem Real Madrid, meg PéEzsgé, nono, jó lesz neki Shanghai is… Apja passzát!
az a baj, hogy jelenleg semmi erdekunk keresgelni neki csapatot, oda megy ahova akar es ingyen! 77 napot a wc-leul matisz papaval ha kell 🙂 !
Legjobban Costacurta vazolta a helyzetet : minek csokolgatod a mezt ha meg mindeg nem alltal a sarkadra es nem mondtad azt, hogy ok alairom es kesz.
Tulhuzza megint es ezt 2ik alkalommal csinalja, itt vmi nem stimmel!
Nagyott kell forduljon a vilag, hogy ennek a kolyoknek a helyere keruljon a szive es az esze!
Respect Lansky!
Bánki vagy Nyilasi mondta róluk,hogy/tisztelet a kívételnek/ezek a mostani focisták konzumhölgyek a régiekhez képest!
Maldini,Baresi,Totti,De Rossi ikonok.
Persze lehet mondani,hogy megváltozott a világ,de pl.egy Bayern nem vesz 100milliós Neymarokat,viszont hitele és adóssága sincs./pl.Barca,M.City/
Tudják ha ilyet kezdenek,holnap az egész csapat sorba fog állni…
Elolvastam a cikket és kb. ennyi..
Engem már egyáltalán nem érdekel ennek a pénzéhes kis takonynak és a dagadtnak a szenvedése..
Ha aláírja a szerződést jó, hanem írja alá, még jobb..
Bárhogy is dönt nekem már soha nem lesz szimpatikus a kis taknyos, bár gondolom Ő ezt magasról lexarja, hogy Magyarország sötétebb felén élő HegyalJaninak nem szimpatikus és nyugodtan fogja felvenni az Euro Milliókat..
Ha rajtam múlna leigazolnám Mussot az Udineseből, a kis majom meg mehet a faxba és csókolgassa azt, amire gondolok, ne a Milan mezt..
Én úgy gondolom a Román és Toni is egész jó meccseket hozott amikor lehetőséget kaptak. Talán érdemes lett volna Reina helyett hazahozni Plizzari-t és adni neki pár meccsek EL-ben és kupában. Nagyon meggyőzően védett amikor láthattuk. Ráadásul lábbal is nagyon jól dolgozott ami rendkívül fontos lesz ha pótolni kényszerülünk Donnát. Amúgy 8M felett jelenleg sehol sem kapna ebben biztos vagyok! Nem azért mert nincs olyan csapat ahol nem szánnak ennél többet egy kapusra, de ezekben a klubokban hosszú évekre meg van a kezdő kapus.
Én nem merném első számú kapussá tenni a román rokonlátogatót.
Plizarrit valóban vissza lehetne hozni, vagy ahogyan azt HegyalJani is írta, egy Juan Musso kaliberű kapust hozni. Amennyiben ő pl. drága lenne (20 millió a transfermarkt szerint), akkor Németországban néznék körül. Lukas Hradecky-ban van még pár jó év szerintem, de Timo Horn sem lenne rossz megoldás talán és egyikőjük sem túl drága (6,5 illetve 4 millió a transfermarkt szerint).
Azért a klubhűségről Milanosként meredek nyilatkozni. Könnyű volt pl Maldininek, a világ legjobb csapatában játszhatott, nyilván esze ágában nem volt elmenni. Ha 5.-6.-7. helyen végeztek volna BL indulások nélkül, szerintetek itt maradt volna élete végéig? Fenéket. Megértem Donnarummát, hogy BL-ben akar védeni, és a legnagyobb trófeáért küzdeni. A fizetési igénye nyilván túlzás, de a világ legjobb 3 kapusa között van (és talán az abszolút legjobb lesz), és a jelenlegi Milannal még talán BL-ben sem fog tudni indulni.
Maldini a pályafutása nagy részében valóban trófeákra esélyes Milanokban szerepelt, illetve megvolt az esély arra, hogy egy gyengébb szezont követően viszonylag gyors intézkedésekkel a csapatot fel lehessen turbózni. Akkoriban olaszok nem is nagyon mászkáltak külföldre, ráadásul a Serie A Maldini karrierje legnagyobb részében a legerősebb bajnokság volt. Az sem nagyon volt tipikus, hogy az átlagosnál jobb játékosok, kulcsemberek, potenciális legendák az egyik nagytól a másik nagyhoz igazoljanak. Abban tehát egyetértek, hogy Maldini helyzete egyszerűbb volt.
Egyértelműen el lehetne fogadni, ha Donnarumma esetében nem folyamatosan azt hallanánk, hogy neki a Milan az álma, így a klub, úgy a klub, maradni akar, a Milannal akar trófeákat nyerni stb. Én úgy gondolom, és ezt évekkel ezelőtt leírtam a korábbi szerződési mizériája kapcsán, hogy egy ennyire kiemelkedő valaki esetében illogikus, hogy a klubhűségre apellál a csapat, miközben a feltételeket nem teremti meg annak érdekében, hogy a játékos nagyobb célokért küzdhessen. Donnarumma esetében is úgy gondoltam, hogy amennyiben a Milan bebetonozza magát az Európa-liga környékére, akkor ezt azok a játékosok, akik többre hivatottak, meg fogják unni, és ekkor a csapatnak ezt be kell látnia. Donnarumma esetében senkinek sem lett volna baja abból, ha kijelenti, hogy ő a BL-ben akar játszani, nem pedig az Európa-ligában vagy ott sem. De nem ez történt. A tények makacs dolgok, Donnarumma jelentősen emelt fizetéssel végül maradt.
Jelenleg az van, hogy Donnarumma kivár. Azzal sem lenne gond, ha azt mondaná, hogy szeretne maradni, de csak akkor, ha a Milan bejut a BL-be. Szerintem ez logikus. De az ötlet, hogy mennyit akar kapni, hetekkel ezelőtt jött. Ha akkor azt mondja a Milan, hogy itt a 12 milliód, ezek szerint akkor aláírt volna, úgy, hogy a Milan BL-helye nem volt egyértelmű… Ez pedig nem fér bele a képbe. Ha Donnarumma emelt fizetésért marad, ha nincs BL, akkor az nem klubhűség. Egy NFL-es példa. A Tampa Bay Buccaneerst sokan támadták a fizetési sapka „kijátszása” miatt, hogy kiváló játékosokat szereztek meg, olyanokat, akiknek nagyon jó piacuk lett volna, mert ezek a játékosok bajnoki címet akartak, és erre a Brady vezette Bucsnál látták a legnagyobb esélyt. Ennek érdekében sokan rengeteg pénzről mondtak le, néhány millióért játszottak, holott akár 10 millión felül is kaphattak volna. Ez nem klubhűség, de arról szól, hogy a siker érdekében a játékos háttérbe szorítja a pénzt (persze lehet, hogy csak egy évre).
Nagyon fontos poszt a kapusé, az olyan ligákban, ahol gyakran 1 gól dönt, még inkább az. De bőven megelégednék egy viszonylag jó kapussal, ha pl. az így felszabadult összegből megtalálnánk és meg is szereznénk a kétballábas Castillejo utódját.
Erre viszont Calabriát tudom ellenpéldának felhozni;ő nem hangoztatja úton-útfélen,hogy mekkora milanista,egyszerűen kijelentette,hogy itt akar klublegenda lenni,hosszabbítani akar és még fizetésemelést sem kér.
Így is lehet…
Továbbra sincs kétségem h maradni fog. Ez nem kérdés. Az ég világon semmi oka nem lenne távozni. Évek óta itt van, csúcsfizetést kap, jól érzi magát, alapember, karján virít a CSK-szalag, jönnek az eredmények is és neki is megy a játék.
Négy-öt éve a Milan gyengélkedése okot adott volna arra h Donna lépjen egy magasabb szintre. Méltatlan volt hozzá az akkori játékosállomány, most viszont vele együtt a csapat is fejlődött. Raiola is kimondta h nem bízott a kínaiakban és azért akarta elvinni innen mindenáron, mert tudta h befuccsolnak. Utólag belátva igaza volt. Most viszont a Milan a BL-indulás kapujában áll, a csapat versenyképes, van jövőkép, eredmények és ebben Donnának nagy szerepe van.
Egyértelmű, hogy pár éven belül ő lesz a világ egyik legjobb kapusa.
Semmi értelme álszenteskedni, habzó szájjal pocskondiázni és mindennek lehordani, maradni fog.
Bőven van igazság abban, amit írsz és örülök, hogy van, aki ilyen optimista a kérdést illetően, de „nyugtával dicsérd a napot”.
A Costacurta nyilatkozattal összhangban én azt mondom, most fog kiderülni, hogy milyen fából faragták a srácot és valóban volt-e alapja a címer csókolgatásának.
„Raiola is kimondta h nem bízott a kínaiakban és azért akarta elvinni innen mindenáron”
Utólag egyrészt baromira könnyű nagyon okosat mondania, másrészt Raiolának nem biztos, hogy elhinném minden szavát, mert rengeteg politikus járhatna hozzá a „hogyan etessük a népet” elnevezésű felkészítő kurzusra.
tévedés, nem utólag mondta a dagi. már előre mondta, hogy neki az a projekt nem kerek.
Ez esetben megkövetem magam és ígérem, hogy áldozatot mutatok majd be Raiola látnoki képességének dicsőítésére. 😀
A szavahihetőségével kapcsolatban viszont tartom a véleményem és továbbra is gyököt vonok belőle, miután elosztottam kettővel.
Igen, Gagacsnak igaza van. Én is úgy értettem. Raiolának már akkor nem tetszett az egész, amikor itt voltak a kínaiak és ezt meg is mondta, h azt sem tudja ki a Milan tulajdonosa. Az utólagot úgy értettem, hogy most már látjuk h igaza volt.
Nem túl meggyőző az érvelésed.
– az ég világon semmi oka nem lenne távozni.
De lenne, ha nem jutna be a csapat a BL-be és/vagy egy másik csapat (pláne, ha BL-csapat) megadná neki a +2 vagy +4 milliót.
– évek óta itt van
Ez sosem volt érv valakinek a maradása mellett, főleg nem akkor, ha csak 22 éves, ráadásul nem olyan sok az a 4-5 év. Van, akinek ilyenkor kezdődik a karrierje, Donnarumma meg a szezon végére beéri Bobant a Milanban lejátszott meccseket tekintve.
– csúcsfizetést kap
Ezt máshol is megkaphatja. Nyilván van néhány csapat, amelynek a BL-pénzek miatt nem nagy teher egy 10 milliós fizetés
– jól érzi magát
Sok helyen érezheti jól magát az ember, Donnarumma ráadásul kizárólag a Milanban játszott eddig, nem tudhatja, hogy máshol hogyan érezné magát.
alapember
– Máshol is az lenne.
– karján virít a CSK-szalag
Nem gondolnám, hogy ezzel annyira lehet valakit motiválni, de legyen.
– jönnek az eredmények
Ha nem lesz BL, akkor ez nem lesz igaz.
– neki is megy a játék
Védeni tudna máshol is, a kapuk ugyanakkorák…
„Semmi értelme álszenteskedni, habzó szájjal pocskondiázni és mindennek lehordani, maradni fog.”
Oké. Ebben az esetben miért is csinálja lassan 1 éve a cirkuszt? Miért nem írja alá a szerződését? Ezek nem érvek a részedről, csak önámítás, megpróbálod magadat Donnarumma helyébe képzelni, hogy te mit tennél.
Ettől még nyilván maradhat, de ezek akkor sem jó érvek.
Akkor az szuper, mert nem is érveknek szántam. Nyugodtan kifigurázhatod a leírtakat és gúnyolódhatsz, nem probléma. Csak leírtam h mit gondolok a helyzetről, ennyi.
Akkor mi a francnak szántad??? Leírtad, hogy miért fog maradni Donnarumma, miért nem lenne logikus, hogy távozzon, majd hoztál néhány érvet az állításodat igazolandó.
Nem hinném, hogy gúnyolódtam, de amiket írtál, azok zömmel hülyeségek. Jó, hogy nem azt mondtad, hogy azért fog maradni, mert itt játszik a bátyja is.
Én szívesen olvasnék egy kulturált a vitát, de ez már átment személyeskedésbe.
Ha valaki készpénznek veszi, hogy Donnarumma marad, és ezt olyan érvekkel támasztja alá, amiket nehéz komolyan venni, majd még azt sem ismeri el, hogy ezeket ő érveknek szánta, akkor min és miért kellene vitáznunk?!
Semmi gond, ha valaki azt gondolja, hogy Donnarumma maradni fog, mert kiderülhet, hogy ez az egész csak egy színjáték, nincs is másik érdeklődő stb. stb. Nem tilos gondolkodni, spekulálni, itt mindenki ezt teszi.
Egyébként meg nem személyeskedtem. Nem azt írtam, hogy „SempreMilan_81” hülye, csak azt, hogy hülyeséget írt. Van ilyen.
Az elmúlt két és fél évtizedben több száz olyan transzfer volt (a Milan esetében elég csak Kaká eligazolására gondolni), aminél a világon semmit sem jelentett, hogy az adott játékos évek óta a klubnál volt, jól érezte magát és sokat keresett. A „sokat keres” dolgot tovább lehetne csavarni, és azt mondani: az is lehet, hogy Donnarumma a 6 milliós fizetése miatt érzi jól magát a Milanban. És mondjuk a 4 millió miért is nem volt neki annak idején elég? Nos, egy ilyen valakinek a pénz igenis fontos. Amivel nincs baj, csak hiú ábránd azt remélni, hogy ha valaki ennél többet ajánl neki, akkor azt ő lesöpri az asztalról.
Ha esetleg Donnarumma „rábólint” a 8 milliós ajánlatra, akkor remélem, nem kezd el itt senki klubhűségről papolni. Mert ennyi pénzért sokan akár egy harmadosztályú kirgiz csapathoz is hűségesek lennének…
Engedd el, rossoneri92. 🙂 Nincs értelme vele foglalkozni, hagyd rá!
Majd legközelebb esetleg megfűszerezem a kommentet a játékos pocskondiázásával, úgyis az a menő.
Ahogy azt korábban is írtam, van igazság abban, amit írtál.
Korrekt módon, őszintén leírtad az optimista véleményed, miszerint: „Továbbra sincs kétségem h maradni fog. Ez nem kérdés. Az ég világon semmi oka nem lenne távozni.”
Majd ezt a véleményedet alá is támasztottad tényekkel: „Évek óta itt van, csúcsfizetést kap, jól érzi magát, alapember, karján virít a CSK-szalag, jönnek az eredmények is és neki is megy a játék.”
Pontosan ezt, a véleményünk tényekkel való alátámasztását, kiegészítését hívják a kommunikációban érvelésnek.
Szakszerű fogalmazásban: Az érvelések állításokból állnak, melyek információtartalommal rendelkező kijelentő mondatok, meghatározott igazságértékkel rendelkeznek.
Sorry amúgy, ez nálam egy „szakmai” észrevétel volt csupán, mert többek között kommunikáció szakon is végeztem anno a fantasztikus magyar felsőoktatásban. Az már egy másik kérdés, hogy mekkora hasznát vettem ennek. 😀
Az általad felsorolt tények szerintem ülnek amúgy, viszont én személy szerint úgy gondolom, hogy ez nem minden embernél jelentené következésképpen azt, hogy marad. Úgy gondolom, hogy a mai világban lehet olyan ajánlatot kapni, hogy valaki, az általad felsorolt tények ellenére is azt mondja, hogy ez bizony tetszik, miért ne?!
Egy +30%-os fizetésemelés nem kevés. Lehet, hogy az aláírási pénz szintén brutális. A körülötte levő embereknek is valószínűleg csordogálna valami, ezért emiatt lehet, hogy otthon azt hallja egész nap, hogy „menj, próbáld ki”. Emellett egy, a BL győzelemre is esélyes csapatban játszhatna pl. a médiafigura Neymar mellett. Az is lehet, hogy érdeklik az általa szervezett bulik. Plusz akkor még a jó öreg Mino komáról, az irgalmas szamaritánusról még nem is beszéltünk, aki abszolút a szívén viseli a Milan sorsát.
Amiből elege van sok Milan szurkolónak, az a hosszú vajúdási folyamat. Amennyiben a Milan a szívügye és maradni szeretne, akkor fogadja el az amúgy sem kevés fizetést és írjon alá, mondjon neki az ügynöke, környezete bármit. Ahogy azt Costacurta is említette, nem csak a mezet kellene csókolgatni.
A lényeg, hogy döntsön már végre, mert ez a klub számára is következményeket hoz majd magával, amivel számolni kell. Az idő pedig gyorsan múlik sajnos.
Grealish-t az Aston Villa játékosát a MU és egyéb angol topcsapatok szerették volna (szeretnék jelenleg is, tudomásom szerint) megszerezni már korábban is, mikor a Aston Villa talán még másodosztályú volt. Grealish nem távozott, és azzal indokolta, hogy jobban szereti a klubját, aki felnevelte, aki lehetőséget adott neki. A karrierje hátralévő részében, valószínüleg, az Aston nem fog se bajnoki címet, se a BL-ben komolyabb esélyekkel harcbaszállni, vagy egyáltalán indulni, de komoly összeget tennék arra, hogy amíg Grealish, amíg tud komoly szinten játszani, addig marad az Astonban.
A másik, szintén PL játékos, aki beugrott a klubhűségről, az Vardy. A „Távoznál a Leicestertől?” kérdésre azt válaszolta, hogy „Miért távoznék a Leicestertől, attól a klubtól, aki akkor adott lehetőséget, amikor senkinek se kellettem.” (Lehet nem pontos az idézet, nem most láttam az interjút.)
És nem azt mondom, hogy az ember feltételek nélkül legyen klubhű, bár nagyon örülnék neki, csak akkor legalább ne játszon a klubbal, mint a macska és a gombolyag.
A fióka sem piszkít a saját fészkébe!
Azt mondja már meg valaki, hogy ha Donna arra vár, hogy meglegyen a BL indulás, akkor mi értelme a fizetési ajánlatot emelni? Elivleg marad, ha lesz BL, akkor maradhatna a mostani kiemelkedő fizuja, minek emelni még azon?
A vezetőséget se hibáztatnám teljesen, mert ki gondolta volna, hogy a jelenlegi 6 milliós elképesztő fizetés helyett 2 millióval többért nem fog aláírni valaki. A Raiola féle sztárügynökök az utolsó pillanatig blöffölnek, mert ők szinte minden esetben nyernek, nekik sose lesz sietős a szerződéskötés. Amikor a Milan 8-at mond akkor ő 10-et, aminek sok értelme nincs annak fényében, hogy a Seria A-ban csak egy játékos van, aki ennél többet keres és neki van pár arany gömbje. Ott hibáztak, amikor bemesélték Donnarumma-nak, hogy belőle lehet a világ legjobb kapusa és ezért teljesen jogosan várja el a 10 milliót, ami a Real Madridban nem hihetetlen.
Az a baj, hogy a kis hülyegyerek hazudozik össze-vissza. Tuti, hogy arra vár, hogy meglegyen a BL, de azért állítólag már kiadta a daginak, hogy ő maradni akar, intézkedjen. De közben annyira maradni akar, hogy 8 millió mégsem elég.
Viszont úgy néz ki, hogy Ibra, akinek nagyrészt köszönhető a mostani 2. hely, és akinek szintén a dagi az ügynöke mindenféle hercehurca nélkül aláír. Pedig ő is hisztizhetne több pénzért, mert valószínűleg a Milannak van nagyobb szüksége rá, mint neki a Milanra, és amilyen hatással volt/van a csapatra jobban meg is érdemelné.
Szóval biztos, hogy a dagi is teletömi D fejét, hogy ennyit még annyit kérjen mert neki az jár, de szerintem az is biztos, hogy ha ő annyira maradni akarna és nem csak a minél több pénz lenne a lényeg akkor már rég aláírt volna, mindenféle hiszti nélkül.
Attól függetlenül, hogy nem rossz kapus, abszolút nem pótolhatatlan. Nem fogok sírni, ha eltakarodik a klub közeléből.
Engem egyedül az bosszant, hogy ingyen is elmehet. Ez hatalmas kapufa lesz ha megvalósul…
Bizony! Minden más majdhogynem lényegtelen. Mi sem vizatkoznánk, ha az lenne a kérdés, hogy marad v 50misiért távozik?
Raiolat szerintem hagyjuk ki,ebből a sztoriból.Ő azt csinálja,amit a játékosa mond.Kíválóan végzi a dolgát,lehet nekem se kellene jobb ügynök.
Nyílván amíg 1 focistáért 100misiket fizetnek ki,neki is bármennyi lehet a fizetése.
A Donna sagához még annyit. Jó kapus és nagy tehetség egy fontos poszton,de én se biztos/Lanskyval egyetértve/,hogy pont egy kapusra költenék ennyit..
Azért lehet olvasni olyan játékosügynökökről, akikkel meggyűlt a baja a képviselt focistáknak.
Én nem biztos, hogy tűzbe tenném azért a kezem, mert kizárólag csak a játékosai érdekeit nézi.
Abban viszont egyetértek, hogy ügynöknek nem rossz, kiválóan ért hozzá, hogy mozgassa a szálakat és emelje a tétet az asztalnál. Gondolom ezért is szerződnek vele sokan, mert van „garantált nyeremény”.
Mindent egybevetve, Milan szurkolóként azonban biztosan nem ő lesz a kedvenc játékosügynököm.
Felőlem is elvihetné Donnát máshová (már amennyiben érdemben pótolnánk), mert azért tényleg nem kevés pénzt perkálunk ki a kapusposztra évek óta, viszont ahogy azt már írták előttem, sajnos odáig tudta valami oknál fogva húzni a dolgot, hogy ezt teljesen ingyen tehetné meg. Ez viszont sajnos több, mint bosszantó.
Raiola része a csomagnak szóval kénytelenek vagyunk vele foglalkozni. Korábbi hírekben már volt róla szó, hogy a Milan hosszú távra akar szerződni és hajlandó emelni a fizetésen is, miközben Raiola sokkal magasabb fizetést akar rövid távra, ami puszta kapzsiság, mert az emeléssel a játékos jól jár, ha meg később szakmailag komolyabb csapatot akar, akkor a hosszú távú szerződés miatt nincs kényszerben a Milan, hogy olcsón vagy ingyen engedje el, amivel a klub is jól jár és a játékos se veszítene (az nagyon ritka, hogy egy játékost az akarata ellenére tartanak egy csapatnál). Ebben az esetben egyedül az ügynök az, aki többet akarna kihozni a dologból, aminek van egy értelmes határa meg az esztelen kapzsiság, mostani esetben az utóbbi igaz, viszont ő annyit kérhet, amennyi neki jól esik, mert ellenkező esetben ingyen fog távozni, ami zsarolás.
Raiola gátlástalan és ezért nagyon jó játékosügynök, de igazából túlárazott és túlfizetett játékosai vannak, akiknél vannak jobb vagy hasonló képességű játékosok értelmesebb áron is. Donnarumma meg simán kereshetne ennyit, de azzal problémát okozna, ha ismért szerződni kellene vele 1-2 év múlva, mert tovább emelkedne a fizetési igénye, amit csak egy Man City vagy PSG tudna teljesíteni, de már lehet ott is kérdéses lenne, ezzel pedig a játékos karrierje csorbulna, ami esetben már elő lehet hozni megint, hogy tényleg annyira jó-e ez a fajta ügynök szemlélet és nem lenne-e jobb néha engedni.