Kedden a Lega Serie A nyilvánosságra hozta a sportbíró ítéletét az eltiltásról.
Mint arról beszámoltunk, Fabio Maresca azonnali piros lappal kiállította Zlatan Ibrahimovicot a Parma elleni mérkőzés második félidejében. Mivel nem hangzott el sértő megjegyzés, így azt rebesgették, hogy a bíró félreértette a svéd csatár szavait.
A fegyelmi bizottság döntése értelmében Ibrahimovic egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Parma elleni piros lapja miatt. Ez azt jelenti, hogy nem léphet pályára a hétvégi Genoa elleni mérkőzésen.
Az indoklásban az áll, hogy Ibra provokatív jelleggel tiszteletlen módon kritizálta a játékvezetőt. Az 1 meccses eltiltáson felül 5 ezer eurós pénzbüntetést kapott.
A 39 éves csatárt eddig összesen 3 alkalommal állították ki a Serie A-ban a Milan játékosaként, legutóbb 2012 februárjában, amikor egy Napoli elleni mérkőzésen arcon legyintette Aronicát.
20 hozzászólás
„Kérdésekkel provokált az újságíró”
„Pályára lépéssel provokált Ibrahimovic”
Gratulálok a döntéshez, igazán korrekt.
Az eset ismét rávilágított arra, hogy az olasz játékvezetésnél szarabb nem igen van Európában.
Ettől függetlenül Ibrának teljesen felesleges volt 2:0-ás előnyben (egy akkor gyakorlatilag simának tűnő meccsen) magyarázni a bírónak, mert ha emberére talál egy ilyen süket marhával akkor ez van belőle. Örüljünk, hogy nem buktunk 2 pontot a meccsen. A kisebbik rossz, hogy a következőn nem játszhat.
Undorító amit művelnek. Megtaláalták a kiskaput a szabályrendszerben amivel lehet büntetni a csapatot Ezzel azt a döntést is nevetségessé teszik, hogy a bírót meg eltiltották idén minden további Milan meccs vezetésétől. Nem konzekvens döntések sora…
Legalább pihen…
Teljes idiotizmus. Azzal, hogy 1 meccsre redukálódott az eltiltás, gyakorlatilag elismerték, hogy semmiféle sértés nem hangzott el.
Ibra kérdései provokatívak voltak? Kíváncsi lennék hány ilyen provokatív kérdés és megjegyzés hangzik el egy mérkőzés alatt. Azt hiszem nem sok meccs fejeződne be, mert 5 játékos egy csapatból való kiállítása után félbeszakadna mind.
A csatárnak gólt kell lőnie és nem kell pofáznia a pályán. Semmit. És nem a bírókban kell keresni a hibát, hanem magunkban. Hogy a ****ba kerültünk megint ilyen helyzetbe? Miért állíthatják ki az egyik játékosunkat a semmiért? Miért gondolja a csapat vezére, hogy félreérthetetlen?0
Voltál már futball meccsen? Szerintem a pályán lévő 22-30 játékos minden egyes tagja 90 perc után rendelkezik már legalább enyhén sértő mondattal a bíró felé. Én is örülnék, ha csupa úriember focizna a pályán, de ilyet még nem láttam.
Persze ha tényleg túl messzire ment, akkor az más, alul írtam véleményt erről külön kommentben.
Annyi talán a szerencse, h legközelebb a Genoa lesz az ellenfél és nem a Juve. Mert szerintem ha a középmezőnyös csapatok ellen is félni kell hogy Ibra nem játszik, akkor az régen rossz
Pedig ez a helyzet, mert kb 10 játékosunk van, aki hoz egy elvárható szintet és ha valamelyik kidől, akkor olyan, mintha 9 en állnánk ki bárki ellen. Persze majd meglátjuk és nyerni kell, de elég gáz, hogy ez az olasz szövetség és nem az első igazságtalanság a szezonban, miközben ott a VAR, ha valamit nem tudnak biztosra. Az is elképesztő, hogy mikor mi voltunk tele covidosokkal, akkor nem lehetett elhalasztani a meccset, amikor meg más akkor halaszthattak. Ezek lehet kis dolgok és mindig lehet mondani, hogy így is verni kell a kisebb csapatokat, de amikor már a sokadik ilyen van egy szezonban, akkor fura, hogy nem tesznek semmi komoly lépést.
Akkor viszont azt kell, h mondjam, ha ennyi gáncsoskodás, semmibe vevés, lehetetlen bírói döntések ellenére még mindig második a csapat, az még nagyobb szó és akkor igenis nagyon jók!! 😊
Erről mit gondolsz?
bohócok….
Érdekes, hogy az első félidőben, mikor teli torokból üvöltött az ellenfél játékosa, akkor az miért nem volt piros ennyi erővel. 😀 Persze csak minket kell büntetni megint érthető módon. Jó lenne egyszer azt olvasni, hogy valami jó nagyot tévedtek a javunkra és azért nyerünk több meccset és kapna egy ejnye bejnyét a bíró aki tévedett. 😀 Akkor előjönne a sok rabszurkoló, hogy panaszkodjon az igazságtalanság miatt. 😀
Azért nem volt piros, mert a Parma nem veszélyezteti a Napoli helyezését 😆😆
Ha igaz, amit szerintünk Ibra mondott, akkor röhejes a döntés nyilván, hisz még az a fél óra is hiba volt, amit már eddig letöltött. Nálam viszont van egy hatalmas bökkenő a sztoriban: Ibra reklamálás nélkül sétált le, mint aki tökéletesen tisztában van vele, hogy túl messzire ment. Ezt szerintem nem túl nagy emberismerettel is meg lehet állapítani. Ezt a hasonló mondatot simán összerakhatta valami kreatívabb ügyvéd, szájról kb nem lehet leolvasni a különbséget, meghallani sem igen lehet, ráadásul ennek a rám nem hallgatsz mondatnak nem sok értelme van, nem tudom életszerűen elképzelni ezt valakinek a szájából.
Széttárta a karját és nem értette ő se mi történik, annyira meg nem hülye, hogy elkezdi fojtogatni a játékvezetőt. Mivel tök nyugodtan mondta, ezért teljesen hiteles, hogy azt mondta, hogy rám nem hallgatsz.
Ha ennyire békésen fogadta, oké, de nekem olyan érzésem volt, mint a szabálytalanságoknál. Ha valaki marha hevesen reklamál, az tényleg legalábbis úgy gondolja, hogy igaza van, ha meg felteszi a kezét és elsétál, akkor beismerte, hogy bűnös. Van még a kettő közötti, aki tudja, hogy bűnös, de megpróbálkozik egy ilyen félig-meddig dologgal csak az általános nyomásgyakorlás meg megszokás okán. Én nem véltem látni az őszinte tiltakozást, csak ilyen kis kötelező alapot, de persze lehet, hogy csak zen módon kezelte a dolgot. Nem hiszem, hogy valaha ki fog derülni. 🙂
Az is lehet, hogy lehúzott már vagy 20 szezont profi szinten, és a többszáz meccsen amin résztvett, még egyszer sem látott olyat hogy a bíró visszarakja a piros lapot a zsebébe, és azt mondja „Bocsi, félreértés menj játsz tovább”
Én soha nem értettem azokat akik a piros lapnál reklamálnak.. piros villan, te meg mész le a ****ba.. ennyi az egész! Értelmetlen vita.
Lehet, persze.
Mondanám, hogy én sem értem, de azért itt nagy tétekről, nagy pénzekről beszélünk, ráadásul csapatjátékban, ahol nem az van, mint teniszben, hogy ha mondjuk már többedszer vétesz, akkor elvesznek egy gémet, és neked kell megoldanod a problémát, amit csak magadnak okoztál, hanem a csapat miatt is felelősséget kell vállalnod, és az ő szemükben is hibát követtél el egy piroslappal (kivéve persze ha pl. Suarez vagy a 2010-es vb-n Ghana ellen 😀 ), és nem csak a bírónak mentegetőzöl, hanem a csapattársaid előtt is, akit cserbenhagytál, és nekik is bizonygatnod kell, hogy márpedig jogtalanul állítottak ki. Közben még az adrenalin is pörög benned, és még sokszor ténylegesen igazad is lehet, úgyhogy sok tényező játszik itt közre. Így én megértem ezeket a gesztusokat is, annak ellenére, hogy megmásítani tényleg sosem fogják a döntést.
Nekem ez inkább arra hasonlít, mint mikor a rendőrrel beszélsz, hogy pontosan tudod, hogy te fogod a rövidebbet húzni, ha még hepciáskodsz és ha nyugodtan fogadod a dolgokat, akkor könnyebb bizonyítani az ártatlanságodat.
A gombhoz a kabátot esete.
Ez az a helyzet, amikor a játékvezető, akinek objektívnek kellene lennie, tényeket kellene értékelnie, olyan döntést hoz, ami a szubjektivitás kategóriájába sorolandó. Vagyis nem olyan jellegű kérdésben dönt, hogy kint volt-e a labda vagy bent, szabálytalan volt-e a játékos vagy sem, X vagy Y csapat jöhet-e bedobással stb. Ebben az esetben egy olyan döntés született, amely teljesen a játékvezető hozzáállásán, tűréshatárán, hangulatán múlik: ennél a szituációnál tehát teljesen mindegy, hogy Ibrahimovic MIT mondott (ami ugyebár lehetne objektív kategória, ha mondjuk egy teljesen világos szidalmat fogalmaz meg, egyértelműen sértő kifejezést használ, vagy pl. arra utal, hogy a játékvezető csaló), ezekbe nem lehetne belekötni, a MIT helyett a HOGYAN kerül terítékre. Amennyiben a „mit mondott Ibrahimovic” kérdésre egyértelmű bizonyíték lenne, senki sem problémázna. A chaten például a legtöbben úgy gondolták, hogy Ibra hülyeséget csinált, mert nyilván olyan valamit mondott, ami miatt leküldték. Azaz azt feltételezték, hogy a bíró hallotta, mit mondott Ibra, és ez alapján küldte le.
Jelen esetben viszont mi is a „vád”? Az, hogy Ibra „provokatív jelleggel tiszteletlen módon kritizálta” a bírót.
Először is, a PROVOKATÍV JELLEG nem megítélhető, mert a bírónak azt kellene bizonyítania, hogy Ibra ezt célzattal, tehát azért csinálta, hogy provokálja őt. Azt, hogy ez lett volna a célzata Ibrának, bizonyítani szinte lehetetlen, másrészt a felek pozíciójából fakadóan adódik a kérdés, hogy egy két évtizede a top futballban edződött játékos miért is akarná provokálni a bírót? Egyáltalán: miért is akarna egy bírót bármely játékos is provokálni, ha abból ő – a játékos – csak hátrányosan jöhet ki?????!?!?! Tehát itt egy igencsak szubjektív kategóriáról van szó, mert a bíró ezt csak feltételezheti. Ennyi erővel bármilyen, a bírói tevékenységgel szembeni, azt vitató játékos általi megnyilvánulásra (akár egy legyintésre, amiért azért szoktak sárgát adni) lehetne azt mondani, hogy ezzel a játékos provokált… Ez agyrém.
A TISZTELETLENSÉG ismét csak egy inkább szubjektív kategória – legalábbis ebben az esetben. Mi számít annak? Mi NEM számít annak? Ha a játékos vág egy pofát, felhúzza a szemöldökét, a fejéhez kap, mutatva, hogy a bírónál elmentek otthonról vagy egyéb teátrális mozdulatot tesz, az már tiszteletlenség? Az, hogy nem úgy ítél meg valaki egy szituációt, és nem érti, hogy nem láthatta ezt a bíró, a játékos részéről már tiszteletlenség? Vagy akár az a kifejezés, hogy „ez elég érdekes”… Bármilyen kifejezés értékelhető tiszteletlenségnek, ha az illető megbántva érzi magát. És akkor szépen elindulunk egy olyan irányba, amerre nagyon nem kellene, mert itt jöhet ki az, hogy X játékosnak a bíró „elnéz” egy megjegyzést, Y-nak meg ad egy valamilyen lapot. De egy másik bíró esetleg éppen fordítva jár el. Emlékezzünk annak idején a Barcelona meccseire, amikor egyes bírók nem ítéltek volna semmit, majd miután a törpék körbevették őt, egyszer csak előkapta az ilyen-olyan lapot… Más esetben pedig, ha ezt a másik csapat tette volna, a bíró a reklamáló játékosnak adott lapot, mondván, nyomást akartak rá gyakorolni…
A KRITIZÁLÁS a játékvezetői döntéssel való egyet nem értés. Ez ugye ritkaság, mert kb. a döntések 80%-át vitatja a játékos. Ez is olyan, hogy bírója válogatja, kit miért és hogyan szankcionál (vagy szankcionál-e) valaki. Sokszor előfordul, hogy a kezdő játékos elkövethet több szabálytalanságot is, de esetleg csak a negyedik fault után kapja az első lapját. És rengeteg alkalommal történik olyan, hogy egy cserejátékos már az első olyan szabálytalanságára megkapja a lapját, amire egy kezdőként pályára lépő nem kapott volna… Tehát befolyásoló tényező a meccs időpontja, a meccs eredménye, aktuális állása (időhúzás…). Az egyébként objektív kategória (szabálytalanság) is átmehet szubjektívbe, mikor a bíró azt értékeli, hogy mennyire volt durva a szabálytalanság, hol történt a szabálytalanság stb. Ezekben az esetben viszont mégis van támpont, valamiféle „gyakorlat”, „szokás”. A kritikáknál viszont nem igazán. Mindig is voltak idegbeteg edzők, akik folyamatosan ordibáltak a bíróval vagy számon kértek rajta egy-egy döntést (van Gaal teátrális mozdulata 1995-ben a BL-döntőn), mégsem nagyon problémáztak ezen a bírók, mert elfogadták, hogy az edző, ha nem akar felrobbanni, ki kell hogy adja magából a feszültséget. Ehhez képest az utóbbi években folyamatosan mennek a lapok az edzőknek, küldik fel őket a lelátóra. Érzékenyebbek lettek a bírók, egyem a kis lelküket…
Egy korábbi cikkben szerepelt, hogy ezen döntés alapja – és ez volt a kiindulópontja a védelemnek is -, hogy a bíró mit írt le a jelentésében. Ezzel már eleve hátrányos helyzetből indult a védekezés. Nyilván meg kellett próbálni, de képzeljük el a szituációt. A bíró kiállít egy játékost nyilvánvalóan azért, mert az valami csúnyát mondott rá (vagy úgy hallotta, hogy csúnyát mondott rá). Ezt követően el kell készítenie a jelentését (nem tudom, hogy erre mennyi ideje van, de gondolom, legfeljebb 2 nap). Két lehetőség állt fenn tehát. Vagy tartja magát a döntéséhez, vagy – miután tele volt a sajtó azzal, hogy Ibra nem is azt mondta, amit, hanem mást – megváltoztatja. Ez utóbbi esetben az lett volna a helyes, hogy a bíró ezt jelzi a megfelelő helyen, miáltal nem is kerül sor a fellebbezésre, így Ibra eltiltása lényegében semmissé vált volna. VOLNA… Ugyebár minden hír arról szólt a meccs után, hogy a bíró mást hallott, mint amit Ibra mondott. Amennyiben ez történt, úgy gondolom, menthető lenne a bíró, ha csak annyit közölt volna (azaz írt volna le a jelentésében), hogy „ott és akkor EZT hallottam, de Ibra tényleg AZT mondta, így visszavonom a döntésemet”, azaz az ügy lezárva. A rossz döntés után viszont hoztak – de most már testületileg – egy újabb rossz döntést, mivel megerősítették a kozmetikázott bírói vélekedést, aminek az ellenkezőjére van bizonyíték. Már szó sincs arról, hogy MIT mondott Ibra, helyette úgy védték meg a süket bírót, hogy arra helyezték a hangsúlyt, hogy Ibra HOGYAN mondta, amit mondott. És éppen ez az a probléma, amit fentebb is írtam, hogy hány olyan helyzet lehetséges, amikor a megszólalás stílusa lesz a mérvadó. A konkrét esetben, ha azt sem hallotta pontosan a bíró, hogy MIT mondott a játékos, kérdés, megítélheti-e, hogy „provokatív jelleggel, tiszteletlen módon kritizálta-e”…
Adott esetben egy játékosról, aki egyébként „balhés” vagy már nem ez az első ilyen húzása (Ibra egyértelműen ilyen), sokkal könnyebb lesz elhitetni, hogy „nem megfelelően kritizálta a bírót”. Ibra be van skatulyázva. Theo Hernandez is be lett skatulyázva, most már az óbégatásainak legalább a fele nem ér célt. Az NSO fórumán egyébként egy nagyon jót olvastam. Azt írta az illető, hogy simán kinézi Ibrából, hogy lehülyézi a bírót, de azt nem, hogy ezt utólag letagadja. Ezzel teljesen egyet tudok érteni. Ibra imázsához hozzátartozik, hogy megmondja a véleményét , nem kamuzik. Azaz nem az a „bedobom a kirakatüveget, majd gyáván elszaladok” kategória. Hülye, hülye, de nem ÚGY.
A Csillagok háborújában van az a jelenet, amikor valamelyik szereplő kérdezi a Dart Sidioust, hogy amit csinálni akar, az törvényes-e. Mire ő annyit mond, hogy majd ő azzá teszi. Itt is erről van szó.
A bíró döntése a piros lap volt egy félreértés miatt. Miután az a „vád”, ami miatt kiállították Ibrát, megdőlt (bizonyítékok támasztották ezt alá), gyakorlatilag úgy módosítottak a bírói döntésen, hogy mégis érvényben maradjon az eltiltás (itt nem a 2 meccsről 1 meccsre enyhítés a lényeg, mert az 1 meccs is igazságtalan). Ha esetleg olyan felvétel lett volna, hogy Ibra esetleg az Ómagyar Mária-siralmat szavalja, akkor azért tartják fenn a kiállítását és az eltiltását, mert különben kiröhögtetné magát a játékvezetői testület (mint egyébként is).
Tragédia, hogy egy több tucat kamerával közvetített mérkőzésen egy AC Milannal ezt meg lehet csinálni. Azzal pedig marhára sokat nyerünk, hogy ez a barom bíró idén már nem vezethet meccset a Milannak.
És a végére egy Monty Python-idézet…
„A futballbírók igen szigorúak mostanában. A múlt héten kiállították a belga csapatkapitányt, mert Sony rádiósmagnója volt. Gonerellit, az olasz védőt pedig azért küldték idő előtt zuhanyozni Torinóban, mert a nappaliját és az ebédlőjét egybenyitotta.”