Úgy tűnik, hogy Antonio Donnarumma a következő szezonban már nem lesz tagja a Milan játékoskeretének, ugyanis június végén lejár a szerződése.
A Milan vezetősége nagy erőkkel dolgozik Gianluigi Donnarumma szerződésének meghosszabbításán, azonban a tárgyalásokon nincs szó Antonióról, aki 2017 nyarán tért vissza a nevelőegyesületéhez, a piros-feketékhez.
Antonio a görög Asteras Tripolitól érkezett és az elmúlt években rendre harmadik számú kapus volt az öccse mögött a Milanban. A 30 éves hálóőr mindössze 3 tétmeccsen védte a Rossoneri kapuját és mindhárom alkalommal kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést.
A La Gazzetta dello Sport szerint a Milannak jelenleg nem áll szándékában meghosszabbítani Antonio szerződését, amely június 30-án lejár és ezután szabadon igazolhatóvá válik. Az idősebbik Donnarumma bére évi 1 millió euró.
Így a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Antonio 4 év után a nyáron ingyen távozhat.
8 hozzászólás
Évről-évre hoztuk ide a másodszámú kapusokat, teljes felesleggel, szerintem. Antonio Donnarumma is tökéletesen megfelelt volna arra, hogy évente játszon maximum 10 meccset, és azt sem élcsapatok ellen a Serie A-ban, hanem a Kupában vagy az EL korai szakaszában (selejtezőkben, csoportkörben). Mert valóban, évi 1 millió sok pénz, azért, hogy 4 szezon alatt 3(!) mérkőzést játszon valaki…
Remélem, ez nem lesz sok hatással Gigiora, bár kétlem, hiszen ismerjük Raioláékat… :/
De honnan tudod ezt? Honnan? Bármilyen fontos meccs előtt megsérülhet az első számú kapus. Az év rangadója előtt is. Miből gondolod, hogy Antonio lehozná? Soha nem védett topligában.
Először is, nyilván senki nem tudja megmondani, hogy mikor fog lesérülni az adott játékos és hogy az mennyire lesz súlyos.
Másodszor is nem azt mondom, hogy Antonio D. olyan szinten tartana vagy jobb lenne, mint például Reina vagy Tatarusanu, de bőven hozott olyan teljesítményt, mint a spanyol és a román. (Milan mezben!) Aszterasz Tripolisz meccseket nem volt szerencsém megtekinteni vele a kapuban, ezért kénytelen vagyok abból a 3 pályáralépésből kiindulni. Ez alapján vagyok/vagyunk kénytelenek megítélni.
Azt hogy Gigio Donnarumma mennyire lesz sérülékeny a jövőben, azt nem tudhattuk és most sem tudjuk. Egyedül a számokra lehet hagyatkozni.
Amióta Gigio alapember (15/16-os szezon, Sassuolo ellen meccs) 8(!) mérkőzést hagyott ki sérülés, vagy eltiltás miatt, 4 meccsen kellett lecserélni, 11 alkalommal padozott és 3x még a padra sem ülhetett le egyéb okok miatt.
Az ezeken a meccseken elért eredmények:
-Serie A mérkőzések, amikor sérült/eltiltott volt, padozott, vagy le kellett cserélni: 9 meccs, 13 pont, 10 kapott gól, 2 clean sheet. ( A Juve, a Lazio, 2x a Genoa, a Chievo, az Udinese, a Spal, a Fiorentina és a Roma ellen)
-Coppa Italia: 6 meccs, 4 továbbjutás, 3 kapott gól, 4 clean sheet. (2x Inter, Spal, Sampdoria, Lazio, Torino)
-Európa Liga: 11 meccs (1 selejtező, 1 kieséses szakasz) 22 pont, 11 kapott gól, 5 clean sheet. (2x Betis, 2x Olympiacos, 2x Dudelange, 2x Sparta Praha, Shkendija, Rijeka, Ludogorets)
Ezeket a számokat, ha nem is pontosan, vagy tán rosszabbul is, de úgy gondolom, Antonio simán hozta volna… Legalábbis, amit ebből a három pályára lépéséből le lehetett vonni… Tartom magam ahhoz, hogy Begovicékat feleslegesen fizettük, amikor ült a padon egy kapus, aki ugyanazt megcsinálta volna. Szerintem!
A Milan teljes vezetőség annyira hülye, hogy ezt nem látja!
3 meccset rettegtünk végig mikor jön a bekapott gól. Ettől függetlenül nem mintha emlékeznék minden percre de annyira talán nem volt vészes a srác. Persze tudjuk miért van itt. További sok sikert! Lehet hogy valahol kap játéklehetőséget is nem csak pénzt. Már ha egyáltalán akar játszani.
Sosem értettem miért nem ő lett a masodszámú kapus. Amikor védett elég jól védett szerintem. Fölösleges volt ide Tatarusanu. De valami oka csak volt. De ahogy azt ac banan írta sok pénz az a 1millió évente hogy csak 3 meccset védjen 4 év alatt. Az egy dolog hogy miért van itt de ha már itt van és bevált akkor miért ne….
A nagy számok törvénye alapján kellene nézni a kapus posztot. Hány olyan eset volt, hogy nem volt elég 2 kapus, illetve, lehetetlen helyzetbe hozta-e a csapatot, ha esetleg 1 kapus kiesett? Tegyük fel, kiesne Donnarumma. Ebben az esetben nem lehetne, hogy a második számú kapus mögé egy primaverás kerüljön a padra? Természetesen lehet szerződtetni akár 5 kapust is, mert elvileg megtörténhet, hogy az egyik eltöri a karját, a másik öngyilkos lesz, a harmadik meg megvakul. De ezen a poszton a legritkább a sérülés, a kapusok a legstabilabb pont a csapatban. Akkor meg mi a francnak agyonbiztosítani magunkat? Egy csomó csapat meg tudja oldani az 50 meccsét 2 kapussal. Nálunk valahogy csak hárommal sikerül…
Eddig egy olyan kapusnak fizettünk majdnem 10 millió eurót, aki 3 meccsen védett… Nevetséges.
Az időssebbik Donnarumma szerintem is simán betölthette volna a cserekapus posztot mióta ide került.